17:45
A tüntetők beindítottak egy kiállított tankot és megindultak vele a rendőrök felé - jelentette tudósítónk a Deák térről. Az MTI úgy tudja, hogy a harckocsit a rendőrök rövid idő alatt visszafoglalták. Az Astorián befejeződött Fidesz-megemlékezésről elindultak hazafelé a résztvevők. A Deák tér és az Astoria közé narancssárga mellényes Fidesz-aktivisták álltak sorfalat, hogy a rendezvény résztvevői ne a Deák tér felé induljanak útnak.
17:36
Orbán Viktor Fidesz-elnök az Astoriánál bejelentette, hogy ügydöntő népszavazást kezdeményeznek a refomrokról. Azt mondta, a tanügy, az egészségügy, a termőföld, a nyugdíjak és a demokratikus garanciák kérdésében nyújtanak be kedden népszavazási kezdeményezést.
17:30
A Fidesz-gyűlés résztvevői közül sokan aggódnak, hogy a városban kialakult helyzet miatt nehezen jutnak haza - erről beszéltek többen is tudósítónknak. A többség szerint csak kevesen fognak csatlakozni a Deák téren demonstrálókhoz, nem akarják, hogy a Fidesz gyűlését összemossák a városban zajló "randalírozással" - mondták.
17:20
Gumilövedékeket is lőttek a rendőrök a tüntetők felé, erről árulkodnak a földön szanaszét heverő gumilövedékek. A demonstrálók úgy tudják, hogy ezek a lövedékek súlyos sérüléseket is okoztak, a mentők szóvivője ezt azonban korábban nem erősítette meg. A tüntetők a "szabadság" feliratot rakták ki maguk elé a Liberálisok Házától elhozott másfél méteres betűkből.
17:00
Az összecsapásoknak négy-öt könnyű sérültje van, köztük egy rendőr - mondta az [origo]-nak Győrfi Pál, a mentőszolgálat szóvivője.
16:55
A rendőrök továbbra is lövik a kék és zöld színű festékpatronokat és a könnygázt a tüntetők felé. A tüntetők teljesen szétszedték a Liberálisok Házánál lévő "A szabadság városa" feliratot. A másfél méter magas műanyag betűkből barikádot építenek.
16:50
A rendőrség szóvivje cáfolta az MTI értesülését miszerint a rendőrök figyelmeztető lövéseket adtak le az Andrássy út és a Bajzsy-Zsilinszky út sarkán összegyűlt tüntetők felé. Az összecsapásokban több rendőr is megsérült - mondta az [origo]-nak Jármy Tibor, a BRFK szóvivője.
16:45
Színes jelölőfestékkel lőnek a tüntetők felé a rendőrök, a legelső sorokban álló tüntetőket éri a festék. A tüntetők leszedtek egy nagy piros műanyag "Á" betűt a Liberálisok Házánál lévő "A szabadság városa" feliratból.
16:43
Tudósítónk jelentése szerint a Fidesz-gyűlésen láthatóan házi készítésű röplapokat osztogatnak, amelyekkel a Bajcsy-Zsilinszky úton történt tömegoszlatásra hívják fel a figyelmet. A röplap forrása nem ismert, a felhívás kézről kézre jár. Közben színpadra lépett egy újabb szónok, Kárpáti György olimpiai bajnok vízilabdázó.
16:27
Martens beszédének leginkább talán azon része tetszett a Fidesz-gyűlés közönségének, amikor arról beszélt, hogy az egész mostani zűrzavarért egyetlen ember felelős, amivel minden bizonnyal Gyurcsány Ferencre utalt. Az Európai Néppárt elnöke hosszasan méltatta Orbán Viktor Fidesz-elnököt is, és felidézte 1989 júniusi beszédét. Tudósítónk szerint a helyszínen több külföldi tévéstáb is forgat.
16:20
A tüntetőket a Deák térig szorították a rendőrök. A tér egyik felében a tüntetők, a másikban a - vízágyúkkal felszerelkezett - rendőrök várakoznak.
16:10
A tüntetők gránitlap darabokat szednek össze a Deák téren, hogy azzal dobálják meg a rendőröket.
16:05
Szemetes edényekből, vastáblákból és kordonokból emelnek barikádokat a tüntetők az Arany János utcánál - jelentették az MTI tudósítói. A rendőrök folyamatosan könnygázgránátokat lőnek a tömeg felé. A demonstrálók köveket és vasdarabokat dobálnak a rendőrökre. A tömegben nyugdíjasokat és kisgyermekes szülőket is láttak az MTI tudósítói.
16:09
Az Európai Néppárt vezetője, Wilfried Martens az első szónok a Fidesz gyűlésén. Martens az 1956-os forradalom jelentőségéről beszélt, és arról, hogy ő is tiltakozott a szovjet beavatkozás ellen. Tudósítónk jelentés szerint amikor egy vélhetően rendőrségi helikopter elhúzott a tömeg felett, többen fújolni kezdtek.
