Revansot vettek az ostromért a rendőrök

Vágólapra másolva!
Komoly túlerőben hajtották a rendőrök a kormányellenes tiltakozókat az Oktogonnál és környékén. Bevetettek könnygázt is. Egy vérző fejű sérültért mentő érkezett. Ez már a harmadik olyan éjszaka volt, amikor erőszakba torkollott a hazudozást beismerő Gyurcsány Ferenc lemondását követelő tiltakozássorozat. A Kossuth téren ugyanakkor békés tüntetés zajlott, és éjjel egy óra körül már csak pár százan demonstráltak. Cikkünk első oldalán a szerdáról csütörtökre virradó éjszaka zajlott összetűzésről olvashat összefoglalót, a második oldalon pedig megtekintheti, hogyan követték egymást az események percről percre.
Vágólapra másolva!

3.46

Csütörtök hajnalig 11-12 sérültet láttak el a Péterfy Sándor utcai kórház traumatológiáján. Köztük hárman súlyos, nyolcan-kilencen pedig könnyebb sérüléseket szenvedtek - közölte Golopencza Pál szolgálatvezető főorvos. Az ellátásra szorulók többsége könnyű, zúzódásos, illetve könnygáz okozta sérülést szenvedett. Közvetlen életveszélyben senki sincs.

Ketten szenvedtek súlyosabb fejsérülést, egy ember pedig hassérüléssel került a kórház ügyeletére, ezek a sérülések vélhetően a rendőrök által kilőtt könnygázgránáttól származnak - tette hozzá. A szolgálatvezető úgy tudja, éjszaka 45 mentő állt készenlétben a főváros különböző helyszínein.

3.07

A Dohány utca teljesen üres, bár korábban 40-50 rendőr üldözte itt tiltakozók egy kisebb csoportját. Egy autó ablaka betört, néhány kukát felborítottak. Betört egy telefonfülke üvege is. Az egyik Dohány utcai éjjel-nappali üzletben egy fiatalember azt mondta, kapott néhány pofont a rendőröktől. "A Kossuth téren megkérdeztem néhány rendőrtől, hova kell menni lázadni... Mikor ideértek a Dohány utcába, meglátták, hogy itt vásárolok. Ha az volt a legfontosabb dolguk, hogy engem felismerjenek, csak azért, mert viccből megkérdeztem tőlük valamit a Kossuth téren, akkor itt nincs semmilyen forradalom" - vonta le a tanulságot.

3.03

A Dohány és az Akácfa utca sarkán munkatársaink szembetalálkoztak mintegy 20 rohamrendőrrel. "Húzás haza" - mondták tudósítóinknak, pedig a kormány pár órája még épp azt hangsúlyozta, nincs kijárási tilalom.

2.50

A Blaha Lujza teret elhagyták a rendőrök, már tüntetők sincsenek. Ugyanakkor az MTI szerint mintegy száz demonstráló szorult be a Nagykörútról a Dohány utcába. A tüntetők egy építkezési területen felhalmozott faanyagot és vasállványzatot elbontva barikádot kezdtek építeni, de a rendőrök figyelmeztető petárdákat lőttek közéjük, és feloszlatták a csoportot.

2.45

A fejsérüléses fiatalember - akiről már beszámoltunk - mellett több más sérült is van az Oktogonnál az MTI jelentése szerint. A helyszínen folyamatosan 4-6 mentőautó tartózkodik. Mintegy 100 méter hosszan áll a füst a Nagykörúton, a lakók szinte egyszerre bezárták az ablakokat. Az MTI tudósítóinak beszámolója szerint a Nagykörúton, a Dob utca kereszteződésénél a tüntetők kukákat borítottak fel. A síneken valamilyen éghető anyagot felgyújtottak.

Forrás: [origo]
Hol is zajlik mindez?

