Az MSZP 1999-től vizsgálná a légtérhasználatot

Vágólapra másolva!
A Fidesz és az MDF képviselői kivonultak a honvédelmi bizottság keddi üléséről, miután a kormánypárti többségű testület arról döntött, hogy vizsgálóbizottság helyett ez a testület folytatna vizsgálatot a légtérsértés ügyében. Simicskó István (Fidesz) szerint a kormánypártok el akarják tussolni az ügyet, Keleti György (MSZP) szerint azonban a honvédelmi bizottság gyorsabban le tudná folytatni a vizsgálatot. Keleti arra is javaslatot tett, hogy egészen 1999 elejéig visszamenőleg vizsgálják meg a légtérhasználatot.
Vágólapra másolva!

A bizottság kormánypárti tagjai az ellenzéki képviselők kivonulása után megkezdték a február 20-i légtérsértéssel kapcsolatos meghallgatásokat. Kiss Lajos, a Katonai Légügyi Hivatal igazgató-helyettese az ülésen közölte, hogy az érvényben lévő parlamenti felhatalmazások kapcsán egyetlen hasonló eset sem fordult elő. Elképzelhetetlennek nevezte, hogy történt volna olyan átrepülés Magyarország légterében, amelyről nem tudnának az illetékes szakhatóságok. Hozzátette: elutasított átrepülési kérelemről sem tud.

Lakatos László ezredes, a Honvédelmi Minisztérium védelmi tervezési és koordinációs főosztályának vezetője beszámolt arról, hogy a február 20-i eset után szigorítottak az áthaladások engedélyezésén. Eszerint az engedélyen külön felhívják a kérelmező figyelmét arra, hogy csak az országgyűlési felhatalmazásban szereplő feladatra veheti igénybe Magyarország légterét. Arra is kötelezik az átrepülést kérőket, hogy a légtérhasználat megkezdése előtt közvetlenül ismételten tájékoztassák a Külügyminisztériumot. Lakatos László arról is beszámolt, hogy a légi közlekedési törvény májusi tervezett módosításakor várhatóan az is bekerül a jogszabályba, hogy a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok is vegyenek részt a légtérhasználati kérelmek elbírálásában.

Keleti György, a bizottság szocialista elnöke az ülés után újságíróknak azt mondta, hogy az ellenzék igyekszik félretájékoztatni a közvéleményt és az a célja, hogy hosszú ideig azt a látszatot keltse: a magyar kormány nem rendelkezik kellő ismeretekkel a légtérhasználatokkal kapcsolatban. Keleti elmondta, hogy a bizottság lefolytatja a kedden elkezdett vizsgálatot, függetlenül attól, hogy azon részt vesznek-e az ellenzéki képviselők. Hozzáfűzte, egy tisztességes vizsgálat után okafogyottá válik, hogy az üggyel a parlament újra foglalkozzon.

Juhász Ferenc honvédelmi miniszter a honvédelmi bizottság március elsejei rendkívüli ülésén számolt be arról, hogy a február 20-án áthaladó amerikai tankergép és a hat helikopter megsértette az ország szuverenitását. Az Egyesült Államok ugyanis arra kapott felhatalmazást, hogy az afganisztáni műveletekben részt vevő gépei használhatják a magyar légteret, a hat helikopter és a tankergép azonban az Irak elleni esetleges támadás gyülekezőhelyeként szolgáló romániai Constantába repültek.

A honvédelmi miniszter azt követően számolt be az ügyről, hogy az Egyesült Államok sajnálatát fejezte ki a történtekért. Juhász közlése után Simicskó István bejelentette, fontosnak tartják, hogy parlamenti vizsgálóbizottság foglalkozzon azzal, a kormány milyen hibákat követhetett el az ügy során. Áder János, a Fidesz frakcióvezetője még a múlt héten azt mondta, a légtérsértési ügy a diplomáciai szabályoknak megfelelően rendeződött. Áder ezt azután mondta, hogy találkozott Nancy G. Brinker amerikai nagykövettel.