Nagygyűlést tart az MSZP október 29-én

Vágólapra másolva!
Az MSZP nagygyűlést hirdet október 29-ére, az őszirózsás forradalom emlékére - döntött kedden a párt elnöksége. Zuschlag János megüresedett országgyűlési képviselői helyéről október 24-én dönt az MSZP elnöksége.
Vágólapra másolva!

Az MSZP országos elnöksége nagygyűlést hirdet október 29-re, az őszirózsás forradalom emlékére - jelentette ki kedden a párt elnökségi ülése után Hiller István, az MSZP elnöke. "Kiállunk a demokratikus köztársaság hagyományaiért és kiállunk a sikeres Magyar Köztársaságért. Kiállunk és ünnepeljük az őszirózsás forradalmat" - közölte a politikus.

A pártelnök elmondta: október 24-re rendkívüli elnökségi ülést hívott össze, és aznap ugyancsak rendkívüli ülést tart az országos választmány is. A két testület dönt majd Zuschlag János megüresedett országgyűlési képviselői helyéről.

Hiller István közölte: az országos elnökség tárgyalt a november 14-i soproni, illetve szécsényi időközi választásról. "A Fidesz, együttműködésben a szélsőjobboldallal, akadályozza az esélyes jelölt, Kránitz László indulását Sopronban, szemben a soproni választókkal, szemben az esélyes jelölttel" - jelentette ki a pártelnök. Hozzáfűzte: az MSZP országos elnöksége kiáll Kránitz László mellett, és támogatásáról biztosítja.

A pártelnök az elnökségi ülésen felhatalmazást kapott, hogy a pártigazgató személyéről és feladatköréről egyeztető tárgyalásokat folytasson. Hiller elmondta: "ezt a kérdést a jövő héten keddig, a következő elnökségi ülés végéig lezárjuk". Tóbiás József október 20-i hatállyal mondott le pártigazgatói megbízatásáról, amiről tájékoztatta az elnökség tagjait.