2010-re tízmilliónál kevesebben leszünk

Vágólapra másolva!
A demográfusok szerint 2010-re 23 ezerrel lesz a tízmillió alatt a magyarországi népesség. A fogyás oka a kevés újszülött és a nagyszámú korai halálozás. A szakemberek szerint elsősorban a várható élettartam növelésével lehetne javítani a helyzeten - írja a Népszabadság.
Vágólapra másolva!

A demográfiai kutatóintézet szerint 2010-re a magyarorszégi népesség száma kevesebb lesz tízmilliónál. Egészen pontosan 9 977 000 magyart jósolnak - írja a Népszabadság. A fogyásnak a szakemberek szerint két fő oka van: a kevés gyerek és az alacsony várható élettartam.

A demográfusok szerint jelenleg a felnőttek tíz százalékának nincs gyereke, de ez hamarosan húsz százalék is lehet. Pongrácz Tiborné, lapnak nyilatkozó demográfus szerint abban lehet bízni, hogy itthon még mindig magasabb a házasság és a család értéke, mint a környező országokban.

A szakember szerint a Ratkó-nemzedék gyermekeinek kellene családot alapítani. Az 1974-79 között született kiugróan magas létszámú generáció ugyanis családonként akár egy csak gyerekkel is megmentheti a helyzetet.

Alapvető változást ugyanakkor elsősorban a magas halandóság csökkentése hozhatna - írja a lap. Hablicsek László, a Népesedéstudományi Kutatóintézet helyettes vezetője szerint az 1,3-es egy főre eső gyerekszám magasabb, mint a cseheké, vagy a lengyeleké, ugyanakkor a születéskor várható élettartam tekintetében a világon a 80. helyen állunk.

Közel 25 éve minden évben magasabb az elhunytak, mint az újszülöttek száma. A halálozásban ráadásul igen nagyok az eltérések az országon belül. Vannak olyan ország- és városrészek, ahol nyugati szintű az élettartam, de olyan is van, ahol Türkmenisztánéhoz hasonló. Ilyen földrajzi eltérések tapasztalhatók a gyerekvállalási kedvben is. Az egészség-, illetve családpolitikának elsősorban ezeket az eltéréseket kell figyelembe vennie - mondta a Népszabadságnak a demográfus.