Vágólapra másolva!
Gyurcsány Ferenc új miniszterelnök csütörtökön ismertette kormányának névsorát. Az új kabinetben jelentős változások lesznek. Távozik az egészségügyi, a munkaügyi, a gazdasági, a külügyi és az igazságügyi tárca vezetője. Új, átfogó tárca alakul Göncz Kinga vezetésével - ide tartoznak majd az ifjúsági, családügyi és esélyegyenlőségi kérdések. A sporttal kapcsolatos feladatoktól Gyurcsány Ferenc nem akart megválni, ezért azok a kancelláriához kerülnek. Kolber István regionális fejlesztési tárca nélküli miniszteri posztot kap, Baráth Etele uniós integrációs tárca nélküli miniszteri lett.
Vágólapra másolva!

Gyurcsány Ferencet szerda este a Magyar Köztársaság miniszterelnökévé választotta az Országgyűlés. Az összesen 209 szavazó közül közöl 197 képviselő igennel és 12 nemmel szavazott. A fideszes képviselők nem éltek szavazati jogukkal, nemmel néhány MDF-es és független képviselő szavazott.

A szavazást megelőzően Gyurcsány röviden értékelte a "Lendületben az ország" címet viselő kormányprogramról folytatott több mint tízórás vitát. Mint elmondta, a kimerítő és tanulságos vita nem tántorította el, sőt megerősítette abban, hogy ezt a programot végrehajtsák. Gyurcsány elmondta: az új kormánynak nem az ellenzéket kell legyőznie, hanem a kilátástalanságot. A beszédben röviden megismételte programjának főbb pontjait, miszerint esélyteremtő államra, cselekvő és együttműködő kormányra van szükség, amely aktív szerepet tölt be, de nem tolakszik a polgárok magánéletébe. Ismét kiemelte a munkahely- és az otthonteremtés, valamint az igazságosabb családpolitika fontosságát. Mint elmondta, munkahelyeket teremteni felelősség, megtartani kihívás.

Gyurcsány reagált az ellenzék azon vádjára, hogy jó helyen van jó időben. "Reménykeltő időben"- mondta Gyurcsány - "Jó helyen? Jó helyen. Hol máshol, a Vigadóban? Nem, az Országgyűlésben. Demokratákhoz ez a hely illik mifelénk" - utalt Orbán Viktor kedvelt országértékelő helyére Gyurcsány. Beszédét - még miniszterelnök-jelöltként - így zárta: "Még ma nekilátunk. A köztársaságért, Magyarországért."

A szavazás után Gyurcsány Ferencnek gratulált Medgyessy Péter volt miniszterelnök, aki igennel szavazott a kormányprogramra. Szintén gratulált Orbán Viktor volt miniszterelnök, a Fidesz elnöke.