2.42

A körútól kiszorították a tiltakozókat a Blaha Lujza térig, ahol előző éjjel volt összecsapás. Most nem várható ilyesmi, tudósítónk szerint ugyanis legfeljebb annyi ember van, ahányan éjszakánként szoktak várni a buszra.

2.17

Egy tiltakozó azt mondta, a rendőrök csinálják a feszültséget, mert egyébként nem akarna senki autókat gyújtogatni. A kérdésre, hogy el tudnak-e érni valamit a mai megmozdulással, azt mondta, nem tudja, de szerinte durvább lesz szombaton, a Fidesz által hirdetett nagygyűlés után. Egy másik tiltakozó azt mondta, keresztbe kellene fordítani néhány kocsit, mert ez így "light".

2.16

Tudósítónk a kettészakított tömeg azon részét kíséri, amely a Blaha felé indult meg. Őket elkezdték kergetni a rendőrök, és könnygázgránátot lőttek ki feléjük. Ennek hatására szétfutottak az emberek.

2.13

A rendőrök felsorakoztak az Andrássy úton mindkét irányban: a Hősök tere felőli oldalon és az Opera felőli oldalon is. A tömeg pedig megindult a két sorfal között a Blaha Lujza tér irányába. A rendőrök azonban közbeléptek, és gyakorlatilag kettévágták a tömeget. A többség így ment tovább a Blaha felé, a maradék pedig kénytelen volt visszafordulni a Nyugati irányába.

Fotó: Hajdú D. András

1.59

A könnygáz hatására szétszóródott a tömeg. Az Eötvös utcába mentő érkezett egy sérült férfihez, akinek vérzett a feje. Barátai és a mellette állók szerint az egyik könnygázgránát fejen találta. Az MTI tudósítása szerint főként az újságírókat szórták be a könnygázgránátokkal. Áll a füst az Oktogonnál, az emberek könnyeznek. A rendőrök az autókra is lőnek a könnygázgránáttal, az újságírók és az emberek menekülnek - jelentette az MTI.

1.46

Az Andrássy úton felsorakozó rendőrök 8-10 könnygázgránátot lőttek ki a tüntetőkre, akik emiatt most az Oktogon felé tartanak. Ezután még 10-15 gránáttal szórták meg a tömeget.

1.42

Az Andrássy úton keresztben felsorakoztak a rendőrök, pajzsokkal a kezükben. A közelben az Oktogonnál mintegy 200-250 ember van, köztük sok újságíró. Skandálják az elmúlt napok egyik legnépszerűbb jelszavát: "Elkúrtad".

1.40

Egy óra után erősen megfogyatkozott a tömeg a Kossuth téren. Néhány százan tartanak ki. Őket jobbára zenével, dalokkal szórakoztatják. Korábban már jött a hír, hogy zavargások vannak a Nyugati téren. Az egyik szónok arra kérte az embereket, ha hazamennek, tekerjék össze a nemzeti színű zászlót, mert szerinte azt a rendőrök provokációnak fogják tekinteni.

1.33

Az Oktogonnál sorban felállt rendőrök többsége visszaszállt az autókra, amelyek elhajtottak. Nagyjából húszan azonban maradtak.

1.23

A rendőrök felálltak keresztben az Oktogontól nem messze, szemben a tömeggel - jelentette munkatársunk. Ugyanakkor éppen a rendőrség szorította át a Nyugatitól az Oktogon felé a mintegy hat-hétszáz fős tömeget. Gyakorlatilag két tűz közé szorították a tüntetőket. A Podmaniczky út le van zárva. A sorfalat álló rendőrök között egyébként nagyon sok nő van.

1.02

Sok rendőr arra szólítja fel a tömeget: "Menjenek haza!" Egy rendőr viszont azt kiabálta: "Mi van, most nincsen nagy szátok?" A rendőrök taktikája egyébként a következő: van egy sorfal, ott sorakoznak a rendőrök, kirohan egy csoport, elkapnak valakit, majd visszamennek. Az eseményt távol-keleti tudósítók is követik a helyszínen.

