Juliskának azért örültek a lerázott romák

Vágólapra másolva!
Miért nem csomagolhattak nápolyit a szabadszállási roma asszonyok? A történetet vizsgáló hatóság szerint nem akartak cigányokat felvenni a cégek, amelyek azonban azt állítják, félreértés történt. A roma nőket megdöbbentette, hogy érettségijük és munkatapasztalatuk ellenére így jártak, de az jólesett nekik, hogy a városban többen is kiálltak mellettük. Igaz, akad olyan szereplő is, akinek már "tele van a bogyója" az üggyel.
Vágólapra másolva!

Az ügy kritikus pontja a telefonhívás, vagyis amikor a munkaközvetítő felhívta a sofőrt. A hívás tényét a közvetítő sem tagadja, vitatja azonban a neki tulajdonított mondatokat. A határozatban az áll, a férfi arról beszélt a telefonban, hogy "csak magyar emberek mehetnek dolgozni, cigányok nem kellenek". A hatósági dokumentum szerint ezt a kijelentést azt követően tette, hogy beszélt a céggel, amely dolgozókat keresett, és ott kapta ezt az instrukciót.

Az eljárás során a munkaközvetítő azt állította, ő nem azt mondta a telefonban, hogy romákat nem vesznek fel, hanem azt, hogy kizárólag "magyar állampolgárokat" akar foglalkoztatni a megbízó cég, amelynek állítólag már voltak problémái külföldiekkel. Az [origo] azonban beszélt a sofőrrel, aki ugyan csak név nélkül volt hajlandó nyilatkozni, de nekünk is megerősítette azt, amit az eljárás során állított: a munkaközvetítő azt közölte, romákat nem vesznek fel. "Ezer százalék, hogy így történt" - fogalmazott a sofőr, amikor az [origo] felkereste otthonában.

"Tele van a bogyóm ezzel az üggyel"

Úgy emlékszik, rövid ideig tartott a telefonbeszélgetés. Üdvözölték egymást, a férfi közölte vele, hogy a rákövetkező héten már indulhat is a munka, majd elhangzott az ominózus mondat. Erre a sofőr - állítása szerint - azonnal közölte, hogy "személyi kérdésekkel" nem foglalkozik, mert szerinte nem az ő dolga, hogy kit vesznek fel és kit nem. Most már egyébként azt is bánja, hogy felvette a telefont. "Sajnálom, hogy itthon voltam, amikor jött a hívás" - mondta, miközben a sarokban lévő vonalas készülékre mutatott. "Tele van a bogyóm ezzel az üggyel" - jegyezte meg, majd aggódva kérdezgette, hogy az [origo] munkatársai szerint vajon lesz-e folytatása az ügynek. Neki ugyanis eddig csak kellemetlensége származott belőle, az EBH-s meghallgatás miatt állítólag már egy munkáról is lemaradt.

A két szabadszállási roma asszony csak azzal a feltétellel volt hajlandó nyilatkozni, ha nem közöljük az ügyben érintett cégek nevét sem. Jogi képviselőjük, Udvari Márton, a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda munkatársa tanácsolta ezt nekik arra hivatkozva, hogy még nem zárult le teljesen az ügy. A cégneveket egyébként az EBH sem hozta nyilvánosságra, de az [origo]-nak sikerült megtalálnia a vállalkozásokat, igaz, egyiknél sem voltak hajlandók nyilatkozni.

"Félreértés történt"

Az éppen nyaraláshoz készülődő munkaközvetítő csak annyit mondott, "félreértés történt", az őt dolgozók toborzásával megbízó, nápolyit és aprósüteményt gyártó cég vezetője pedig csak annak közléséhez járult hozzá, hogy visszautasítják az őket ért vádakat. Az EBH jogtanácsosa, a szabadszállásiak ügyével foglalkozó Gregor Katalin az [origo] kérdésére elmondta, a cég védekezett azzal is, hogy van roma dolgozójuk, illetve olyan, akit roma származásúként tartanak számon. A jogtanácsos szerint azonban az ilyen érvek nem számítanak mentő körülménynek.

