A MeH szerint törvényesen választottak fordítócéget

Vágólapra másolva!
A Miniszterelnöki Hivatal azt állítja, hogy jogszerű közbeszerzési eljárás keretében kötött szerződést a Nemzeti Fejlesztési Terv fordítására a Bereczky, Paller és Társai Fordító és Szolgáltató Bt.-vel. A Népszabadság szombaton azt írta, hogy az a cég kapott százmillió forintos megbízást a hivataltól fordítási feladatokra, amely Medgyessy Péter kormányfőnek is rendszeresen szokott tolmácsi munkát végezni. A MeH közlése szerint a nyertes fordítóirodát a legalacsonyabb összegű ajánlat alapján választották ki.
Vágólapra másolva!

A Nemzeti Fejlesztési Terv fordítására a Miniszterelnöki Hivatal jogszerű közbeszerzési eljárás keretében kötött szerződést a Bereczky, Paller és Társai Fordító és Szolgáltató Bt.-vel - tájékoztatott a Nemzeti Fejlesztési Terv és EU Támogatások Hivatala szombati közleményében. A hivatal a Népszabadság szombati számában megjelent - Százmilliós kormány közeli fordítás - gyanús versenyben című - cikkre - reagált.

A lap szerint a MeH a közbeszerzési eljárásra Bereczkyéken kívül csak olyan cégeket hívott meg, amelyek eleve nem feleltek meg a kiírásnak, mert nem voltak tagjai a Magyar Fordítóirodák Egyesületének. - A több mint félezer oldalas anyag fordítására gyorsított, úgynevezett meghívásos eljárás nyerteseként kapott megbízást a fordítóiroda - közölte a hivatal.

A tájékoztatás szerint a megbízás értéke 2002-ben 29 millió forint, 2003-ban pedig 60 millió forint keretösszeg volt, amelynek kifizetése részletekben, a lefordított oldalak száma alapján történik. A gyorsított eljárást az tette szükségessé, hogy a nemzeti fejlesztési terv - a másfél éves lemaradást behozva - 2002 decemberében készült el, és azt azonnal bekellett nyújtani az Európai Bizottságnak angol nyelven.

A közlés szerint a tenderre négy céget hívtak meg, amelyek mindegyike referenciával és tapasztalattal rendelkezett európai uniós szakszövegek fordításában. - A nyertes fordítóirodát a legalacs

onyabb összegű ajánlat alapján választotta ki a MeH. Az irodában dolgozó tolmácsok referenciái között a rendszerváltozás óta minden magyar kormány, több miniszterelnökkel való közös munka és uniós intézmények is szerepelnek. A jogszerűen lefolytatott közbeszerzési eljárást a közbeszerzési tanács elfogadta - derül ki a tájékoztatásból.

A MeH-nek nincs információja arról, hogy az eredményt bárki is jogi úton megtámadta volna. - A nemzeti fejlesztési terv további fordítására az áprilisi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg a következő - nyílt - közbeszerzési felhívás, mivel az elkövetkezendő hónapokban az Európai Unióval folytatandó tárgyalások során a magyar álláspont határozott érvényesítése érdekében hetente több száz oldal azonnali fordítására lehet szükség - áll a közleményben.