Orbán: Nem volt törvénytelen és erkölcstelen a támogatás

Vágólapra másolva!
Orbán Viktor szombaton egy televíziós műsorban azt mondta: sem erkölcstelennek, sem törvénytelennek nem tartja azt, hogy kormányzása idején a felesége cége 43 millió forint vissza nem térítendő állami támogatást kapott szőlőtelepítésre. Lévai Anikó, a volt kormányfő felesége összesen 48 hektáron gazdálkodik Tokajhegyalján.
Vágólapra másolva!

"Törvénytelenséget nem követtünk el, erkölcstelen dolgot nem tettünk" - jelentette ki a Fidesz elnöke, volt kormányfő az RTL Klub Híradójában azzal kapcsolatban, hogy kormányzása idején a felesége cége 43 millió forint vissza nem térítendő állami támogatást kapott szőlőtelepítésre. Közölte: Magyarországon minden termőföldre jár valamilyen támogatás, és ez mindenkit megillet.

Orbán Viktor azt mondta: az ügyben adott nyilatkozata miatt beperli Nyakó Istvánt, az MSZP szóvivőjét. "Az igaz, hogy hetet-havat összehordtak az üggyel kapcsolatban, ez túl is ment azon a határon, amit még az ember el tud fogadni, ezért, sajnos, arra kényszerültem, hogy bepereljem az MSZP szóvivőjét. Majd a bíróság igazságot tesz" - mondta a volt kormányfő.

Németh Imre földművelésügyi miniszter szerdán azt közölte Török Zsolt szocialista országgyűlési képviselő írásbeli kérdésére adott válaszában, hogy az Orbán Viktor családi érdekeltségébe tartozó kft. 2001-ben 41 millió 475 ezer forint vissza nem térítendő állami támogatást nyert el szőlőtelepítésre.

Lévai Anikó, a volt kormányfő felesége a Blikk szerdai számában azt mondta, hogy az összesen 48 hektáron gazdálkodó Szárhely-dűlő-Sárazsadány-Tokajhegyalja-Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-ből az ő résztulajdona 8 hektár, és az ő tulajdonrészét nem érintette a támogatás.

A Magyar Nemzet szombati számában Lévai Anikó közölte: a társaságban jogilag még 25 százalékos tulajdonrésszel bír, de a tagi kölcsönök miatt a tulajdoni hányada valójában csak 2-3 százalék.