A múlt visszalopakodásától tart Orbán

Vágólapra másolva!
Kiszabadultak és a város felé jönnek a múlt szobrai, a biztonságos kormányváltással együtt helyére kell tenni Gyurcsány papírszobrát  is - többek között erről beszélt Orbán Viktor a Fidesz vasárnapi nagygyűlésén. Kiderült az is, hogy Mikola István a mosolygás híve, és Áder Jánost a párt frakciójában sokan "csornai Charles Bronsonnak" hívják. A Fidesz szerint másfél millióan gyűltek össze a Kossuth téren. Olvassa el a nagygyűlésről készült összefoglalónkat!
Vágólapra másolva!

"Viktor, Viktor" - skandálta a tömeg, amikor nem sokkal négy óra után színpadra lépett a Fidesz elnöke, Orbán Viktor. Az ellenzék miniszterelnök-jelöltje azzal kezdte a Kossuth téri nagygyűlés közönségéhez szóló beszédét, hogy "egy könnycsepp a legsűrűbb dolog a világon", utalva arra, hogy ugyanúgy könnyezünk például egy gyermek születésénél, mint amikor elveszítjük szeretteinket. Egyik első mondatában emlékeztetett arra is, hogy emberek ezreinek otthonát fenyegeti az árvíz, ezért mindenkit arra kért, hogy segítsen.

A beszéd egyik központi eleme a kommunista múlt visszatérésének lehetősége volt. "Ma azt látjuk, hogy vannak dolgok, amelyek be akarnak férkőzni az életünkbe" - mondta Orbán, aki szerint ezek új ruhában jelennek meg, és csak otthon, a kicsomagoláskor lehet észrevenni, hogy ugyanarról a "hitvány áruról" áruról van szó. Mint mondta, az utóbbi hetekben toronyházakat beborító arcképek jelentek meg. Bár nem mondta ki, ezzel egyértelműen Gyurcsány Ferenc plakátjára utalt. Ezt a plakátot Orbán papírszobornak nevezte, amely szerinte nagyobb, mint amekkora szobrot a volt kommunista diktátorok - Sztálin, Mao-Cetung vagy éppen Kim Ir-szen - állítottak maguknak.

A Fidesz elnöke azt mondta, hogy ez egy kiáltó jel. Mint fogalmazott: "a múlt szobrai kiszabadultak, és jönnek a város felé", "a múlt újra visszalopakodni készül". Azon fiatalok számára, akiknek nem volt tapasztalatuk a rendszerváltás előtti időszakról, azt mondta, hogy ezek a szobrok azt üzenik, "ne merd kétségbe vonni, hogy a hatalomnak van igaza". Fekete János volt jegybanki elnökhelyettes és Marjai József korábbi kormányfő-helyettes kitüntetésére utalva pedig azt mondta, a diktatúra legmagasabb döntéshozóit egyszerre részesítik elismerésben a demokratikus rendszer képviselőivel.

Ezután Orbán azokhoz szólt, akik támogatták a rendszerváltásért küzdő demokratikus ellenzék ügyét. Azt kérte tőlük, hogy ébredjenek fel, majd azzal folytatta, hogy a rendszerváltáskor ezeknek az embereknek, az új politikai erőknek - és itt a Fidesz mellett felsorolta többek között az "akkori SZDSZ-t" és az MDF-et is - voltak ugyan nézeteltéréseik, de egyetértettek abban, hogy "nem akarják vissza a múltat, a limuzinszocialistákat". Az MSZP szombati nagygyűlésének mottójára is utalva Orbán megjegyezte, a szocialisták azt mondják, ők védik a köztársaságot, pedig - mint ahogy a Fidesz-elnök fogalmazott - "mi vagyunk azok, akik kiharcoltuk a demokráciát azokkal szemben, akik gumibottal, lehallgatásokkal védték a népköztársaságot". Orbán szerint ugyan nem szabad ítélkezni, de a szelídség nem lehet azonos az ostobasággal. "Ne legyünk Magyarország balekjai, mert a végén még odajutunk, hogy pártmunkásokból lett milliárdosok oktatnak ki minket" - tette hozzá.

