Százmilliós fordítási megbízás egy kormányközeli cégnek

Vágólapra másolva!
Százmillió forintos megbízást kapott a Miniszterelnöki Hivataltól fordítási feladatokra az a cég, amely Medgyessy Péter kormányfőnek is rendszeresen szokott tolmácsi munkát végezni. Bereczky Tamás vállalkozása két meghívásos eljáráson győzött úgy, hogy a kiírás sajátosságainak köszönhetően mindkettőn csak ő tett érvényes ajánlatot - írja a Népszabadság.
Vágólapra másolva!

Valódi verseny nélkül, százmillió forintos megbízást kapott a Miniszterelnöki Hivataltól (MeH) a kormányfőnek rendszeresen tolmácsoló Bereczky Tamás vállalkozása. A Bereczky, Paller és Társai Fordító és Szolgáltató Bt. fordíthatta le az uniós támogatások elnyeréséhez szükséges nemzeti fejlesztési terv dokumentumait.

A MeH sürgősségre hivatkozva a feladatra nem írt ki nyílt közbeszerzési pályázatot, hanem tavaly novemberben 4200 oldal, majd 2003 márciusában tízezer oldal rendkívül rövid határidejű fordítására indított tárgyalásos eljárást. Mindkét esetben egyetlen cég, a Bereczky-vállalkozás adott be érvényes ajánlatot. A MeH ezen a cégen kívül csak olyanokat hívott meg az eljárásba, akik eleve nem feleltek meg a kiírásnak, ugyanis követemény volt, hogy a részt vevők tagjai legyenek a Magyar Fordítóirodák Egyesületének (MFE). Az indulásra lehetőséget kapott hét cég közül azonban kizárólag a Bereczky, Paller és Társai tagja az MFE-nek.

A Népszabadság hiába kereste meg a Miniszterelnöki Hivatalban - a két ajánlatkérő, a Nemzeti Fejlesztési Terv és EU Támogatások Hivatalát, illetve a MeH Miniszteri Kabinet Nemzetközi Titkárságát, nem feleltek az üggyel kapcsolatos kérdésekre.

A győztes fordító cég tulajdonosa a munkadíjuk pontos összegét nem árulta el, csak annyit mondott: nem érte el a százmillió forintos keretösszeget. Bereczky megerősítette, hogy Medgyessy Péter mellett lát el tolmácsi feladatokat, akivel már nyolc éve van munkakapcsolatban. A MeH-nek korábban nem dolgoztak, de abban bízik, hogy a jövőben több közbeszerzésnél felbukkan majd a cég neve.