A szervezett olajbűnözés kialakulása, anyagi háttere és módszerei<br/>

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Az olajbűnözés kialakulása

A szervezett bűnözés kialakulásának alvilági oldala - a bizottság előtt vallomást tevő rendőrségi vezetők egyöntetű véleménye szerint - elsősorban a 80-as évek végén már prostitúcióból, csempészésből vagyont szerzett, főként hazai és más nemzetbeli egyénekből alakult ki, akik állásukat vesztették, de kapcsolatokkal még rendelkeztek. Ez a bűnözői réget helyet keresett tőkéjének befektetésére, amit a 90-es évek elején az akkori viszonyok között az olajüzletben talált meg, s a kezdeti lépések után az üzlet kiterjesztését a módszerek finomítását, már a kormányzati adminisztráció erkölcsileg felpuhult részeinek segítségét igénybe véve végezte.

Az olajjal való kereskedelem azon alapult, hogy a háztartási tüzelőolaj (HTO) és a diesel olaj műszaki tartalmában közel azonos volt, azaz a tüzelőolaj járművek hajtására is felhasználható volt, ugyanakkor a két termék ára között hatósági előírás szerint lényeges különbség mutatkozott. A HTO-t a diesel olajtól való megkülönböztetés végett színezni kellett, amely egy külföldön is szokásos eljárás volt. A tüzelőanyag színezését az első időkben a kiskereskedőnek kellett elvégezni, így az akkor még monopolhelyzetű Mol Rt.-től szerezték be a színezetlen tüzelőolajat, majd a színezék bekeverése nélkül gépjármű üzemanyagként adták el, elsősorban az akkor már kialakulóban lévő magán üzemanyagtöltő állomásoknak, illetve a nagy vállalati és szövetkezeti felhasználóknak. A HTO-val kapcsolatos visszaélések napvilágra kerülésével a gyártók, illetve a nagykereskedők feladatává tették a színezék bekeverését, úgy hogy ezután a színezékmentes olaj megszerzése már csak korrupcióval volt lehetséges, illetve előtérbe került az olajba kevert színezék kémiai elroncsolásának alkalmazása, ami egy egyszerű eljárás és a Veszprémi Egyetemen kémikusokat is sikerült megnyerni ennek gyakorlati kidolgozására. A szőkítés ezután mintegy két évig a HTO diesel olajjá való alakításának fő módszere lett, ugyanakkor a szőkítés során az olajban maradt savmaradványok motorkárosító hatására vonatkozó médiafelhívások hatására az olajkereskedelem más beszerzési forrás után kutatott, melyet a külföldi finomítókból származó, nálunk ismeretlen nevű és szabványszámú, de a diesel olaj műszaki tartalmának megfelelő olajokban (orsóolaj, könnyű gépolaj, stb.) talált meg. A jövedéki törvény módosítása után különös érdek fűződött az ilyen típusú, a jövedéki törvény hatályát kikerülő olajok importjára és itthon azoknak diesel olajként való értékesítésére, mert így a jövedéki adó megtakarítása az importőrnek az árkülönbözetből származó hasznon túlmenően külön extraprofitot is hozott. Az importot és a belföldi forgalomba hozatalt a 71/1995. (XII.26.) IKM rendelet alapján végezték, amely lehetővé tette, hogy az ISO 9000 minősítéssel rendelkező cégektől importált termékek hazai forgalomba hozatalát tényleges laborvizsgálatok nélkül végezzék, a rendeletben megjelölt három vizsgáló labor a szállítói dokumentáció alapján, az olajat nem is látva adta meg a belföldi forgalomba hozatali engedélyeket. Ezt a mintát követte például az ETL Rt. működése.
Az olajüzletbe belépőknek a kezdetben rendelkezniük kellett:
- az olajjal kapcsolatos szakértelemmel,
- az olajkereskedelemben kapcsolati rendszerrel
- és elegendően nagy induló tőkével.
Ezeket a szakmai ismereteket a kezdetben az olajkereskedelemmel még a rendszerváltás előtt az állami vállalatoknál tapasztalatot szerzett, vagy még mindig ezen vállalatoknál dolgozók birtokolták. A szükséges kezdőtőkét vagy a bűnözői befektetők szolgáltatták, vagy pedig - és ez plauzibilis megoldás volt – igen egyszerűen egy halasztott fizetésű vásárlással meg lehetett oldani az első olajszállítmány megvételét, aztán az igen gyors, 1-2 hetes tovább eladással, illetve tőkemegforgatással az ismételt vásárlásokat már az előző vásárlásoknál képzett tőkéből lehetett fedezni. Erre a megoldásra az igen nagy profit lehetőséget nyújtott, úgy hogy az így induló vállalkozások gyors bevétel növekedésre tettek szert és ezt a nyereséget visszaforgatva tevékenységük rohamos bővítésére voltak képesek. A halasztott vámfizetés tőkekímélő kedvezményét kihasználva ezek a vállalkozások már ezen - még csak a színezékkel való manipulációt alkalmazó – üzleti konstrukció alapján is kiugróan nyereségesek voltak, azonban többségük a még ennél is nagyobb nyereség érdekében fantomcégeket alapított és ezek bevonásával bonyolította üzleteit úgy, hogy a fantomcég egy-egy tranzakció utáni gyors megszüntetésével, bűncselekményt megvalósítva, a vámfizetést is elkerülte.

