Vágólapra másolva!
Gyurcsány Ferenc kijelölt miniszterelnök pénteken délelőtt bemutatta új kormányát. 11 minisztérium és a Miniszterelnöki Hivatal működik az új kormányban. Három tárcát SZDSZ-es, a többit MSZP-s politikus irányíthat. A nevek többsége már napok óta ismert volt, a legnagyobb meglepetés, hogy a pszichiáter végzettségű Göncz Kinga, aki eddig szociális miniszter volt, külügyminiszter lesz. Kiss Péter "baloldali csúcsminiszterként" Gyurcsányt is helyettesíti majd, de emellett a szociális és munkaügyi tárcát is megkapja.
Vágólapra másolva!

Gráf József, a régi-új agrárminiszter tavaly május óta vezeti a földművelésügyi tárcát. Akkori kinevezésekor Gyurcsány Ferenc azt mondta, azért választotta őt, mert a poszton nem agrárpolitikusra, hanem agrármenedzserre van szükség. Bemutatásakor "a józan ész emberének" titulálta Gráfot a kormányfő, akinek szerint "hitele van itthon és Európában is". A kormányfő nagyon elégedett lehetett Gráf munkájával, elsőként róla nyilatkozott úgy, még a választások előtt, hogy továbbra is számít rá a miniszteri poszton. Akkor a miniszterelnök Gráf legfontosabb feladatának azt jelölte meg, hogy pontosan, megbízhatóan végrehajtsa a támogatások kifizetését, és tartsa a kapcsolatot a termelők és a feldolgozók között. Minisztersége első évében sikerült behoznia a lemaradásokat és kifizetni a gazdáknak az uniós támogatásokat. Beszélt arról is korábban, hogy egyszerűsíteni kell az agrártárca szervezeti felépítését. Gráf tagja volt 1970-től az MSZMP-nek, majd 1989-től az MSZP-nek. 1994-2006 között parlamenti képviselő is volt, most is bejutott az Országgyűlésbe, de Szilvásyval együtt, ő is, szinte azonnal lemondott mandátumáról. Lépését azzal indokolta, hogy új feladatához nem lesz szükség a képviselői posztra.

Veres János maradhat a Pénzügyminisztérium élén, amelyet 2005 májusától irányít. Korábban, 2004 októberétől a miniszterelnök kabinetfőnöke volt, ezt megelőzően, 2003-tól viszont már dolgozott a PM-ben, előbb László Csaba, majd Draskovics Tibor alatt volt politikai államtitkár. A 2004-es kormányválság alatt, rövid ideig versenyben volt a miniszterelnök-jelöltségért is. Valószínűleg népszerűtlen intézkedésekkel kell kezdenie az új kormányban miniszteri ténykedését: a tervezett reformok adóemelésekkel járnak, valószínűleg sor kerül a személyijövedelemadó-kedvezmények ritkítására, az ingatlanadó bevezetésére, a munkavállalói járulék három százalékpontos növelésére és a középső áfakulcs emelésére, valamint az eva 15 százalékos kulcsának 25 százalékra való növelésére és a 16 százalékos társasági adó 18 százalékra való emelésére. Veres János 1957-ben született Nyírbátorban, ahonnan csak 2003-as államtitkári kinevezésekor költözött el. Agrármérnöki és mérnök-szakközgazdászi diplomát szerzett, és már a rendszerváltás előtt is mezőgazdasági vállalkozásokkal foglalkozott. 1980-ban belépett az MSZMP-be, majd megalakulásakor átlépett az MSZP-be. 1994 óta parlamenti képviselő.

"Veres Jánosnak az egyensúly emberének kell lennie, mindenki ezt várja tőle" - fogalmazott Gyurcsány Ferenc Veres bemutatásakor. Szerinte ugyanis első az egyensúly megteremtése, csak ezután következik majd a vita az euróövezetről és arról, mikor csatlakozik hozzá Magyarország. "Mi egyébként a gyorsabb ütem pártján állunk" - tette hozzá a miniszterelnök.

Kóka János maradhat a gazdasági tárca élén. Kóka mögött kifejezetten rövid pártkarrier áll, hiszen csak januárban lépett be az SZDSZ-be, és az sem volt sokkal korábban, hogy eldöntötte, pártpolitikával akar foglalkozni. Gyurcsány Ferenc révén csöppent a politikába: a miniszterelnök hívta fel telefonon, hogy legyen gazdasági miniszter. Kóka János a vietnami repülőtéren ült éppen, ezért ott töltötte le az internetről a kormányprogramot. Mire hazaért, már az SZDSZ delegáltja lett. Rövid idő alatt lett az ország egyik legismertebb politikusa, igaz, ezt főként lendületes stílusának, konfliktusainak és rendszerint bombasztikus kormányzati sikerekről beszámoló nyilatkozatainak köszönheti. Az orvos végzettségű, mindössze 34 éves politikus 3 milliárd forint körüli vagyona - amire nagyrészt egy informatikai cég eladása révén tett szert - állandó támadási felület. A gazdasági tárca élén már korábban elkezdte a struktúra átalakítását, elmondása szerint már 15 milliárdot spórolt az átszervezésekkel. Az informatikai tárcával összevont, új minisztériumában hosszútávra 50 százalékos leépítést ígért, túllicitálva ezzel főnöke elvárásán is.

Persányi Miklós, a régi-új környezetvédelmi miniszter 2003-ban érkezett a politikába, az 56 éves biológus 1994-2003-ig a Fővárosi Állat- és Növénykert igazgatója volt. Bár újrajelölése siker, mostanában mégis lehet oka a komorságra: a környezetvédő civil szervezetek mellett, több SZDSZ-es küldött is kifogásolta a hétvégén újrajelölését a környezetvédelmi tárca élére. Néhány szabad demokrata azt nehezményezte, hogy Persányi az előző ciklusban képtelen volt megjeleníteni a párt érdekeit. A civil zöldszervezetek szerint pedig a miniszter nem küzdött a gazdasági lobbi ellen, és nem hallatta a hangját bizonyos ügyekben az elmúlt években. Liberális minisztertársaival közös szerdai sajtótájékoztajón ő ígért a legtöbbet: teljes árvízvédelmet a Dunán és a Kisbalatonnál, valamint "nagyon komoly elmozdulást" a Tiszán. Emellett becsatornázná az összes, 15 ezresnél népesebb várost, és kiterjesztené a szelektív hulladékgyűjtést.