Az álmodozó és a földhözragadt akarja a vízfejet

Vágólapra másolva!
Mindketten tizenhat éve vezetők - egyikük egész Budapest, másikuk Óbuda első embere. Demszky Gábor híres nagy ígéreteiről, miközben sok régóta szükséges óriásberuházás másfél lévtizede várat magára. Tarlós Istvánról viszont úgy tűnik, tizenhat éve alatt nagyot nem ígért - viszont nagyszabású fejlesztésekről sem hallani Óbudán. Demszkyt az SZDSZ mellett a nagyobbik kormánypárt is támogatja, Tarlós pedig függetlenként indul, de a Fidesz támogatásával. Számvetést készítettünk a két rivális tizenhat évéről.
Vágólapra másolva!

Ha Demszky túlígéri magát, Tarlós István nem viszi túlzásba az ígéreteket. Bírálói gyakran lassúsággal, a nagy beruházásoktól való tartózkodással vádolják. Az [origo] hosszas kutatással sem tudott nyomára bukkani olyan hivatalos programnak, amely tartalmazza Tarlós korábbi, esetleges ígéreteit. Az önkormányzatnál azt mondták: nekik nincsenek meg Tarlós régi választási programjai. Egy általunk megkérdezett - neve elhallgatását kérő, Tarlóssal közismerten hadilábon álló - kerületi politikus sem emlékezett ilyesmikre, állítása szerint azért, mert ilyen dokumentumok nem nagyon voltak. Az önkormányzat hivatalos lapjában - amely a kerület egyetlen számottevő, helyi sajtóterméke - sem találtuk nyomát konkrét ígéreteknek.

A polgármester úgy tűnik, tizenhat éven át pusztán a nyugalom, az önkormányzat kiegyensúlyozott működésének hangsúlyozásával nyert választásokat. 2002-ben, a választások környékén is így emlékezett meg munkásságáról az Óbuda című lapban: "Eddigi hivatali éveim során az önkormányzat megbízhatóan, kiegyensúlyozottan működött és következetes erkölcsi értékrendet igyekeztem képviselni."

A nagyszabású fejlesztésekre való törekvés hiányát mutatja az is, hogy a kerületnek átfogó fejlesztési terve 2005-ig egyáltalán nem volt. Részkoncepciók készültek ugyan, de nagy beruházásokról csak elvétve hallani. A kerületfejlesztési koncepcióban - melyet külső cég készített az önkormányzat megbízásából - a szakemberek kijelentik: Óbuda a rendszerváltás egyik nagy nyertese Budapesten, melyben hatalmas beruházási lehetőségek rejlenek, korlátlan lehetőségekkel a nagy területeken felépíthető új lakóövezetek, gazdasági-üzleti zónák kialakítására.

A koncepcióban elhibázott pénzgazdálkodásról is szó esik: "A kilencvenes évek eleje óta folyik az önkormányzati vagyon értékesítése. A vagyon eladásának koncepcionális problémája, hogy a befolyt bevételeket a működési kiadások fedezésére fordtották, ami ennek jelentős feléléséhez vezetett." A tanulmány szerint sürgősen újra kell gondolni a vagyongazdálkodást, és a fejlesztések felé kell fordulni. Ezután mintegy negyven oldalon sorolja, milyen nagyberuházásokra van szükség és lehetőség.

Forrás: aquincum.hu
Aquincum: óriási idegenforgalmi lehetőségek

Az óbudai önkormányzattól megkérdeztük, milyen szakaszban tart a tavaly készült koncepció megvalósítása. A válasz: "Érthetetlen, miért csak a fejlesztéseket gondolják egyesek az utóbbi hónapokban önkormányzati sikernek. A működési stabilitás, a lakossági szolgáltatások volumene, minősége legalább ennyire fontos."

Nincs koncepció

Az utóbbi időben két nagyobb tervről lehetett hallani Óbuda környékén. Az egyik az Északi Városkapu ötlete, melyet már évekkel ezelőtt is napirendre tűzött a helyi képviselőtestület, a kérdést azonban többször elnapolták. A 2005-ös koncepcióban is szerepel az Északi Városkapu, de a megvalósításnak még nincsenek jelei: a legutolsó hírek arról szóltak, hogy eddig tervek léteznek, amelyek a békásmegyeri lakótelep és a városhatár közé tervezett idegenforgalmi komplexumot igyekeznek körvonalazni.

