A leváltott elnök megtámadja a roma gyűlés döntéseit

Vágólapra másolva!
Leváltotta az Országos Cigány Önkormányzat elnökét, Horváth Aladárt a testület szerdai rendkívüli közgyűlése. Horváth közölte: támogatás hiányában kész a lemondásra, de ettől függetlenül megtámadja a szerinte jogszerűtlenül összehívott tanácskozás határozatait. A gyűlésen az eddigi ügyvezető elnököt, a rendkívüli ülés összehívóját, Kolompár Orbánt választották új elnökké. A leváltott elnök épp a közgyűlés előtt tartott tájékoztatón ismertette azt a vizsgálati anyagot, ami súlyos pénzügyi visszásságokat tárt fel az OCÖ-nél, az előző vezetés ideje alatt. Farkas Flórián, az OCÖ korábbi elnöke szerint nevetségesek Horváth állításai.
Vágólapra másolva!

Miközben az OCÖ-közgyűlésen leváltották, Horváth egy délelőtti sajtótájékoztatón súlyos vádakkal illette a szervezet korábbi elnökét.

Forrás: [origo]
Nem foglalkoztak Horváth vádjaival

Ötvenmillió forint hiányt tárt fel a pénzügyi vizsgálat az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) tavalyi és idei első negyedéves gazdálkodásában, az összeg fele személyi felelősséghez köthető, ami büntetőeljárást is vonhat maga után - hangzott el a vizsgálati jelentést ismertető budapesti sajtótájékoztatón szerdán. "Huszonötmillió forint hiány a nem könyvelt tételekből állt össze, ezért a vizsgált időszakban készített pénzügyi mérleg nem valódi, és a hiányzó pénz nevesített személyekhez köthető" - közölte Rózsahegyi György, az OCÖ pénzügyi szakértője. Rózsahegyi György az érintetteket nem kívánta megnevezni. Ugyanakkor Horváth Aladár korábban többször is megvádolta Farkas Flóriánt, aki az OCÖ elnöke volt korábban, hogy elpazarolta, saját céljaira költötte az önkormányzat pénzét.

A másik huszonötmillió forint a rossz gazdálkodásból adódott, és az önkormányzat veszteségeként jelentkezett - közölte Rózsahegyi. A pénzügyi szakértő közölte: az OCÖ gazdálkodásának első hét évet is meg kell vizsgálni, mert az akkori kiadásokat sem könyvelték el. Az OCÖ-székház felújítása alkalmat adhatott arra, hogy iratok tűnjenek el, de a gazdálkodás átvilágítását ez nem befolyásolja - mondta. A pénzügyi szakértő sérelmezte, hogy az Országos Cigány Önkormányzat gazdálkodását az APEH és az Állami Számvevőszék is vizsgálta, de a gazdálkodás hibáit tudomásul vették.

Horváth Aladár, az önkormányzat elnöke elmondta: a jelentést átadta Kiss Péter kancelláriaminiszternek, és arra kérte, hogy azt küldje meg a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalnak.

Farkas Flórián ugyanakkor nevetségesnek és siralmasnak nevezte, azt az állítást, miszerint 50 millió forintos hiányt tárt fel az Országos Cigány Önkormányzat belső vizsgálata. Horváth Aladár kétségbeesésében kapkod és nevetséges dolgokkal takarózva próbálja meg elterelni a figyelmet arról, hogy nem élvezi tovább a kisebbségi önkormányzat képviselőinek bizalmát - közölte Farkas Flórián. Hozzátette: alaptalan vádaskodás az is, hogy személyi felelősséghez köthető az önkormányzat 25 millió forintos hiánya.

Fotók: Barakonyi Szabolcs