A költségvetés módosítására gyűjtene aláírást Orbán

Vágólapra másolva!
Szabadabb lesz Magyarország, ha ismét Orbán Viktor lesz a miniszterelnöke. Ezt AWilfried Martens az Európai Néppárt elnöke jelentette ki a Fidesz Polgári Szövetség első nagygyűlésén a Budapest Sportarénában. A gyűlésen felszólalat a pártelnök is, aki szerint egymillió aláírást gyűjtenek majd össze, hogy rávegyék a kormányt a költségvetés módosítására. A többi szónok a szövetségbe tömörülés mellett érvelt, a kormányt kritzálta, és optimista nyilatkozatokat tett a szövetség sikereiről az idei uniós, és a 2006-os országgyűlési választásokon.
Vágólapra másolva!
Fotó: Fábián Évi
Harrach Péter

A Fidesz szövetséggé alakítása, az integráció mellett érveltek a társszervezetek vezetői, fideszes országgyűlési képviselők az ellenzéki párt első alkalommal megtartott szövetségi gyűlésén, szombaton Budapesten. Harrach Péter, a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség (MKDSZ) elnöke kijelentette, egy tisztább, jobb, szebb másik Magyarországot akar ez a szövetség, amit az MKDSZ tagjai szociális érzékenységükkel, egyházpolitikájukkal gazdagítanak.

Turi-Kovács Béla, a Kisgazda Polgári Egyesület elnöke keresztény, nemzeti, polgári szövetségnek nevezte a tömörülést, amelyben "minden polgári erőnek helye van". Szerinte a június 13-i európai parlamenti választás nagy erőpróbája lesz a nemzeti oldalnak, és amely után 2006-ban vagy még előbb "bekövetkezhet az a változás, amit annyira óhajtunk".

Meggyötört Medgyessy, becsapós MSZP

Gyürk András, a Fidelitas elnöke a kormányfőről szólva "meggyötört, láthatóan szellemi kihívásokkal küzdő emberhez" hasonlította Medgyessy Pétert, akit a "lakossági fórumok sztárjának" nevezett. Kijelentette, a jelenlegi kormány "kiszámíthatatlan gazdasági, politikai környezetet" teremt és lerombol mindent, amit két éve még maga is jónak tartott, példának okáért a lakáshitelt vagy a családi adókedvezményeket: "előbújnak a 80-as évek árnyai".

Farkas Flórián, a Lungo Drom elnöke a legnagyobb cigány szervezetként írta le tömörülését. Kijelentette, az MSZP kétféle cigány embert ismer: "akit már becsapott és akit még be szeretne csapni". A cigányság kész a nemzeti integrációra, amelynek történelmileg fontos állomása a Fidesz szövetséggé alakítása - hangoztatta, hozzátéve: az integrációnak a cigányság polgárosodása az előfeltétele, amire kész a közösség, azt azonban egyelőre csak vékony, de létezését bizonyító rétege tudta elérni. "Részt akarunk venni a XXI. századi Magyarország felépítésében" - mondta a politikus.

Igazi szociáldemokraták a nemzeti oldalon

Az igazi szociáldemokrata pártnak a nemzeti oldalon van a helye - mondta Szűrös Mátyás a "történelmi" Szociáldemokrata Párt elnöke szombaton, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség első szövetségi gyűlésén felszólalva. A politikus szerint a nemzet érdekében fordulatra van szükség a politikai erőviszonyokban. "Elég a bankárokból, a milliárdos gazdagokból, államférfiak kellenek, akik a népet szolgálják, és nem saját hasznukat nézik" - közölte a volt MSZP-s országgyűlési képviselő. Szűrös Mátyás szerint a szövetség a kölcsönösség jegyében számíthat a "történelmi" Szociáldemokrata Pártra.

Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt elnök azt mondta, hogy a kereszténydemokrata párt nélkül csonka lenne a magyar politikai paletta. Mint mondta, azért is szükség van a Kereszténydemokrata Néppártra, hogy "szélhámosok", ne élhessenek vissza ezzel a névvel. "Mint a Centrum nevű trójai faló esetében, amely szavazókat vitt el erről az oldalról" - mondta. Semjén szerint két zsákutcát kell elkerülni, amelyek közül az egyik a nemzeti érdekeket feladó szervilizmus, a másik pedig az unióellenesség.