A kórháztörvényt hosszas vita után 2003 júniusában fogadta el az Országgyűlés. de Mádl Ferenc köztársasági elnök nem írta alá, hanem megfontolásra visszaküldte a képviselőknek. Ez a 2003-as tavaszi ülésszak utolsó napján történt, a képviselők nyári vakációja előtt. Szili Katalin házelnök ezen a napon azt kérte, hogy soron kívül szavazzon újra a parlament a törvényről. Az ellenzéki képviselők nem vettek részt a szavazáson, a kormánypártiak pedig változtatás és vita nélkül újra megszavazták. Mádl Ferencnek ekkor már alkotmányos kötelezettsége volt, hogy aláírja a törvényt, és ezt meg is tette. A Fidesz és az MDF azonban az Alkotmánybírósághoz fordultak, mondván: a parlament nem fontolta meg a törvényt, hiszen csak szavazás történt, vita nem. 2003 decemberében az Alkotmánybíróság helyt adott az ellenzéki pártok beadványának, és formai okokra hivatkozva megsemmisítette a kórháztörvényt. Ezzel a jogszabály hatályon kívül került, bár alkalmazására addig sem volt példa.
A megsemmisített törvény lehetőséget adott volna gazdasági vállalkozásoknak, hogy egészségügyi intézményeket - kórházakat, rendelőket - működtethessenek. Bármilyen szervezeti és tulajdonformában lehetővé tette a törvény az egészségügyi szolgáltató tevékenységet. Korábban ugyanis csak állami (központi költségvetési vagy önkormányzati) illetve egyházi és alapítványi formában lehetett közgyógyellátással foglalkozni. A törvény lehetőséget adott az ingyenes ellátás privatizálására.
A jogszabály nem tette kötelezővé a magánosítást, és nem engedélyezte a szolgáltatások felosztását, vagyis egy intézményt csak egyben lehetett volna megvenni. A vásárló csak az egészségügyi intézmény alaptőkéjének megemelésével szerezhetett volna részesedést. Ezzel akarták elkerülni, hogy a szegényebb önkormányzatok tömegesen adják el egészségügyi intézményeiket, hogy költségvetéseik lyukait foltozgathassák. Az alvállalkozói rendszert megszüntette a törvény, vagyis vagy vitte volna egy vállalkozó az egész intézményt (illetve bizonyos százalékán osztozva az eddigi állami fenntartóval), vagy nem tehetett volna semmit többé az intézményben.
Kapcsándi Dóra