Az olajüzlet anyagi háttere és gyakorlati módszerei

Az olajbűntények hátterében elsősorban bizonyos nyersolaj-származékok egymásba alakíthatósága, illetve egyes lényegileg azonos termékek különböző néven adózási és egyéb feltételek melletti forgalomba hozása állt.

A gázolajat, akárcsak egyéb motorhajtásra szolgáló nyersolaj-származékokat, importáláskor a következő adók, illetve közterhek terhelték: fogyasztási adó, 2,5 százalékos általános forgalmi adó, útalap hozzájárulás, környezetvédelmi termékdíj, készletezési hozzájárulás, statisztikai illeték, vámilleték, vámpótlék. Ezzel szemben a HTO-t nem terhelte fogyasztási adó, sem más, de gyakorlatilag egyféle olajszármazék kétféle literenkénti ára között viszont 1991-től kezdve tizenöt és negyvenöt forint közötti, átlagosan 5-35 forintnyi különbség volt.

Egy tartályvagon űrtartalma 60 köbméter, azaz hatvanezer liter. Az átminősítés vagy a szőkítés révén az adóterhek megfizetésének elmulasztásával egy vagonok elérhető tiszta jövedelem (a kereskedelmi hasznot is hozzászámítjuk) kb. 2 millió forint volt, az ehhez szükséges kb. 800 ezer forintos befektetés csaknem azonnali megtérülése mellett. Egy ötven vagonból álló szerelvényen akár 100 millió forint tiszta jövedelem is képződött. 1992 és 1995 között - egyes becslések szerint - évente sok száz ilyen szerelvény érkezett. Becslések szerint a bűnszövetkezetek illegális jövedelme összesen kb. 100 milliárd forintra, más becslések szerint még többre rúgott, melyen finanszírozók, bonyolítók, szőkítők, szállítók, kutasok és nagybani felhasználók osztoztak.

Amikor az olajmaffiák a HTO kötelező megfestését nem tudták kikerülni, kénytelenek voltak a gázolajkénti értékesítéshez a piros színezéket az olajból kivonni. Ez volt az úgynevezett "szőkítés". Ehhez igen egyszerű technológiát sikerült találni. A színezett olaj minden literjéhez fél köbcentiméter tömény kénsavat, vagy sósavat kevertek. Az olajnál nehezebb fajsúlyú savat szivattyúkkal, vagy keverőkkel mozgatták. Miután sav a színezéket elmarta, a maradványt mészhidráttal leülepítették. A hátra maradt savgyantát pedig - ezt az igen agresszív és környezetkárosító vegyületet - a kisárgult olaj lefestése után a környezetbe ürítették. A műveletet harmincezer literes műanyag tartályokban végezték. Egy tartálynyi HTO kiszőkítése mindössze néhány órát vett igénybe.