16:01
Újabb vízágyú és rengeteg rendőr érkezik a Nyugati felől az Alkotmány utca felé. A tüntetőket a Deák tér felé szorítják vissza. A környéken lakókat se engedik be a rendőrök a lezárt területekre.
16:00
Hamarosan kezdődik a Fidesz ünnepi megemlékezése az Astoriánál. Tudósítónk szerint nagy a tömeg. Jelenleg Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról című versét szavalják. A nagygyűlésen beszédet mond Kárpáti György olimpiai bajnok vízilabdázó, Milován Sándor kárpátaljai bebörtönzött, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség alelnöke, Wilfried Martens, az Európai Néppárt elnöke és Orbán Viktor, a Fidesz elnöke.
15:53
A rendőrök vízágyút is bevetettek a Bajcsy-Zsilinszky úton. A tüntetőket a Deák tér felé szorítják vissza.
15:42
Újra összecsaptak a rendőrök és a tüntetők. Néhány tüntetőt a rendőrök kiemeltek a tömegből.
15:41
A kormányszóvivő kérdésünkre közölte, a kormány részéről nem kommentálják az utcán történteket. Mint mondta, a helyzet kezelése a rendőrség feladata.
15:35
Három irányba futottak szét a könnygázzal oszlató rendőrök elől a tüntetők. Tudósítónk egy vérző fejű tüntetőt is látott a helyszínen.
15:25
Könnygázt vetettek be a tüntetőkkel szemben a rendőrök az Alkotmány utcában. Néhány perccel korábban áttörte a tömeg az Alkotmány utcai rendőrségi kordont. Egyre több rendőrt vezényelnek a helyszínre.
15:10
A Kossuth tér irányába tartó tömeg elhagyta a Deák teret. A nemzeti színű zászlókkal lengető demonstrálókkal pontosan szemben vonult egy másik zászlós csoport, ők a Fidesz megemlékezésére tartottak az Astoriára. A Markó utcai mentőállomásnál a mentősök közül sokan kint ülnek a mentőautók mellett. Tudósítónknak azt mondták, hogy rendkívüli készültségben vannak.
15:08
Lezajlott az állami koszorúzási ünnepség a 301-es parcellánál, Nagy Imre miniszterelnök, a forradalom névtelen áldozatai és az elesettek síremlékénél. A kormányt Göncz Kinga külügyminiszter és Szekeres Imre honvédelmi miniszter képviselte. Rajtuk kívül Dávid Ibolya és Herényi Károly, az MDF vezetői jelentek meg, a Fidesz és a KDNP már reggel lerótta tiszteletét. Számos külföldi politikus, illetve diplomata is koszorút helyezett el. Kevés érdeklődő volt, és semmilyen rendzavarás nem történt.
14:40
Lassacskán elindultak a tüntetők a Kossuth tér felé. A tér és a teret övező utcák továbbra is le vannak zárva, az Alkotmány utcába nem lehet bemenni. A Parlament környéki utcákban több csomópontban várakoznak készenlétben rendőrök, az Oktatási Minisztérium elé egy vízágyút is kivezényeltek. A Szabadság téri szovjet emlékművet 30 golyóálló mellényes rendőr védi.
14:20
A demonstrálók még mindig a Corvin-közben vannak, ahol több felszólaló mondott beszédet. Azt tervezik, hogy később a Kossuth tér felé veszik az irányt.
14:15
Még az újságírókat sem engedik be este fél hatkor a Parlament elé, A szabadság fényei című ünnepi megemlékezésre - derül ki a Kormányzati Kommunikációs Központ közleményéből. A központ azt tanácsolja, hogy a tévében érdemes követni a műsort, amelyet az ünnep egyik fő attrakciójának szántak. A műsor keretében egy 6,5 m átmérőjű fehér gömb felemelkedik a tér fölé, rajta egy táncművész, aki a levegőben koreográfiát mutat be, majd a Forradalom lángjának meggyújtása pillanatában egy 2×7 méteres lyukas nemzeti zászlót emel a magasba.
13:59
Több százan gyűltek össze a Rákoskeresztúri Újköztemető 301-es parcellájánál az SZDSZ megemlékezésén, az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulóján hétfőn. A szózat meghallgatását követően Halda Alíz, volt szabad demokrata képviselő arról beszélt, hogy lélegzetelállítóan nagy tett volt, amire ez a nemzet 50 évvel ezelőtt vállalkozott. "Ugyanakkor az acsarkodást és gyűlölködést, amely most körülvesz bennünket, nem lehet kibírni" - mondta. Kuncze Gábor pártelnök azt mondta, nem lehet megengedni, hogy 1956 továbbra is a politika martaléka legyen, nem lehet tűrni, hogy az '56 körüli méltatlan viaskodások, a magyar történelem egyik legnagyobb és legdicsőbb eseményének emlékét továbbra is lejárassák a fiatal nemzedék előtt.