0.55

Tudósítónk szerint egyértelmű, hogy a rendőrök egy-egy tüntetőre utaznak. Munkatársunk füle hallatára kapott parancsot például egy rendőrcsoport: "figyeljétek azt a sapkást". Majd a rendőrök el is indultak a tüntető felé. A Nyugati téri felüljáróról leterelték az embereket.

Fotó: Hajdú D. András

0.52

A Nyugati tér és a Kossuth tér közötti mellékutcákból, így a Báthori és a Kálmán Imre utcák felől több kisebb csoportban tüntetők vonulnak a rendőrautók irányába, miközben a járókelőket hergelve próbálnak embereket toborozni maguk közé. Egyre többen érkeznek a Kossuth tér felől a Nyugati tér irányába. Az MTI tudósítója futballszurkolókra emlékeztető fiatalokat vélt felfedezni a társaságokban, akik "ébresztő, hajrá Fradi" felkiáltással hergelték az arra járó embereket, akiket így próbáltak maguk mellé állítani. Sokan láthatóan ittas állapotban, sörrel, borral a kezükben vonulnak az utcákon.

Valószínűleg sérültek is vannak, nem sokkal éjszaka fél egy után egy szirénázó mentőautó fordult ki a Markó utcai mentőközpontból a Nyugati tér irányába. A Vígszínház előtt mintegy harminc rendőrautó sorakozott fel: ott is rendőrök sorfala várja a Nyugati tér felől kiszorított tüntetőket.

0.47

A Margit híd felől pajzzsal felszerelt rendőrök közelednek, elég sokan - jelentette tudósítónk. Így két tűz közé szorítják a tüntetőket.

Fotó: Hajdú D. András

0.46

Félmeztelenre vetkőzött egy férfi és beállt a rendőrök elé. A tüntetők hangja megjött, azt kiabálják: "Ria-ria-Hungária". Sok rendőr is eltakarja az arcát a sisak alatt. Az egyik tüntető a következőképp magyarázta el a helyzetet egy német turistának: "polizei retorzió".

0.42

A Kossuth térről két nagyobb rendőrségi szállító jármű indult el. Oszlik a tömeg, de azért még vannak tüntetők. Több tévéstáb is elment ugyanakkor az Oktogon felé.

0.38

Röviddel ezelőtt még a Váci út mindkét oldalán száz-száz rendőr állt, középen pedig gumibottal vertek egy férfit - jelentette tudósítónk. A rendőrök elhagyni látszanak a Nyugati teret, de még mindig nagyon sokan vannak.

0.28

A Podmaniczky utcában is legalább 200 rendőr van, és megjelent egy kisebb csoport a Bajcsy-Zsilinszky útról is. Összesen mintegy 500 rendőr van így a Nyugati tér környékén. Több rendőrnél puska van. Az [origo] egyik munkatársát is 4-5 rendőr puskával falhoz lökte, és rákiáltottak, menjen onnan. Tudósítónk szerint a rendőrök hatalmas túlerőben vannak, gyakorlatilag 50-60 tüntetővel szállnak szembe.

0.20

Kevés tüntetőt látni az Oktogon és a Nyugati tér között, a hangoskodókat elfogják a rendőrök. Ellenfelük nincs, de tudósítónk szerint nagyon fenyegetőek.

0.16

Rohamrendőrök százai futnak a Nyugati tér felé az Oktogontól. Az [origo] tudósítója látta, ahogy több embert is gumibottal vernek a rendőrök. Ketten vertek meg egy fiatal férfit, másokat is egyenként körbevesznek és megbilincselnek - jelentette tudósítónk.

Forrás: MTI

0.10

Egyre nagyobb tömeg van az Oktogonon, bár tudósítónk jelentése szerint nagy részük újságíró. Megjelentek viszont a rohamrendőrök is. Szállnak ki a buszból, és pakolják ki a védőpajzsokat.

