Józsi, hol vagy? - furcsa állatkerti szökések

Vágólapra másolva!
Zebra a mecseki szőlőben, rhesusmajmok a Bükkben, pingvin a trolimegállóban, oroszlán a kisföldalattin - ha ritkán és rövid időre is, de időnként felbukkannak furcsa állatok szokatlan helyeken. Az állatkerti szökések nem magyarázzák meg az összes rejtélyes jószág eredetét. Máig nem tudni biztosan például, honnan került csuklyás majom Csongrád megyébe vagy tigrispiton Tatára. Az erdészek ismétlődő bejelentéseiből pedig úgy tűnik, néhány mosómedve egész jól berendezkedett a magyar vadonban.
Vágólapra másolva!

2007 nyarán több kanadai lap is beszámolt róla, hogy Bunny és Suzy, két elefánt megszökött egy cirkuszból Newmarketben, Toronto közelében. A rendőrség szerint tettek egy sétát a városban, megdézsmálva az útjukba kerülő fák leveleit. Hajnalban az egyik döbbent helyi lakos a trappolásukra ébredt. "Helló, egy elefánt sétál az utcánkban" - állítólag ezzel hívta fel a rendőrséget.

Egy bostoni járókelő 2003-ban arra lett figyelmes, hogy egy 140 kilós gorilla ücsörög a buszmegállóban. A fiatal állat az állatkertből szökött meg, és két órán át bújócskázott gondozóival és a rendőrökkel, mire sikerült befogni. Egy, a Los Angeles-i állatkertből meglógott antilop golfpályán ütött tanyát, két napig rejtőzött ott ugyanebben az évben.

Juan a berlini állatkertből csak rövid ideig volt szabadlábon, de jóval nagyobb riadalmat okozott. A pápaszemes medve egy farönköt hasznosítva tutajként legyőzte a vizesárkot, majd elindult a gyerekek játszóterére. Senkinek sem esett baja, a 110 kilós medve láttán a szülők elrohantak a gyerekeikkel. Néhány látogatónak sikerült lefényképeznie Juant, amint épp egy elhagyott biciklit vizsgálgat elmélyülten.

Tavaly a dallasi állatkertből úgy repült el egy afrikai fehér hátú keselyű, hogy többé nem is bukkantak a nyomára. A madárgondozó szerint könnyen túlélhette a szökést és beilleszkedhetett a texasi környezetbe, hiszen az országutakon elgázolt állatok tetemei elegendő élelemforrást jelenthettek neki.

Forrás: Getty Images

Nemcsak állatkertből vagy cirkuszból szökött állatok kószálhatnak szabadon, régóta keringenek mendemondák például Nagy-Britanniában élő nagymacskákról. Az állítólag rengeteg szemtanú által megfigyelt fekete párducok, pumák és a szigetországból elvben évszázadok óta kipusztult hiúzok kicsit hasonlítanak a jetire: megdönthetetlen bizonyíték nincs a létezésükre. 2004 nyarán a Brit Nagymacska Egyesület kijelentette: nem kétséges, hogy mégis léteznek. Az egyesület önkéntesei 15 hónapon át nyomoztak, ez idő alatt 2000 megfigyelést regisztráltak. A nagymacskák legtöbb alkalommal állítólag Anglia délnyugati részén, Devonban és Cornwallban tűntek fel.