Máért: nem közelednek a pártok nézetei

Vágólapra másolva!
Medgyessy Péter miniszterelnök arra szólította fel a parlamenti pártokat: ne helyezzék a napi politikai érdekeket az összmagyarság érdekei fölé a Magyar Állandó Értekezlet VII. ülésének megnyitóján szombaton Budapesten. Mádl Ferenc köztársasági elnök az egységes magyar nemzetre való utalás megőrzése és a magyar igazolvány megtartása mellett emelt szót. Németh Zsolt fideszes politikus anti-státustörvénynek nevezte a módosító javaslatot.
Vágólapra másolva!

A kedvezménytörvény most előterjesztett módosítási változatában a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) határozott véleménye is szerepel - nyilatkozta Markó Béla, az RMDSZ elnöke t a Máért szombati budapesti ülésének szünetében.

A politikus kifejtette: az RMDSZ javaslatára sikerült elfogadtatni többek között, hogy a családtámogatások zavartalanul eljuthassanak az igénylőkhöz, valamint azt is, a pedagógus- és diákigazolványt minden magyar nemzetiségű személy megkaphatja majd, nemcsak az, aki magyarul tanul, vagy tanít valamelyik szomszédos országban.

Kérdésre válaszolva Markó Béla nem tartotta problémának, hogy az "egységes magyar nemzet" kifejezés kikerülne a jogszabályból, mivel szerinte a helyette szereplő "magyar nemzethez való tartozás" ugyanazt a gondolatot fejezi ki.

Németh Zsolt, a Fidesz frakcióvezető-helyettese véleményével kapcsolatban, amely szerint a magyarigazolvány szerepe lecsökkenne a módosítással, az RMDSZ elnöke elmondta: az oktatási kedvezményeket, amelyeket a szülőföldön lehet igénybe venni, nem csorbítja a kedvezménytörvény jelenlegi módosítási változata.

Hozzátette azt is, hogy a kedvezmények nagy részét, így például az utazási kedvezményeket, a diák- és pedagógusigazolványokat egyébként is Magyarország területén lehet igénybe venni.