Több mint 750 embert telepítenek ki a fővárosban

Vágólapra másolva!
Budapesten 750 embernek kell elhagynia otthonát a Duna áradása miatt. A kitelepítések Budafok-Tétényben a Duna-telepen és a Római-parton zajlanak.
Vágólapra másolva!

Szervezetten folyik az ingóságok elszállítása az árhullám által fenyegetett XXII. kerület úgynevezett Duna-telepi részén, ahol a folyó mintegy 500-600 embert és értékét fenyeget. A Kolozsvári utcában élők közül többen napközben már
kisteherautókra tették holmijukat, a szállításban a tűzoltók is segítenek.

A folyótól néhány száz méterre lévő Dunapart ABC dolgozói az MTI
munkatársának elmondták: az ott élők nem vásárolnak a szokásosnál több élelmiszert. Arról is tájékoztattak, hogy a kitelepítésről délután 3 órakor
szereztek tudomást. A bolt vezetője hozzátette, hogy leszerelték a hűtőpultokat, az árut pedig elszállíttatták.

A helyszínen intézkedő polgármester elmondta, hogy péntek este 10 óráig szeretnék befejezni az érintett rész kiürítését. Szabolcs Attila közölte azt is, hogy a lakókat három olyan iskolában helyezik el, ahol főzőkonyha is van, míg bútoraikat a művelődési házba viszik. Az ár által veszélyeztetett területre eddig 7.500 homokzsákot helyeztek ki, de a polgármester szerint lényegesen többre van szükség az eredményes védekezéshez.

Szabolcs Attila megemlítette, hogy jelenleg 100-150-en dolgoznak az ár által veszélyeztetett területen, emellett több karitatív szervezet is felajánlotta segítségét a munkálatok elvégzésében. A kerület vezetője elmondta, hogy a jelenlegi lőrejelzések szerint a lakókat jövő hét közepén költöztethetik vissza a Kolozsvári utcába és környékére.