Vágólapra másolva!
Medgyessy Péter szerint az új miniszterjelöltek közös jellemzője, hogy eddigi pályájukon sikeresek voltak, van elképzelésük a jövőről, amely jól illeszkedik a kormány programjába. A miniszterelnök bemutatta a kormány új tagjait. 
Vágólapra másolva!

Juhász Endre, Magyarország Európai Unióhoz akkreditált nagykövete, aki tárca nélküli miniszterként az uniós ügyek koordinálásáért felel majd, az Országgyűlés integrációs bizottsága előtt elmondta: miniszterként a szoros értelemben vett koordináció lesz a fő feladata a minisztériumok és más kormányzati szervek között, ami az integráció teljességére kiterjed majd, kivéve az unió közös kül- és biztonságpolitikáját, valamint a külgazdaságot. Ez - mint mondta - továbbra is a Külügyminisztérium, illetve a Honvédelmi Minisztérium hatáskörében marad. Közölte, hogy a tárca nélküli miniszter szakmai támogatását a külügyi tárca integrációs államtitkársága látja el, titkársági, előkészítő, szervező tevékenységgel. Juhász kinevezését a bizottság egyhangúlag támogatja.

Az EU-koordinációért felelős tárca nélküli miniszterjelölt bemutatásakor a kormányfő azt az elvárást fogalmazta meg: Juhász Endre segítse az ország Európai Unióba történő beilleszkedésének folyamatát annak érdekében, hogy a magyarok a csatlakozás nyertesei legyenek. A kormányfő azt is várja a leendő tárca nélküli minisztertől, hogy a csatlakozásig hátralévő időben segítse a felkészülést.

Juhász Endre egyik fő feladatának az uniós csatlakozásig rendelkezésre álló mintegy 3 milliárd eurónyi támogatás megfelelő felhasználását tartja. Emellett fontosnak nevezte, hogy Magyarország megfelelően tudja tagsági jogait gyakorolni és az unióban kínálkozó lehetőségeket kihasználni. Elmondta, hogy Magyarország a jövőben ügyeinek egy részét Brüsszelben intézi majd, ez pedig hatékony kormányzati fellépést indokol.

Juhászt kedden meghallgatta a külügyi bizottság is, ahol egyhangúlag támogatták integrációs tárca nélküli miniszterré történő kinevezését. Juhász Endre a bizottság előtt elmondta: a csatlakozási szerződés aláírása után számtalan fórum lesz, ahol képviselni kell az ország érdekeit, ennek az összehangolása lesz többek között a miniszter feladata. A jövőben az EUKK is hozzá tartozik majd, a közalapítvány feladata a jövőben a tájékoztatás lesz. Németh Zsolt, a bizottság fideszes tagja megjegyezte, hogy Juhász nem vett részt aktívan a magyarországi EU-kampányban, erre a miniszterjelölt azt felelte, hogy Brüsszelben tett sokat a csatlakozásért. A vízumpolitikát illető kérdésre Juhász közölte: még nem látja lezártnak azt a kérdést, hogy valamilyen módon megkönnyítsék az EU-n kívül rekedő határon túli magyarok beutazását.