Milliárdok autópálya-tanácsokért

Vágólapra másolva!
Három tanácsadói szerződés keretében összesen bruttó 1,75 milliárd forintot fizet a Nemzeti Autópálya Rt. (NA Rt.) az Euroút Kft.-nek olyan munkákért, amelyek az állami cég feladatai közé tartoznak. Az NA Rt. szerint - bár olcsóbb lett volna felvenni 30 mérnököt, akik a tanácsadók feladatait elvégezhették volna-, erre mégsincs lehetőség. Egyrészt, mert nincs elég szakmérnök, másrészt, mert a költségvetési támogatásból nem futja létszámfejlesztésre.
Vágólapra másolva!

Bár közbeszerzési eljárás keretében válaszották ki minden esetben az Euroutat, a Közbeszerzési Döntőbizottság többször is vizsgálta az NA Rt. és a mérnöki tanácsadó cég közötti szerződéseket, két esetben jogsértést állapítottak meg, egy vizsgálat jelenleg is tart.

Egy 85 millió forint plusz Áfa értékű szerződés esetében azért marasztalta el a döntőbizottság az állami céget, mert az M6-os autópálya Érdi tető-Dunaújváros közötti szakaszára vonatkozó műszaki előkészítési feladatok ellátására irányuló szerződéssel úgy bízta meg az Euroutat, hogy csak velük tárgyaltak, más vállalkozástól nem kértek árajánlatot. Az NA Rt. azzal érvelt, hogy "az eddigi hazai gyakorlatban egyedül a felkért ajánlattevő szerzett tapasztalatot a Public Private Partnership (PPP) pénzügyi modell alapján megvalósuló autópálya-építési projektek előkészítésében. A PPP igen összetett konstrukció, ezért külső szakértői tapasztalat nélkül az ilyen típusú eljárás sehol a világon nem bonyolítható le. A felkért ajánlattevő csaknem tíz éve egyedüli hazai szakértője ennek a modellnek az autópálya-építések területén." A döntőbizottság azonban az érvelés ellenére törvénysértőnek találta az eljárást és 2 millió forintos bírságot szabott ki.

A két legnagyobb értékű tanácsadói munkára - az M6-ossal kapcsolatos feladatokra 566 millió plusz Áfa, az M5-ös Kiskunfélegyháza-Szeged közötti szakaszának tanácsadói feladataira 564 millió plusz Áfa értékben kötöttek végül szerződést - már több céggel is tárgyaltak. Az M6-os szerződés esetében két konzorcium és az Euroút jelentkezett, de végül csak ez a cég tett érvényes és alkalmasnak minősített ajánlatott, a többieket kizárták a tárgyalások korábbi szakaszaiban.

Az M5-ös kapcsán négy cég is érdeklődött, ebből hárommal tárgyaltak, itt is az Euroút győzött, így vele szerződtek. Igaz, ezt az eljárást az egyik jelentkező megtámadta (mert szerinte nem megfelelő indokokkal zárták ki az ajánlattételi eljárásból). A Közbeszerzési Döntőbizottság részben igazat is adott a tiltakozó cégnek, így 5 milliós bírságot kellett fizetnie az NA Rt.-nek. Az NA Rt. szakértője megjegyezte ugyanakkor, hogy a kiszabható legnagyobb bírság a beruházás értékének 30 százaléka. Közölte azt is, hogy a döntőbizottság határozatát bíróságon támadták meg, így az ügy még nem zárult le.

A harmadik nagyértékű szerződést már versenyeztetés nélkül vihette az Euroút, mivel a kormány tavaly nomvemberben úgy döntött, ne csak Szegedig, hanem az országhatárig épüljön meg az M5-ös. Így a tanácsadói feladatokat is a hosszabb szakaszon kell ellátni. Mivel az Euroúttal már szerződtek az előző szakaszra, így a határig tartó sztrádaszakaszon is ők adhatnak tanácsot: 277 millió plusz Áfa értékben. A szerződés megkötése előtt azonban az állami vállalat csak az Euroúttal tárgyalt.

Az NA Rt. közbeszerzési szakértője szerint a jogszabályok szerint nem volt lehetőségük arra, hogy mástól is ajánlatot kérjenek és így esetleg lenyomják az árakat. Szabó Kálmán, az Euroút egyik tulajdonos-ügyvezetője szerint nem éltek vissza azzal, hogy egyedül pályázhattak, szerinte még jelentős kedvezményeket is adtak a megbízónak. A 277 milliós ár egy kilométernyi útszakaszra eső része azonban jóval magasabb mint az M5-össel kapcsolatos előző, még versenyeztetés során kialakított ár. Kilométerenként 6,5 millió forint a különbség. Béni Gyöngyi, az NA Rt. szóvivője szerint azonban nem kilométerfüggő az ár.

Szabó Kálmán azt mondta, még sosem számolta ki, hogy mennyibe kerül egy kilométer tanácsadói díja, mert szerinte az elvégzett munka időtartama és a pályaszakasz jellege (például az, hogy mennyi lehajtó, felüljáró, híd található rajta) adja meg az árat.

Bretz Gyula, a Tanácsadó Mérnökök és Építészek Szövetségének elnöke viszont úgy foglalt állást a kérdésben, hogy a munka időtartama és a pályaszakasz jellege mellett az út hossza is meghatározza az árakat. Közölte azt is, hogy ebben az esetben a nyílt eljárás talán árcsökkentő hatású lehetett volna.

Az Euroút szerint viszont Bretz Gyula nem alkothat ebben a kérdésben elfogultságtól mentes véleményt, mert a Tanácsadó Mérnökök és Építészek Szövetségének elnöke, aki az Uvaterv Rt. elnöke is, tulajdonosi kapcsolatban áll az ÁMI Kft.-vel, amely az egyik tendert megtámadta a Közberszerzések Tanácsánál.

Komáromi Gergely