13:48
A Vértanúk terén koszorúkat helyeztek el Nagy Imre emlékművénél közjogi méltóságok. Sólyom László nem volt jelen, bár nem egyértelmű, hogy ott kellett volna-e lennie. Az egyik előzetesben az szerepelt, hogy ő is jelen lesz, viszont ugyanerre az időpontra volt beírva találkozója Jose Manuel Barrosóval, az Európai Bizottság elnökével. Erre a találkozóra sor került. A koszorúzáson ott volt Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, Lomnici Zoltán legfelsőbb bírósági elnök, Kovács Árpád számvevőszéki elnök és Kovács Tamás legfőbb ügyész. A Vértanúk terét a Szabadság térrel összekötő Vécsey utcában a kordon mögött körülbelül húsz ember gyűlt össze, akik előbb azt kiabálták, "ünnepelni akarunk", majd azt, hogy "Gyurcsány takarodj".
13:40
Korabeli Csepel teherautókkal is tartanak tüntetők a Kossuth tér felé. A régi teherautók tulajdonosa egy idős házaspár, akik most szintén részt vesznek a demonstrációban.
13:30
Az egyik szervező bejelentette, hogy a Kossuth tér felé indulnak tovább. "Mostantól bajtársak vagyunk, és addig folytatjuk, amíg a kormány meg nem bukik" - mondta az egyik szónok.
13:33
A Corvin köz felett folyamatosan egy rendőrségi helikopter köröz a levegőben. A forgalmat teljes mértékben leállították az Üllői úton, valamint a József körúton, így nem közlekednek a 4-es és a 6-os villamosok sem - jelentette az MTI.
13:28
Egyelőre nincs döntés arról, hogy visszamehetnek-e a tüntetők a Kossuth térre. Jármy Tibor, a BRFK szóvivője az [origo]-nak azt mondta, hogy jelenleg is folyik a terület átvizsgálása, arról pedig még nem döntöttek, hogy visszaengedik-e a demonstrálókat, és ha igen, akkor mikor. Kérdésünkre, hogy az utcán zajló spontán demonstrációkkal terveznek-e valamit, azt mondta, minden eseményen megfelelő létszámban jelen vannak, és szükség esetén beavatkoznak. Az MTI-nek arra a kérdésére, hogy megerősíti-e, miszerint háromezer rendőr tart a Corvin közhöz, a szóvivő úgy válaszolt: jelentős rendőri egységes vannak a főváros területén, ezek átcsoportosítása a szükséges mértékben történik.
13:10
A tüntetők abban egyetértenek, hogy tovább kell menniük, nem akarnak egy helyben állni, de abban még nem egyeztek meg, hogy merrefelé veszik az irányt. Felmerült, hogy ismét a Kossuth tér irányába mennek, de az is, hogy a Köztársaság tér lesz a következő helyszín.
12:50
A legtöbb tüntető be se fér a Corvin-közbe, sokan állnak a körúton - jelentette tudósítónk. A helyszínen korábban tartott rendezvényen használt mikrofonba többen szónokolni kezdtek. Arra buzdították a tömeget, hogy menjenek vissza a Kossuth térre.
12:25
Megérkeztek a tüntetők a Corvin-közbe, ahol egyelőre csak néhány rendőr tűnt fel. Két sarokkal a tértől két rendőr megpróbálta a tüntetőket lebeszélni arról, hogy a körút felől közelítsék meg a Corvin-közt, de a tömeg azt kiabálta, hogy nem mennek arra, amerre Gyurcsány mondja. A két rendőrt valaki üveggel is megdobta.
12:22
Az újságírókat kitessékelték a Parlament Vadász-teremből, ahol nem nyilvános állófogadást tartanak a magyar és külföldi vendégek számára. Egyelőre senki nem nyilatkozott az utcai eseményekről. Az [origo] munkatársának eddig csak az új legfőbb ügyészt, Kovács Tamást sikerült megkérdeznie, de azt mondta, ő nem tud semmit, igaz, hivatalból neki nem is kell vele foglalkoznia.
12:10
A tüntetők végcéljaként megnevezett Corvin-közben jelenleg egy emléktábla avatása zajlik. A mozi mögötti utcában pedig kiállított tankokat nézegetnek családok, sok gyerek fel is száll a tankokra. A családok látszólag nem tudnak róla, hogy a tömeg arrafelé tart - jelentette tudósítónk.
11:50
Elhagyta a tömeg a Blaha Lujza teret, ahol egy Combino villamos állt. A tüntetők közül többen megütögették a villamost, de komoly kárt nem tettek benne.
11:45
A parlament ünnepi ülésén Gyurcsány Ferenc miniszterelnök mondott beszédet, aki nagyrészt aktuális üzeneteket fogalmazott meg. Beszélt arról, hogy 1956-ban a többség az utcát választotta, mert nem választhatott mást. Ma azonban szerinte más a helyzet. "Nincs jogállam szabadon választott parlament és annak felelős kormány nélkül" - mondta egyebek mellett Gyurcsány. Lényegében megismételte azt az érvelést, amit a hazugságos balatonőszödi beszéd kiszivárgása óta többször is hangoztatott, vagyis, hogy most szerinte a szabad demokratikus berendezkedés a tét. További részletek