Szorosabbra fogják a gyűrűt Pest körül a gazdák

Vágólapra másolva!
Tiltakozó gazdák vonultak ki több Budapest környéki útra, de jelentős fennakadást egyelőre nem okoztak a közlekedésben. A legtöbben  az 5-ös út Budapest táblája mellett sorakoztak fel 60 géppel, autóval. A gazdák tiltakozó akciót jelentettek be a 4-es, a 6-os, a 31-es, az 51-es főutak Budapesthez közeli szakaszaira is, valamint a régi Fóti útra. Az elszánt demonstrálók azt mondják, ha a kormány nem enged követeléseiknek, akkor szorosabb lesz a gyűrű a főváros körül.
Vágólapra másolva!
Fotó: Fábián Évi
Fotó: Fábián Évi

Egyelőre nem okoznak nagyobb fennakadást a tiltakozó gazdák az [origo] tudósítói szerint. Az Útinform információi szerint Vecsésnél lehet fennakadásra számítani, itt már reggel 9 órától megjelentek a tiltakozó gazdák - ezt megerősítette az Országos Demonstrációs Bizottság tagja is. Bagi Béla szerint a főváros környéki tiltakozó akcióban legalább 500 jármű és több mint ezer ember vesz részt. Vecsésnél körülbelül félórás várakozásra kell számítani.

Legtöbben az 5-ös út Budapest táblája mellett sorakoztak fel, 60 géppel, autóval. Fóton, a régi budapesti úton reggel 15 autó és erőgép gyűlt össze, bár ahogy Török László szervező az MTI-nek elmondta: az őrbottyáni, acsai, püspökhatvani gazdák jelezték, hogy már elindultak csatlakozni a tüntetőkhöz, ám az ónos eső miatt lassú a közlekedés.

Az 51-es úton Dunaharasztinál is összegyűltek a környékbeli gazdák, például Taksonyból és Tasból. A péceli gazdák most először kapcsolódtak be a demonstrációba: a 31-es út péceli bekötő szakaszán sorakoztak fel, több mint 30 géppel.

Fotó: Fábián Évi
"Olcsó imitátunok helyett magyar tejet!" - üzenik a traktor ablakára írva

A rendőrség nem zaklatja a tüntető gazdákat, és nem is akar erőszakkal fellépni az utakat lezáró demonstrálókkal szemben, miután a tüntetéseket törvényesen tartják - jelentette ki az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) közbiztonsági főigazgatója hétfőn az MTI-nek, cáfolva egy MDF-es képviselő és két szervezet állítását. Csáky András MDF-es képviselő hétvégi értesülése szerint a rendőrség erőszakkal kíván fellépni a gazdatüntetőkkel szemben.

Kópházán 14 órakor a gazdák tiltakozó nagygyűlést tartanak, amelyen előreláthatólag jelen lesz Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) elnöke, Nagy Tamás, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének (MOSZ) elnöke, továbbá Mádl István, a tejtermelők országos nagygyűlésének ügyvivő testülete tagja is.