Biztonságos Magyarországot akar Orbán

Vágólapra másolva!
A biztonságos Magyarország megteremtéséről beszélt Orbán Viktor, pártja évnyitó nagygyűlésén Debrecenben. A Fidesz elnöke közölte, ma "rosszabbul élünk, mint korábban", és több munkahelyet, szigorúbb büntetőtörvénykönvet ígért. Előzőleg Kósa Lajos debreceni polgármester is felszólalt, aki így jellemezte a mostani kormányt: "válság, működési zavar, probléma van mindenütt, amihez csak hozzányúlnak". Áder János frakcióvezető a változtatás szükségességéről beszélt, és felsorolta a kormány teljesítetlen ígéreteit. Az MSZP semmitmondónak nevezte a nagygyűlést.
Vágólapra másolva!

A Fidesz újévi "vizsla előadása" gyengére, önleleplezőre, semmitmondóra sikerült - értékelte a Fidesz naggyűlésén elhangzottakat Nyakó István. Az MSZP szóvivője szerint "gyengére sikerült, mert nem Magyarországhoz, hanem a toborzó tisztekhez, utcai harcosokhoz szólt. (...) az újév kezdetén csak tavalyi, tavalyelőtti mondanivaló hangzott el". A szóvivő úgy vélte: erre az ismétlésre egyre kevesebben kíváncsiak.

Önleleplező volt a Fidesz vezetőinek megnyilatkozása, hiszen míg a köztársasági elnök újévi intelmeit lelkesen fogadták, közben kiadták a Magyar Vizsla című kiadványukat. "Ma folytatták a gyalázkodást, és már a választások tétjét is másként látják, mint a pártok felett álló köztársasági elnök" - tette hozzá az MSZP szóvivője.

Nyakó István semmitmondónak nevezte a mai Fidesz naggyűlését azért is, mert - mint mondta - "ha Magyarországról van szó, akkor a Fidesznek semmi nem jut eszébe, ám ha az MSZP-ről van szó, akkor megtáltosodnak. Nem az ország szolgálatáról szól a politizálásuk, hanem a szocialisták pocskondizálásáról".

A szóvivő szerint meglepő és sajnálatos, hogy a Fidesznek a gyengéken és az elesetteken való segítés sem kormányzása alatt, sem ellenzéki három és fél éve alatt egyszer sem jutott eszébe. Önleleplező, hogy csak a kampány időszakában van üzenetük számukra - mondta.

A Fidesz tavaly év végén, idén év elején sajátos módon kívánt boldog új évet a nemzetközi sajtónak és a külföldi újságíróknak: újra hazai belpolitikát exportáltak külföldre - hangsúlyozta a szocialisták szóvivője.