Botrányba fulladt a kendertüntetés

Vágólapra másolva!
Több mint egy órával a hivatalos program befejeződése előtt félbe kellett szakítani Kendermag Egyesület tüntetését Budapesten, a Vörösmarty téren. A tüntetést eredetileg azért szervezték, hogy a könnyű drogok használatát ne büntessék. A tér túloldalán gyülekező ellentüntetők azonban agresszív fellépésükkel elérték, hogy a rendőrség hazaküldje mindkét oldal szimpatizánsait. A rendőrök két embert előállítottak.
Vágólapra másolva!

Nincs napirenden a könnyű drogok liberalizációjának kérdése - közölte Gál J. Zoltán vasárnap, ezért indokolatlannak tartja a Magyar Demokrata Fórum (MDF) és az Ifjúsági Demokrata Fórum (IDF) felszólítását, hogy a kormány és a kormánypártok nyilvánosan határolódjanak el a Kendermag Egyesülettől, amely a könnyű drogok legalizálása mellett demonstrált. A kormányszóvivő elmondta: korábban a kormány több tagja is egyértelművé tette, hogy nem ért egyet a tüntetés céljával. - Ugyanakkor a kormány híve a szólásszabadságnak, és elítél mindenkit, aki rendzavarást provokál - tette hozzá.

Pettkó András MDF-es országgyűlési képviselő pénteken sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: a vasárnapi demonstráció mögött az MSZP, de főleg az SZDSZ "ott van". Az IDF József nádor téri Fű helyett virágot elnevezésű ellendemonstrációján Almássy Kornél, az MDF országos elnökségének tagja vasárnap követelte, hogy az MSZP és az SZDSZ határolódjon el a rendezvénytől. - Sem az SZDSZ, sem pedig az MSZP nem áll a tervezett, a marihuána-fogyasztás büntetése ellen tiltakozó demonstráció hátterében - hívta fel a figyelmet válaszul két kormánypárti politikus.

Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke szerint az MDF és az IDF politikusai azért gondolják így, mert elképzelhetetlen a számukra, hogy létezik civil társadalom és a sajátjukon kívül is létezhetnek vélemények a társadalomban. - Ez a demonstráció civil kezdeményezés, nem az SZDSZ szervezi, nem az SZDSZ áll a hátterében, ezt az MDF és az IDF kitalálta - mondta a politikus.

Jánosi György, az MSZP országos választmányának elnöke, egyben a kábítószerügyi koordinációért felelős Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium vezetője közölte: semmiféle pártháttere vagy párt-támogatottsága nincs az MSZP oldaláról a Kendermag Egyesület demonstrációjának. A kormányzat már sokszor világossá tette: nincs szükség további büntetőtörvénykönyv-módosításra, és nem is szabad tovább liberalizálni a drogfogyasztást. Jánosi György megismételte: a kábítószerekkel kapcsolatos liberalizálásban az MSZP nem partner.