Vágólapra másolva!
Az újabb építésű árvízvédelmi létesítményeket is megtekintik a kormánytagok Szolnokon a kihelyezett kormányülésen. A miniszterek és államtitkárok a hatékonyabb árvízvédelmet célzó továbbfejlesztett Vásárhelyi-tervről tárgyalnak, de mellette más programokon is részt vesznek.
Vágólapra másolva!

A szolnoki városházán a dokumentum aláírásánál jelen voltak a kormány tagjai. Kiss Péter elmondta: a közmunkaprogram már tavaly is fontos szerepet töltött be a minisztérium tevékenységében, 2002-ben 18 ezren jutottak ily módon segélyek helyett munkához, keresethez. Az idén összesen 5,6 milliárd forint szolgál közmunka célokat, ebből a hét hátrányos helyzetű megye több mint 1 milliárd forinttal részesül - tette hozzá.

Ennek keretében például Szabolcs-Szatmár megyében a közintézmények felújítását végzik majd el, más megyékben országos pályázathoz kapcsolódva többek között a romák lakókörnyezetének rendbetételére, illetve a települések szebbé, komfortosabbá tételére kerül sor.

Belvízkatasztrófa fenyeget az olvadás után/itthon/20030212belvizkatasztrofa.html

Tokár István szerint a belvízkárok csökkentésére a kül- és belterületi belvízvédelmi művek fenntartására, felújítására indított 126,9 millió forintos közmunkapályázat példaértékű lehet más térségek számára is. Hozzáfűzte, reményei szerint ebből a pénzből minél többet tudnak majd a belvízkárok megelőzésére fordítani a kárelhárítás helyett.