Az olajmaffiák legjellegzetesebb és legjövedelmezőbb működési formája, alapesete tehát a tüzelőolaj (HTO) és a dieselolaj kémiai azonosságán, de vám-, adó-, és árkülönbözeten alapuló olajszőkítés volt, amikor is az importált - vagy itthon a MOL-tól vásárolt - anyag az állammal szembeni kötelezettségek lerovásakor az olcsóbb HTO formáját öltötte fel, értékesítéskor a drágább dieselolajét. Az "üzletet" a kettő közötti vám- és árkülönbözeten, illetve a vám- és adófizetés elmulasztásán alapuló, gyorsan megszerezhető fekete jövedelem mozgatta. Az alábbi példa jól ábrázolja a folyamat főbb mozzanatait.

-Oroszországból, Ukrajnából, Szlovákiából vagy Romániából beérkezik egy több tucat tartályvagonból álló szerelvény tele dieselolajjal. Egy-egy ilyen szerelvény behozatalához több tízmilliós, esetleg százmilliós nagyságrendű tőkebefektetésre van szükség. Felvetődik a kérdés, hogy vajon milyen forrásból származott az ehhez szükséges pénz. A fénykorában évi négymilliárdos forgalmat bonyolító Kordax kezdőtőkéjét például egy sportegyesület szabad forrásai képezték. Nem zárható ki a '70-es és a '80-as évek dél-alföldi borhamisításaiból felhalmozott vagyonok befektetése sem. Az olajvonatok feltételezett nagy számát tekintetbe véve igen nagy összegekről és igen sok finanszírozóról lehetett szó.

-A határon vagy az első célállomáson a szerelvényt elvámolják. Itt a következő lehetőségek vannak: a HTO-ként vámolt gázolajat nem festik meg. Ebben az esetben a következő lépés a gázolajkénti értékesítés: a szerelvényt az országban körbemozgatják és különböző helyeken kamionokba fejtik le belőle az olajat, később - és más esetben - a HTO-t vámoláskor piros festékkel kötelezően megfestik, hogy a dieselolajjal ne lehessen összetéveszteni. Ebben az esetben következik a "szőkítés", azaz a festék kivonása. Némileg ehhez hasonló olajmozgást eredményez a dieselolajjá alakítható nem adóköteles egyéb kőolajszármazékok importja (a HTO és a dieselolaj árának kiegyenlítése, azaz 1995. május 1-e után). Halasztott vámfizetés esetén viszont az olajimportáló fantomcég már ebben a fázisban a kéthetes határidő lejárta előtt az olajjal együtt "eltűnik".

-A pirosra festett olajat szállító vonatot körbeutaztatják s különböző helyeken kamionokba fejtik le belőle az olajat. Ezek szállítják aztán az egyes "szőkítő" bázisokra: régi ipartelepekre, katonai létesítményekre, tsz-telepekre, tanyaudvarokba, ahol aztán az általában 30 ezer literes tartályokba átszivattyúzott piros olajat kénsavval keverik, majd a festékanyag elmaródása után a savat mészporral, mészhidráttal ülepítik.

-Ugyanazok az országúti szállítók az ismét sárga színűvé vált olajat elszállítják a vevőkhöz-felhasználókhoz (nagyvállalatok, honvédség, közlekedési vállalatok, téeszek, benzinkutak stb.). A szállítmányokat az oda- és visszautakon különlegesen védik, a kamionokat mobiltelefonnal összekapcsolt vezető és kísérő gépkocsik fogják közre, az országúti ellenőrzést jelzik, a rendőrök figyelmét elvonják.

-A szervezők az értékesítés utáni pénzt begyűjtik, kifizetik a "költségeket" (MÁV-szállítás, nyersanyagok, megvesztegetések, kenőpénzek, szőkítő munkások, ingatlanbérletek, szállítók, stb.), majd a szükséges mennyiséget újra befektetik, a pénz egy részét valutára váltják, és külföldi bankokba helyezi el.