23.37

A mobilvécé előtt hosszú a sor, és még mindig sokan vannak a Kossuth téren, de közben egyre többen szállingóznak el.

23.14

Kiderültek részletek az egyik Nádor utcai étteremben történt razziáról. Az MTI helyszínen tartózkodó tudósítója rendőrségi forrásból úgy értesült, hogy félreértés történt. Egy bejelentés alapján baseballütőket kerestek, de nem találtak. Az étterem tulajdonosa esernyőket hozatott nagy számban, az téveszthetett meg valakit.

23.10

Sokan szállingóznak el a térről, de még mindig nagy a tömeg. A szónokok azt mondták, hogy fel kell hagyni az erőszakkal, és a passzív ellenállásra kell koncentrálni. A környező utcák tele vannak rendőrökkel. Az [origo]-nak nyilatkozó tüntetők szerint ez jogtalan, mert minden tüntetésnél szabad elvonulást kell hagyni a tömegnek. A tiltakozók szerint ez nem biztosított most.

23.00

Az[origo] tudósítója beszélt egy ukrán tévéstábbal, akik a Kossuth téren forgatnak. Csalódottak, mert párhuzamot akartak vonni a 2004 őszi kijevi eseményekkel, de rájöttek, hogy a kettőnek semmi köze egymáshoz. A nap folyamán egyébként egy német újságíró is panaszkodott, hogy unatkozik.

22:16

A rendőrök nemrég - nem tudni, milyen okból - körbevették a Zoltán utcában lévő Nádor éttermet, amelybe behatolva razziát tartottak - jelentette az MTI.

22.06

"Meglepetés" - mondta az [origo] Kossuth téri tudósítóinak három fiatal tüntető, akik szerint nem lehet tudni, hogy este lesznek-e a keddihez és hétfőihez hasonló zavargások. Azt mondták, 11 óra körül derül ki, hogy elvonul-e a tömeg valahová. Szerintük hétfőn és kedden is 200-300 fős kemény mag csinálta a balhét. A Kossuth téren eközben a szónokok gyújtó hangú beszédeket tartanak, amelyeket a több ezres tömeg időnként füttykoncerttel, vagy "Gyurcsány takarodj!" bekiabálással tör meg. Az egyik perecárus rossz forgalomra panaszkodik.

21.31

Már 15 ezren vannak a Kossuth téren, és folyamatosan érkeznek az emberek a térre - jelentette az MTI. A Rákóczi-szobor körüli füves területen sűrű a tömeg, a Parlament előtti aszfaltos parkolóban elszórtabban helyezkednek el az emberek. Demonstrálók állnak az úttesten és a villamossíneken, valamint a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium épülete előtt is. A Parlament köré már több mint 600 rendőrt vezényeltek. A 2-es villamos órák óta nem jár a Kossuth téren.

21.19

Rohamrendőrök vittek el egy fiatalembert, aki fel akarta gyújtani a Kossuth téren azt a koporsót, amelyben a tüntetők temetik a Gyurcsány-kormányt - jelentette tudósítónk a helyszínről. A tüntetők egyetértő kiabálásokkal kísérték a rendőri intézkedést. A fiatalembert lenyomták a földre, megbilincselték, és elvitték.

20:33

Felvásárolták a baseballütőket a legnagyobb fővárosi sportáruházakban - írja a távirati iroda. Az MTI a legnagyobb budapesti sportáruházakat hívta fel. Ahol forgalmazzák - ezt a Magyarországon egyébként nem igazán ismert és elterjedt sportágban használt - ütőt, mindenütt azt a választ adták, hogy az elmúlt napokban a teljes készletet megvásárolták. A törvény egyébként a közbiztonságra fokozottan veszélyes eszköznek minősíti a baseballütőt. Ha a rendőrség közterületen talál valakinél ütőt, azonnal el kell koboznia és a használó ellen eljárás is indul.

Olvassa el a szerdai nap történéseit!