Gyurcsány jólétet, Orbán kevesebb politikust ígér

Vágólapra másolva!
Nagygyűlést tartott vasárnap az MSZP és szintén vasárnap értékelte a nemzeti konzultációs rendezvényeket a Fidesz. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a szegénység leküzdését, igazságos és biztonságos Magyarország megteremtését nevezte fontos feladatnak beszédében. Orbán Viktor szerint mélyreható változásokra és radikális politikuscsökkentésre van szükség.
Vágólapra másolva!

Józan, megfontolt, mélyreható változásokra, új gazdaságra, új államra új politikára van szükség Magyarországon - jelentette ki Orbán Viktor, a Fidesz elnöke vasárnap a Nemzeti Konzultációt lezáró rendezvényen, a budapesti Felvonulási téren. "Józan, megfontolt, de mélyreható változásokra van szükség, amelyek a helyükre teszik a dolgokat" - mondta Orbán Viktor, akinek beszédét a téren felállított sátorban 3500-an, a felvonulási tér többi részén pedig a szervezők becslései szerint 30 ezren kísérték figyelemmel kivetítőkön.

A Fidesz elnöke szerint új gazdaságra, új államra és új politikára van szükség. Az új gazdaság eszköze a radikális adócsökkentés, az új államé a bürokrácia radikális csökkentése, az új politikáé pedig a "radikális politikuscsökkentés" - fűzte hozzá. Véleménye szerint, ha nem lesz meg a változás, akkor Magyarország néhány éven belül csődbe juthat.

A Nemzeti Konzultáció kérdőívére adott válaszokból egy szenvedő ország képe bontakozott ki - mondta Orbán. Mindenki szenved valamitől, sok ember attól, hogy nem értik meg a problémáját. Van, aki attól, hogy úgy érzi, mások az ő kárán gazdagodtak meg, van, aki attól, mert jobban élt a Kádár-korszak alatt és visszasírja azt az időt. Van, aki sok adótól, és mindenki szenved a bürokráciától, amely szövevényesebb és hatalmasabb, mint a diktatúra idején - tette hozzá.

Orbán Viktor elmondta: a Nemzeti Konzultáció igazi küldetése, hogy nem kötelező szenvedni, igenis tehetünk azért, hogy az elveszett életöröm visszatérjen és ismét bizalommal forduljunk egymás felé. "A szenvedésnek a múltban van a helye, az életörömnek a szívünkben, a tetterőnek a lelkünkben, a tekintetünknek pedig a holnapon van a helye" - mondta a pártelnök, aki a nemzeti konzultáció küldetésének azt nevezte, hogy kiderüljön, miért akadt el Magyarország szekere.