25 éve itthon a Szent Korona

Vágólapra másolva!
Hálaadószentmisét tartottak a Szent Korona visszaadásának 25. évfordulója alkalmából Budapesten, a Mátyás-templomban hétfőn, az eseményen megjelent Mádl Ferenc köztársasági elnök is.
Vágólapra másolva!

Kovács László külügyminiszter hétfőn telefonbeszélgetést folytatott a magyar Szent Korona 25 évvel ezelőtti visszaadásában meghatározó szerepet játszott Jimmy Carter egykori amerikai elnökkel, Zbigniew Brzezinski volt nemzetbiztonsági főtanácsadóval és Philip M. Kaiser egykori budapesti amerikai nagykövettel, illetve levelet intézett Colin Powell külügyminiszterhez.

A szóvivői iroda közleménye szerint az évforduló alkalmából Kovács László méltatta az amerikai kormány és az amerikai nép gesztusának jelentőségét, amely elismerte és bátorította a kibontakozó magyarországi reformokat, a demokratizálódást. Pozitívan értékelte az elmúlt negyedévszázadban nyújtott amerikai támogatást, amely felgyorsította a magyarországi átalakulást, s előkészítette Magyarország NATO-tagságát, a kétoldalú viszony szövetségesi szintre emelését.