Takarékossági terv nincs, biorobot van a tárcáknál

Vágólapra másolva!
Az [origo] által megkérdezett minisztériumokban egyelőre nem tudták megmondani, hogy milyen költségeken takarékoskodjanak, bár Medgyessy Péter miniszterelnök most péntekig adott határidőt, hogy kidolgozzák takarékossági terveiket. Mindössze a Belügyminisztériumnál mondták azt, hogy a tervek már megvannak, részleteket azonban itt sem árultak el. A földművelésügyi minisztérium egyik munkatársa viszont arra hivatkozott, hogy azért nem tud válaszolni a kérdésre, mert ő egy biorobot.
Vágólapra másolva!

A minisztériumok többsége még nem döntötte el, hogy milyen kiadásokon spóroljon. Medgyessy Péter miniszterelnök múlt hét szerdán kérte arra a tárcákat, hogy két és fél százalékkal szorítsák vissza kiadásaikat. A miniszterelnök most péntekig adott határidőt a döntéshez.

Az egészségügyi, a gazdasági és a munkaügyi tárcánál azt mondták az [origo]-nak: már dolgoznak a terveken, az azonban még nem dőlt el, hogy milyen költségeket fognak vissza. Nem tudták megmondani a sport, a honvédelmi, az oktatási és az informatikai tárcánál sem, hogy milyen költségeken takarékoskodnak majd. Ezekben a minisztériumokban visszahívást ígértek. A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium gazdasági osztályának egyik munkatársa pedig azt mondta: nem tud erre a kérdésre válaszolni, mert ő csak egy biorobot. A tárcánál közölték, addig nem nyilatkoznak a tervekről, amíg nem készült el minden tárca javaslata. Hasonlóan nyilatkoztak a kulturális minisztériumban is. A pénzügyi tárcánál azt mondták, hogy még nincs döntés a kérdésről. Az Igazságügyminisztériumban sem tudtak mondani semmit a tervekről, választ hétfőre ígértek. Mindössze a Belügyminisztériumban mondták azt, hogy a tervek már megvannak, ennél többet azonban nem árultak el.

A kormányfő múlt szerdán azt javasolta a tárcáknak, hogy működési költségeiken spóroljanak, ne szerezzenek be új autókat, és halasszák el a számítógéppark bővítését. Medgyessy takarékosságra kérte az Országgyűlést, a Köztársasági Elnöki Hivatalt, az Alkotmánybíróságot, a Legfelsőbb Bíróságot, a Legfőbb Ügyészséget, a Számvevőszéket is.

A kormányszóvivői titkárságon az [origo]-nak azt mondták, hogy a tervekről csak akkor nyilatkoznak, ha a kormányülésen a kabinet jóváhagyja az egyes tárcák javaslatait.