A másik említésre méltó nagyberuházás a legutóbbi időben dőlt el: az "Álomsziget", amely a Hajógyári sziget egy részén új szálloda, konferenciaközpont, kaszinó, sportpálya építésével jár - négyszáz milliárdos magánberuházás keretében. A fejlesztésekről népszavazást is tartottak, de olyan kevesen mentek el az óbudaiak közül, hogy a referendum érvénytelen volt. Ezzel zöld utat kapott a fejlesztés, mely ellen környezetvédők tiltakoztak.

A kerületfejlesztési koncepcióban többek között az is szerepel, hogy nagy szükség van az önkormányzati beruházások tervezésére, kell közlekedés-fejlesztési program, és idegenforgalmi koncepció is. Utóbbi azért nagyon fontos a tanulmány szerint, mert a kerület római kori kincseiből, az Aquincumi Múzeum hatékony reklámozásából rengeteget profitálhatna Óbuda. A jövő tudatos tervezése eszerint felgyorsíthatná akár az aquincumi- és M0 hidak épülését is, melyet sok egyéb mellett a főváros és a kerület közötti konfliktusok is akadályoznak.

Óbudán a körülbelül hatvanezer lakásból több mint harmincezer panelházban van. A főváros összes kerülete közül itt a legnagyobb a panelok aránya, az ezzel járó problémák sokszorosan jelentkeznek a kerületben. A kerületfejlesztési koncepció szerint nagy szükség van egy hosszú távú lakásprogram és egy lakótelep-korszerűsítési terv kidolgozására. Tarlós többször nyilatkozta, hogy kerületi pénzből panelprogramot indítottak Óbudán. A felújított házak pontos számát nem tudni, de ellenfelei szerint számuk a rengeteg panelházhoz képest nem jelentős.

Pusztul a Római

Fotó: MTI
Itt van a legtöbb panel

A Római parti gát körüli botrányok miatt többen, egyebek mellett a polgármester felelősségét is felvetik. Miközben a főváros és a kerület között sok éve húzódik a vita arról, hogy milyen költséggel és milyen nyomvonalon épüljön meg a Római partot megvédő gát, az értékes terület pusztul. A kerületi építési hatóság évek óta ad ki engedélyeket üdülők építésére a parton - a jogszabályok szerint az ugyanis nem lakóövezet. Így üdülő címén luxuslakóparkok épülnek.

"Az egykor pezsgő vízisport-életet kiszolgáló, mára megfogyatkozott számú csónakházak eladása ellen több tiltakozó megmozdulás volt. (...) Ismételten megvizsgálásra javasoljuk az árvédelmi mű elhelyezésének kérdését" - olvasható a fejlesztési koncepcióban. Miközben a megoldás évek óta késik, abban a főváros és Óbuda is egyetért, hogy a part helyzete tarthatatlan. Óbuda azonban a fővárost, a főváros pedig a kerületet tartja hibásnak.

Legalább nyugalom van

Tarlós eredményei között említi a nyugodt működés mellett, hogy a több cikluson át kisebbségben való kormányzás ellenére (baloldali többségű képviselőtestület) nagyobb belső konfliktusokról nincs hír a kerületben, a költségvetési javaslatokat is könnyen elfogadták évről évre.

Az infrastruktúra fejlesztését, például a több milliárdos csatornaépítési projekteket és hat korszerű, védett játszótér felépítését sorolta fel eredményként Tarlós. Víz- és gázvezetékeket is fektettek le és földutakat burkoltak, köztereket rendeztek. "A rendetlenség megszüntetésében mi is szerényebb eredményeket értünk el - szemét, graffiti, ebtartási devianciák -, hiszen a főváros által gerjesztett ellenszélben próbálkoztunk" - áll Tarlós az [origo]-nak adott válaszában, amikor arról kérdeztük, mit tart legnagyobb eredményének.

Wirth Zsuzsanna