Vágólapra másolva!
Feltűnés nélkül megszüntette a kormány a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatalt. Bár erről nem egyeztettek a kisebbségi szervezetekkel, azok mégsem tiltakoztak - írja a Népszabadság.
Vágólapra másolva!
Cigány kezéből nem esznek a magyar falvakban/itthon/20050207cigany.html

A kisebbségek ügyeiért ezentúl Gémesi Ferenc, a MEH szakállamtitkára lesz a felelős. Ezt Gémesi egy hónapja jelentette be a kisebbségi önkormányzatok elnökeinek, akik nem tiltakoztak az 1990 óta létező hivatal megszüntetése ellen.

Kolompár Orbán, az Országos Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke a Népszabadságnak úgy kommentálta az eseményt: "Lehetett volna rosszabb is."

Kolompár arra utalt, hogy előnyösebb lehet számukra az új helyzet, hiszen eddig a szociális tárca felügyelte a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatalt, most pedig a kisebbségek ügye közvetlenül a Miniszterelnöki Hivatalba kerül. Hasonlóan gondolkodik Heinek Ottó, a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának vezetője is, aki azt is elismerte: a törvény szerint a kormánynak egyeztetnie kellett volna velük, mielőtt megszünteti a szervezetet.