Orbán azt mondta, készen állnak arra, hogy végrehajtsák a "biztonságos kormányváltás programját", és hogy rendbe rakják a szerinte csődközeli állapotba került államot. A Fidesz elnöke nemcsak az egykori demokratikus ellenzéknek, hanem a szocialistáknak is üzent. "A szocialisták tegnap nemet mondtak ránk, de mi igent mondunk rájuk is" - jelentette ki, mondván, hogy vannak olyan közös célok - és itt felsorolta a Fidesz kampányának jelszavait jelentő Munka, Otthon, Család hármast -, amelyek fontosságában szerinte mindenki egyetért.

A gyűlésen korábban felszólaló Schmitt Pál alelnökhöz hasonlóan Orbán is beszélt arról, fontos, hogy a fiatalok, az első választók is elmenjenek szavazni, mert akár ők is eldönthetik a választást. A tétovázóktól, bizonytalanoktól pedig azt kérte, hogy vegyenek részt a választáson, és adjanak még egy esélyt a Fidesznek. Beszéde végén visszatért a múlt és a szobrok kérdésére: "Sztálin szobra 65 mázsa volt, mégis sikerült ledönteni. Most csak egy papírszobrot kell a helyére tenni."

Mikola az ingyen endorfinról beszélt

A gyűlésen több civil, a pártpolitikában közvetlenül részt nem vevő, de a Fideszt támogató személy is felszólalt - többek között Kudlik Júlia, Csoóri Sándor - és mellettük csak két politikus mondott hosszabb beszédet. Egyikük a már említett Schmitt Pál alelnök - aki egyébként európai parlamenti képviselő, így nem is indul a mostani választáson -, a másik pedig a kormányfő-helyettesi posztra jelölt Mikola István volt, aki a tömegen végignézve azt mondta: "Még hogy nincs kormányváltó hangulat."

Fotó: Fábián Évi
Mikola a mosoly gyógyhatásáról is beszélt

Vélhetően a kormánypártokra utalva kijelentette: "El akarnak bennünket, engem is, lehetetleníteni." Közölte, hogy ezt nem fogják hagyni, mire a tömeg skandálni kezdte: "Nem hagyjuk!" Beszélt arról is, hogy megnyitják a szolidaritás éveit, "négyet, nyolcat és húszat". Korábban Mikola a Fidesz-kongresszuson tett már hasonló kijelentést, amikor arról beszélt, hogy ha szavazati jogot adnak a határon túli magyaroknak, akkor húsz évre biztosítva lesz a Fidesz hatalmon maradása. Ezt a kijelentést a koalíciós pártok és az MDF részéről élesen bírálták, és még saját pártja is közölte, nem szerepel a programjukban a választójog biztosítása a határontúliak számára. A nagygyűlésen Mikola már nem tett említést a választójog kiterjesztéséről.

Az egykor orvosként dolgozó, az Orbán-kormányban egészségügyi miniszteri posztot betöltött politikus szólt az egészségtudatosság fontosságáról is. Az iskolai testnevelés erősítésére vonatkozó tervek mellett megjegyezte például, hogy aki mosolyog, annak a vérében endorfinok szabadulnak fel, és ez segít a betegségek megelőzésében. "Ráadásul ez teljesen ingyenes" - tette hozzá Mikola.

A parlamenti munkában és a napi vitákban oroszlánrészt vállaló többi Fidesz-politikus közül Áder János frakcióvezető, Pokorni Zoltán alelnök és Kövér László választmányi elnök lépett a mikrofon elé, és ők is csak pár percre. "Kövér László vagyok, 46 éves pápai gyerek" - mondta magáról a választmányi elnök, majd hozzátette: "legyen úgy, mint régen volt". Áder János utalt a tavalyi államfőválasztásra, és arra, hogy azóta a frakción belül néhányan csak a "csornai Charles Bronsonnak" nevezik. "Pokorni Zoltán vagyok, tanár" - így kezdte a Fidesz alelnöke, aki arról beszélt, hogy "ez a tér a miénk is" és ezt el kell mondani "nekik" is.

Pethő András