Az olajüzletben résztvevők köre

Már a fenti egyszerű folyamatleírásnak az alapján is viszonylag jól kikövetkeztethető az egyes ügyletekben feltételezhetően érintett szereplők, illetve intézmények csaknem teljes köre. Ezek (az egészet szervező és bonyolító "üzletembereken" kívül) a következők:
- az első finanszírozók magánszemélyek voltak, de nyomon követhető jogi személyek "pénzeszközeinek" megforgatása is,
- a Vám- és Pénzügyőrség egyes alkalmazottai,
- a Határőrség egyes dolgozói (nem ritkán előfordult, hogy a vámosok érkezése előtt a határ közeli állomásról a szerelvényt áttolatták Romániába, majd adott pillanatban visszahozták: a magyar határőrökön kívül az esetekben nyilvánvaló külföldi személyek érintettsége is),
- a bűnüldöző szervek egyes alkalmazottai: ügyészek és a szervezett bűnözés üldözésére hivatott rendőri szervezetek egyes tagjai (vizsgálatok elmulasztása, már elfogott olajszállítmányok "eltűnésének" tudomásulvétele vagy segítése, titkos információ-átadások, stb.),
- az ügyeket minden bizonnyal ismerő titkosszolgálatok, hírszerző szervezetek egyes tagjai,
- az APEH helyi kirendeltségeinek egyes dolgozói,
- a MÁV egyes vezetői és alkalmazottai (a szállítások hitelbe-vállalása, a fekete konkurencia és a vesztegetések elviselése, bárcahamisítások),
- az olajminőséget bevizsgáló intézmények egyes tagjai,
- az olajtársaságok egyes alkalmazottai,
- az országúti fuvarozók egyes körei,
- a "szőkítés" egyszerű technológiáját kidolgozó vegyészek,
- a szükséges vegyszerek és tartályok készítői és forgalmazói,
- a vásárlók és felhasználók,
- a jogszabályi lehetőségeket feltáró, illetve az egyes lebuktatottakat védő ügyvédek, jogászok,
- a jogszabályi kereteket biztosító államigazgatási és politikai szféra egyes intézményei (jól látható ugyanis, hogy mikor az egyik jogi kiskapu bezárult, nyitva maradt vagy nyílt helyette egy másik: például amikor a HTO és a dieselolaj árkülönbsége megszűnt, megjelent, illetve nyitva maradt a halasztott vámfizetés lehetősége),
- a különböző engedélyeket kiadó hatóságok egyes tisztségviselői,
- egyes politikai pártok érintett tagjai és tisztségviselői,
- a pénzeket tisztára mosó, illetve valutára átváltó intézmények, stb.

Az olajüzlet fogyasztói köre

Az olajmanipuláció elsősorban a dieselolaj (kisebb mértékben a kerozin) helyettesítésére szolgáló termékekre irányult, ennek kellett nagy volumenű felvevő piacot találni.
- A dieselolajnak egy kis része került a magánfogyasztói szférába, elsősorban a magán üzemanyagtöltő állomásokon keresztül, de a termék terítésének részesei voltak más, nagyvállalatokhoz tartozó benzinkutak is. A rendőrség által 1993-ban végzett ellenőrzései megállapították, hogy az üzemanyagtöltő állomások 26 százalékánál hamisított üzemanyagot árusítottak.
- A hamis dieselolaj túlnyomó többségét nagy állami vállalatok (MÁV, BKV " Volán, stb.) illetve mezőgazdasági és ipari vállalatok vásárolták. Ezek a cégek jellegzetesen arra hivatkoznak, hogy a költségtakarékos üzemvitel érdekében a liberalizált piacon keresték az olcsóbb bevásárlási lehetőségeket, és nem volt tudomásuk az így beszerzett üzemanyag származásának törvénytelen voltáról. Tekintettel a hamis üzemanyag eladásának szokásos módszerére, nevezetesen hogy az eladó és a vevő a bűnözői magatartásból származó extraprofiton osztoztak, nem hihető a védekezés, és vélelmezhető, hogy ezen nagy felhasználókat az eladó olajvállalkozások korrupcióval nyerték meg vásárlói partnernek, mely vásárlások során ezen nagyfelhasználók a minőségre és a szállítói stabilitásra semmilyen garanciát adni nem tudó, a piacon újnak számító, kontrollálhatatlan cégek vevőivé váltak.
- A nagyfelhasználók sorába tartozott a honvédség is, melynek egyes tagjai (l. az olajezredesek ügye) már a kezdetnél is részese volt az olajügyleteknek.
- A nagyfelhasználók forgalma és a magánforgalom összességében sem tette ki a hamisított olajtermékek összmennyiségét. A hamisított dieselolaj egy tetemes részét külföldön, elsősorban a polgárháborúban álló Jugoszlávia területén értékesítették.