Mindkét cégvezető azt mondta, csak akkor nyilatkoznak bővebben, ha lezárul az ügy. Az EBH határozatát ugyanis meg fogják támadni a Fővárosi Bíróságon, aminek eredményeként hosszú idő telhet el, mire pont kerül a történet végére. A hatóság jogtanácsosa, a szabadszállásiak ügyével foglalkozó Gregor Katalin az [origo]-nak azt mondta, majdnem minden olyan ügyük a bíróságon köt ki, amelyben elmarasztaló határozatot hoznak. Előfordult már, hogy a bíróság visszadobta valamelyik EBH-határozatot, de Gregor Katalinnak egy ilyen esete sem volt a hatóságnál eddig eltöltött két és fél év alatt.

Fotó: Hajdú D. András
Tágas, jól berendezett otthon

Az EBH által kiszabott, összesen hárommilliós bírság nem a sértettekhez, hanem az államkasszába folyik be, ezért ha a bírósági ítélet is kedvező lesz a roma asszonyok számára, akkor kártérítési pert indítanak a cégek ellen, de hajlandók peren kívüli megegyezésre is velük. Ilona és Mari arra hivatkozva döntött így, hogy soha nem alázták meg őket még ennyire. Mindketten érettségivel rendelkeznek, és egész életükben dolgoztak. (Ez utóbbit egyébként hangsúlyozta a sofőr is.)

Mari sokáig végzett betanított munkát, de egy fővárosi csokigyárban művezető is volt. Ilona vendéglátóipari szakközépiskolában végzett, és évekig dolgozott a szakmában. Mariék házában volt egy közös vendéglátós vállalkozása is a testvéreknek, amivel két éve hagytak fel. "Az volt kiírva, hogy kocsma, de nagyon ízlésesen alakítottuk ki" - jellemezte a helyet Ilona.

Nem verték nagydobra a történteket

Jelenleg egy székesfehérvári, számítógépeket összeszerelő cégnél dolgoznak betanított munkásként. Ez minden nap 12 órájukat veszi el: nyolc órát töltenek az üzemben, négy órát utaznak a buszon. Három műszakban végzik a munkát, ami azt jelenti, hogy ha éppen nappalosok, akkor hajnali négykor indulnak és délután négykor érnek vissza Szabadszállásra. Ezért 60-80 ezer forintot kapnak, ebből tartják el családjukat.

Ilona elvált, egyedül neveli két gyerekét egy tágas, háromszobás családi házban. Az utca szemközti oldalán egy nagy, 160 négyzetméteres házban lakik Mari férjével - aki szintén a székesfehérvári üzemben dolgozik - és négy lányával. Mindkét asszony hangsúlyozta, hogy a gyerekeik jól tanulnak, középiskolába, egyetemre járnak.

Szabadszálláson nem lett nagy visszhangja az ügyüknek. Bár a tárgyalást az önkormányzat épületében tartották, a hivatalnak volt olyan munkatársa, aki nem is hallott róla. Ilona és Mari azt mondta, azért nem verték nagydobra, mert szégyellik a történteket. "Ha nem kérdezték, nem mondtuk" - jegyezte meg egyikük.

Annak azért örültek, hogy több nem roma is kiállt mellettük. A budapesti hirdetésre velük együtt jelentkező helyiek szolidaritást vállaltak velük. A sofőr elmondta, miután beszélt a munkaközvetítővel, sejtette, hogy a nem romák se fogják vállalni az állást. Így is lett. Amikor felhívta Juliskát, hogy elmondja neki, amit a közvetítőtől hallott, az asszony szinte azonnal közölte vele, hogy ha a romák nem kellenek a cégeknek, akkor a többiek se mennek.

Ilona és Mari azt mondta, egyik korábbi munkahelyükön se szenvedtek hátrányt azért, mert roma származásúak. Most, közel ötvenévesen voltak ezt kénytelenek megtapasztalni, az EBH által vizsgált ügyek és a különböző felmérések alapján azonban úgy tűnik, sok hasonló eset van. Igaz, ennek megállapításához komolyabb kutatásra sincs szükség. A szabadszállási sofőr, aki gyakran szállít munkásokat, például általános tapasztalatként számolt be róla: "van olyan hely, ahol már a jelentkezésig se jutnak el a romák, mert előre szólnak, hogy ők ne is próbálkozzanak".