Mosolyognak a pártok Csapody zászlójavaslatán

Vágólapra másolva!
Csapody Miklós MDF-es képviselő továbbra is kitart amellett, hogy a címeres zászló legyen a hivatalos állami lobogó. Az alaptörvényt is érintő módosító javaslatát ugyan a héten megint elvetették, de azt tervezi, hogy a következő választási periódusban megint beterjeszti az Országgyűlés elé. A képviselő azt mondja, pár éve a többi párt még türelmetlenül lesöpörte az asztalról javaslatát, de most már csak mosolyognak rajta.
Vágólapra másolva!

"A Magyar Köztársaság zászlaja három, egyenlő szélességű, piros, fehér és zöld színű, vízszintes sávból áll" - olvasható az alaptörvényben. Ezt egészítené ki Csapody Miklós azzal a kitétellel, hogy "A fehér sáv közepén a Magyar Köztársaság címere foglal helyet". A parlamenti pártok ezt a fél mondatot már évek óta soknak tartják.

Csapody Miklós a jelek szerint az egyik legmakacsabb képviselő a parlamentben: a nemzeti jelképek egyesítését célzó javaslatcsomagot már kétszer benyújtotta a Tisztelt Ház elé, de az mindannyiszor megbukott még az alkotmány- és igazságügyi bizottság előtt. Csapody az [origo]-nak elmondta: nem aktuálpoltikai vagy ideológiai okok motiválják. Leginkább a jogi szabályozást szeretné hozzáigazítani a honi gyakorlathoz.

"Elég megnézni az utcaképet: címeres trikolór van sálon, sapkán, pólón. De még az állami és önkormányzati épületek többségén is a címeres zászlót húzzák fel a nemzeti ünnepen, pedig ez nincs összhangban az alkotmánnyal." Az [origo] munkatársát arra biztatta, hogy találja ki, az uniós mellett milyen zászló virít az újbudai önkormányzaton, amelyet nemrég avattak. "Hát persze, hogy címeres!" - adta meg a választ a képviselő.

Nyolc hosszú év

Csapody nyolc éve napirenden tartja a témát - eredmény nélkül. Első alkalommal Vastagh Pál (MSZP) igazságügyi miniszter azzal hárított, hogy "nincs ideje az alkotmányozásnak", a címeres zászló viszont az alaptörvénybe nyúlna bele. Emellett érintené a nemzeti jelképek használatáról szóló törvényt is, amihez szintén kétharmados többség kell. Vagyis aki a zászlóhoz akar nyúlni - vastag falakba ütközik.

A pártok az 1949. évi alaptörvény helyébe lépő új alkotmányról már többször egyeztettek, de nem sikerült konszenzusra jutniuk. Csapody ezért más lehetőségre várt. Az uniós belépésünk miatt 2003-ban módosítani kellett az alaptörvényen - a képviselő rögtön elővette a nemzeti jelképek egységesítéséről szóló elképzelését. Nem aratott vele sikert. De azóta is, ha valamilyen alkotmánymódosítási kezdeményezésről hall - saját bevallása szerint rögtön eszébe jut ez a javaslata.

Legutóbb arra figyelt fel, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szeptember elején felvetette: a parlament változtasson az alaptörvényben a határon túli magyarokkal foglalkozó részen (az ország "felelősséget érez" kitételt változtassák "felelősséget vállal"-ra). Csapody így előterjesztését ismét beadta az Országgyűlésnek, amit kedden az alkotmányügyi bizottság napirendre vett, majd vitára alkalmatlannak talált.

A többi párt nemet mondott

A szocialisták egyhangú "nem"- mel szavaztak. A javaslatot senki nem támogatta, négy SZDSZ-es és fideszes tartózkodás mellett vetették el. Averkeszi Dezső (MSZP) az [origo]-nak elmondta: "Csapody úr beterjesztését összekapcsolnánk a határon túl élő magyarok közjogi helyzetének rendezésével, ami szintén érinti a nemzet fogalmát, illetve a nemzeti jelképek használatát, így alkotmánymódosítást igényel." A módosítás törvényi előkészítését egyébként Avarkeszi felügyeli kormánymegbízottként.

"Csapody Miklós javaslata meglehetősen kidolgozatlan maradt - mondta megkeresésünkre Salamon László (Fidesz). - A nemzeti jelképek használatáról szóló törvényt teljesen át kellene dolgozni, amit a képviselőtársam nem tett meg. Az egyeztető fórumok megkerülésével benyújtott kezdeményezés gyakorlatilag semmit sem fejlődött az előző tárgyalása óta."

A címeres zászló kitartó lobbistája szerint, ha a szocialisták tárgyalni szeretnének, "akkor nem 10:0 arányban meszelik el" a javaslatát. "A beadványom pedig éppen annyit fejlődött a legutóbbihoz képest, amennyi változás ebben az ügyben a jogalkotásban is megfigyelhető" - fűzte még hozzá Csapody.

"Nem adom fel!"

A képviselő szerint a világban számos példa van arra, hogy a címeres zászló a hivatalos jelkép (Spanyolország, Görögország, Portugália, Szlovákia, Szlovénia), és jobban megfelelne a történelmi hagyományainknak is. Csapody szerint ráadásul szebb, mint a címer nélküli. "Miután a zászlót tekinthetjük az ország áruvédjegyének is, ezért marketingszempontból sem mindegy, melyik a hivatalos" - érvelt.

Csapody elfogadja, hogy vannak fontosabb kérdések is ennél, és az se zavarja, ha emiatt megmosolyogják: "Amikor az uniós belépésünk miatt alkotmánymódosításra volt szükség, a kezdeményezésem volt az első napirendi pont a bizottsági ülésen. A tagok leplezetlen türelmetlenséggel, szinte utálkozva zavarták le a procedúrát. Ma már legfeljebb egy félmosollyal veszik tudomásul, hogy megint próbálkozom" - mondta Csapody, aki ezt nem veszi magára. A következő ciklusban újra beterjeszti.

Bogár Zsolt