Három halottat találtak eddig a fűzfői robbanásnál

Vágólapra másolva!
A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint négy halottja van a fűzfői vegyi üzem területén történt robbanásnak, bár eddig három holttestet találtak meg. A robbanás helyszínétől egy-másfél kilométerre fekvő polgármesteri hivatal több ablaka is betört. Egy helyi lakos az [origo]-nak azt mondta, hat-hét kilométerrel távolabb is hallani lehetett a detonációt. A lakosság nincs veszélyben, a helyi jegyző szerint nem került mérgező anyag a levegőbe.
Vágólapra másolva!

Balatonfűzfő jegyzője, Kecskés Ferenc az [origo] kérdésére elmondta, egy raktárépület robbant fel, mérgező anyag nem került a szabadba, így további veszély nincs. A károkról a jegyző nem tudott információt adni, viszont elmondta, hogy a robbanás helyszínétől egy-másfél kilométerre található polgármesteri hivatal több ablaka is kitört a detonáció következtében.

A hivatal egyik alkalmazottja tudósítónknak elmesélte: akkora volt a nyomás, hogy azt hitték, egy repülő csapódott be. Amikor az ablakok kitörtek, a dolgozó leírása szerint a kilincsek is repültek, és bár senki sem sérült meg, az asztalokat beterítette az üvegtörmelék. Szerda délután öt óra táján a hivatalban már takarítottak - számolt be róla tudósítónk.

Az ipari park bejáratától 100-200 méterre található fagylaltozó kiszolgálója azt mondta az [origo]-nak, hogy "két nagy puffanást hallott, rengett az egész épület", ezért a robbanáskor rögtön ki is szaladt, annyira megijedt. Beszámolója szerint a füst viszont nem volt nagy, szaga sem volt, és hamar eloszlott.

Tudósítónknak egy nő, aki légvonalban pár száz méterre a robbanás helyszínétől dolgozott egy irodában, azt mondta, a légnyomás akkora volt, hogy hátradöntötte székével együtt.

"Döbbenetes volt. Óriási hanghatást tapasztaltunk, és hófehér füstfelhőt láttunk, pedig 6-7 kilométernyire voltunk a helyszíntől" - mondta az [origo]-nak egy másik helyi lakos, Győrffy Sándor fűzfői vendéglőtulajdonos, aki a robbanás időpontjában egy hajón tartózkodott a Balatonon.

A helyi patika alkalmazottja elmesélte, hogy "félelmetes zúgást" hallott, és a robbanás miatt a gyógyszertárban is remegtek az ablakok.

"A felhő iszonyatosan nagy volt, és gomba alakú. Olyan volt, mintha egy atombomba robbant volna föl" - mondta Kovács Beáta, az [origo] olvasója, aki Veszprémből indult el Balatonfűzfőre, amikor meghallotta a detonációt. Hozzátette, hogy a 8-as úton, a litéri elágazásnál már rendőrautó állt, a gyártelep környékét pedig azóta teljesen lezárták. Kovács Beátának arról számoltak be fűzfői járókelők, hogy akad olyan lakos, aki egy kilométerre lakik a helyszíntől, és betörtek az ablakait. Olvasónk arról is tudomást szerzett, hogy a detonáció ereje az erkélyéről a szobába lökött vissza egy közelben lakó asszonyt.

Egy olvasónk arról számolt be, hogy látta a robbanást a 8-as főútról. "Épp egy defektes autót javítottunk, mikor a robbanás történt. Először azt hittem, hogy a közeli bányában robbantottak. Hatalmas durranás volt és fehér füst emelkedett a magasba felfelé szélesedő kúp alakban" - írta le olvasónk, hozzátéve, hogy ahol álltak, ott nem érzékeltek rezgést.

"Amikor a robbanás történt, akkor lenn voltam a pincében, nyitott ajtóval" - kezdte rövid beszámolóját egy másik olvasó, Németh Gergő. Leírása szerint még a vakolat is potyogott egy kicsit. Mint írta, először azt hitte, hogy egy repülő robbant fel, de aztán egy telefonhívás után megtudta, hogy pontosan mi is történt.

Az egyik helyi iskola, az Irinyi János Általános és Alapfokú Művészeti Iskola portása kérdésünkre elmondta, hogy ő délutánosként érkezett a munkahelyére egy másik településről, és a buszon látta meg a fütsfelhőt, magát a robbanást nem hallotta. Mint mondta, az iskolából mindenkit hazaküldtek, és hamarosan ő is indul.