Agyafúrttól az idegbetegig - bujdosó külföldiek Magyarországon

Vágólapra másolva!
Már csak két órája volt a szökött bűnözőnek, hogy elévüljön büntetése, de már el is kezdett ünnepelni. Korán örült, a kommandósok elkapták. Sokan azonban megússzák: elévülés miatt évente 1-2 ezren lógnak meg a börtönbüntetés elől. Persze hozzánk is szökik sok külföldi bűnöző. A Balatonon fogtak már biciklin menekülő német feleséggyilkost is.
Vágólapra másolva!

Számos bűnöző a szokásait, ismerősi hálóját jól ismerő hatóságoktól távol bekkeli ki az elévülésig tartó éveket, vagyis elszökik hazájából. Több külföldi például Magyarországra menekülve próbálja kijátszani a nemzetközi elfogató parancsot. Van, aki csak átmenne az országon, míg van, aki álnéven, egy teljesen más személyiséget felépítve letelepedik nálunk. A magyar hatóságok fogtak meg ilyet is, olyat is.

2003 és 2006 között 429 nemzetközi körözés alatt álló személyt kaptak el Magyarországon - közölte az ORFK sajtóosztálya az [origo]-val. Miközben ez átlagosan évi 107-108 elfogott külföldi bűnözőt jelentett, idén, az első fél évben már 76 embert csíptek nyakon a magyar hatóságok. Magyarországon jelenleg 43 760 embert keres a rendőrség, közel fele külföldi, akiket nemzetközi elfogatóparancs nyomán köröznek.

A német bűnözők szeretik Magyarországot

Csontos Stefánia NNI-szóvivő szerint meglepően sok német bűnöző szökik hozzánk, aminek ők sem tudják a magyarázatát. Az alezredes közölte, ezek között több veszélyes bűnözőt sikerült már elfogniuk a magyar kommandósoknak, mielőtt elévült volna a büntethetőségük. Az alezredes szerint az alábbi esetek voltak a legkülönlegesebbek.

Negyvenkét rendbeli megrontás miatt adtak ki nemzetközi elfogatóparancsot egy ismert német pedofil ellen, akit a magyar rendőrök kaptak el végül. Az nem derült ki az elfogást követően sem, hogy magyar gyermekekre vadászott-e a férfi, vagy egyszerűem csak bujkálni jött ide.

A rendőrökre is veszélyes volt az a német elmebeteg, akit hazájában erőszakos bűncselekmények miatt kerestek, és akinél elfogásakor is több fegyvert találtak nála. Biciklin menekült egészen a Balatonig az a szintén német férfi, akit a felesége megölése miatt kerestek. A hosszú tekerés sem tudta lenyugtatni, zaklatottsága feltűnt a helyi közlekedési rendőröknek, akik azonnal lefogták. Hamarosan kiderült, hogy egy egész Európában keresett ember akadt horogra az északi parton.

Tizenegyszer csúszott ki a rendőrök kezéből

59 év börtönt kapott Olaszországban az a számos bűncselekmény miatt elítélt maffiózó, aki a rácsok mögé vonulás helyett nálunk rejtőzködött, mindhiába. Miután fülest kaptak hollétéről, elfogták a magyar kommandósok. Hozzá hasonlóan szintén horogra akadt egy veszélyes lengyel bérgyilkos is a fővárosban.

Az összes Magyarországon elkapott külföldi bűnöző közül egyértelműen a legnagyobb fogás egy bő évtizede menekülő amerikai-német állampolgárságú fiatalember volt. A 29 éves férfit 12 uniós államban körözték, miközben az elmúlt 11 évben 11-szer próbálták - sikertelenül - elfogni. Németországban ötször, a Kanári-szigeteken négyszer csúszott ki a hatóságok kezei közül, de Csehországban és Görögországban is egyszer-egyszer megpróbálták már lekapcsolni.

Az NNI szóvivőjének elmondásából az derült ki, hogy igencsak ravasz bűnöző volt. A férfi 1995-ben még kiskorúként, 17 évesen fegyveres rablást követett el, ezalatt késsel megsebesített valakit, és autót is lopott, azzal menekült el.

Szökésének bő évtizede alatt képes volt mindenhol új személyazonosságot felépíteni. Sőt, mindenhol új, utaztatással, üdüléssel foglalkozó vállalkozást indított be. Ezt tette Magyarországon is, épp Hévízen kezdte álnéven felépíteni az új utazási irodáját, amikor 11 év után, immár 29 évesen sikerült őt megfogni a magyar kommandósoknak.