Fidesz: Szilvásy módosíttatta a Kehi-jelentést

Vágólapra másolva!
Szíjjártó Péter fideszes képviselő szerint birtokukban van két levél, amely bizonyítja, hogy Szilvásy György államtitkár, Gyurcsány Ferenc sportminiszter üzlettársa kérésére változtatta meg a Kehi új vezetése a balatonöszödi kormányüdülő eladásáról szóló jelentését. Az üdülőt Gyurcsány cége szerezte meg. A Kehi korábban kifogásolta, most már azonban rendjén valónak találja az üzletet. A vádakat mind Szilvásy, mind a kormányszóvivő tagadta.
Vágólapra másolva!
Itt elolvashatja a Kehi jelentéséthttp://www.kancellaria.gov.hu/szolgaltatas/dokumentum/kehi.htm

A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) eredeti, 2002. május 26-án - tehát még épp a kormányváltás előtt - elkészült jelentése jogsértést állapított meg a balatonöszödi kormányüdülő egy részének értékesítése kapcsán. A jelentés szerint a Gyurcsány Ferenc sportminiszter cégének, az Aldo Kft.-nek értékesített ingatlan forgalmi értéke 30 millió forint volt. A dokumentum rögzíti, hogy ilyen összegnél nyilvános versenytárgyalás kiírása lett volna szükséges, ám ez nem történt meg. A Kehi hiányolta a "fejezetért felelős szerv vezetőjének" engedélyét is az értékesítéshez. A hivatal ezért a jelentésében felvetette, hogy esetleg semmis a szerződés, és szükségesnek tartotta a jogsértő helyzet rendezését.

A Miniszterelnöki Hivatal ugyanakkor vitatta a Kehi megállapításait. Észrevételei alapján a Kehi új vezetése idén nyáron kiegészítette a jelentést, ezt a kormány szerdai ülésén fogadta el. E szerint az ingatlan becsült értéke csak 19 millió forint volt, így "a költségvetési szerv saját hatáskörben" végezhette az értékesítést. A MeH illetékese, Szilvásy Gyögy gazdasági helyettes államtitkár - Gyurcsány Ferenc üzlettársa - megadta az engedélyt az értékesítésre. Az ingatlant két lapban - az Új Magyarországban és a Népszabadságban - hirdették meg. A Kehi új jelentése tartalmazza, hogy formai hiba történt ugyan, mivel a hirdetés közzétételétől még le lehetett volna folytatni a versenytárgyalást, ám ez "az alapvető célokat önmagában nem veszélyeztette". Az új jelentés szerint a Kehi az eredeti megállapítások meghozásakor még nem ismerte az ügy minden körülményét.