A parlament nyári ülésszaka ezzel véget ér, de várhatóan nem tart hosszú ideig a politikai szünet, Sólyom László államfő ugyanis a lehető legkorábbi időpontra, október elsejére írta ki az önkormányzati választást. A vezető politikusok ennek ellenére néhány hét szabadságot azért kivesznek - derül ki az alábbi összeállításból.
Gyurcsány vitorlázik
Gyurcsány Ferenc nyaralási terveivel kapcsolatban azt írta a blogjában, hogy várhatóan két hétre megy majd szabadságra. Július végén egy hetet a Balaton partján tölt majd futással és alvással. A kormányfő ezen kívül azt tervezi, hogy megtanul vitorlázni, amihez már vett egy kézikönyvet is. Gyurcsány szerint ugyanis elképzelhetetlen, hogy csak ül a parton, és nem csinál semmit. "Vannak, akik ezt imádják. Engem ez leginkább megőrjít. Tavaly könyvet írtam. Na, a család nem volt ettől egyértelműen boldog. Én végtelenül élveztem." - fogalmaz internetes naplójában a kormányfő.
A miniszterelnök ezt követően augusztusban Hollandiában tölt egy hetet a családjával. Bérelnek egy hajót, és Amszterdam mellől indulva a csatornákon hajózva járják be az országot. A hajótúrában már van rutinja a kormányfőnek, hasonlót csináltak pár éve Franciaországban is.
Orbán a Balatonon
Orbán Viktor, a Fidesz elnöke augusztusban 3 hetet nyaral majd családjával, főként a Balatonon, valamint azokat a barátokat keresi fel, akiket a választási kampány miatt elhanyagolt.
A Fidesz sajtóosztályán az [origo]-nak elmondták: elképzelhető, hogy Horvátországban is eltölt egy hetet az Orbán-család. Ez egyelőre azért bizonytalan, mert az öt gyerek különböző táborokban tölti a nyarat, így nehéz családi programot összeállítani.
Kuncze küzd a széllel, Mécs parasztházat foltoz
Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke a balatonakarattyai nyaralójában tölti a szabadságát, ahol az elmúlt évekhez hasonlóan idén is vitorlázni fog. Kuncze az [origo]-nak elmondta: a vitorlás hajóval már egész jól boldogul, de erről valószínűleg mást gondolnak a profik, és mást a szél.
Persányi Miklós környezetvédelmi miniszter nem megy külföldre, a nyarat itthon tölti, valószínűleg valamelyik hazai nemzeti parkban. A nyaralás időpontját a környezetvédelmi tárca sajtóosztályán nem árulták el, arra hivatkozva, hogy tavaly pont a nyaralása idején rabolták ki a környezetvédelmi miniszter lakását.
Veres János pénzügyminiszter feleségével - az ugyancsak a szocialista frakcióban ülo Szabó Évával - Montenegróba utazik pihenni. Veres hozzátette: a pihenés mellett végigdolgozza a nyarat.
Dávid Ibolya, az MDF elnöke már jelenleg is Spanyolországban van és sms-ben kommunikál munkatársaival - közölték az [origo]-val az MDF sajtóosztályán.
Mécs Imre családjával egy Sziglitegeten található parasztházat próbál nyáron rendbe hozni, amit a politikus szerint meglehetosen elhanyagoltak az elmúlt években. Mécs elmondta: az 1956-os forradalom évfordulójának szervezése, valamint az önkormányzati választások miatt várhatóan gyakran vissza kell majd utaznia Budapestre. A politikus azt mondta, terveztek egy nosztalgiatúrát Bulgáriába is, de az végül nem jött össze.
Pokorni kenuzik
Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke egy tiszai evezos túrán vesz részt, legidősebb gyereke osztálytársaival, illetve azok szüleivel. "Igazi kenus túra lesz, sátorral meg tábortűzzel" - mondta a fideszes politikus, majd hozzátette, hogy tervbe vettek egy pár napos horvátországi utat is.
Répássy Róbert, a Fidesz frakció vezető-helyettese elmondta: mivel nem vesz részt az önkormányzati választásokat megelőző kampányban, így még augusztus végén is marad ideje pihenni. A nyarat valószínűleg Miskolcon tölti a családjával, ahonnan a Bükkbe és a Zemplénbe járnak majd kirándulni. A fideszes politikus családjával 10 napra elutazik Olaszországba is.