Vágólapra másolva!
Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggel élőben jelentkezik a Kossuth Rádió reggeli műsorában: a kormányfő fél nyolc után ad interjút. Kövesse itt az Origón!
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül15 bejegyzés
08:23
január 19, 2024
Vágólapra másolva!

Kormányfői interjú

Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggel élőben jelentkezik a Kossuth Rádió reggeli műsorában: a kormányfő fél nyolc után ad interjút. Kövesse itt az Origón!

08:24
január 19, 2024
Vágólapra másolva!

Magyarország és Vietnám közös célja: a béke!

08:25
január 19, 2024
Vágólapra másolva!

Gulyás Gergely: Megduplázuk a tanárbéreket

A magyar baloldal nem tudta megakadályozni azt, hogy az uniós források egy részét erre fordíthassa a kormány, így nagy lépést tudunk tenni a tanárok béremelésében – mondta Gulyás Gergely, a Miniszterelnökség vezetője a csütörtöki Kormányinfón. 2030-ig vállaltuk, hogy a diplomás átlagbér 80 százalékára emelik a tanári béreket, ez mintegy 6000 milliárd forintba kerül, ebből 1,77 milliárd eurót biztosít az Európai Bizottság - tette hozzá. Február 1-től pedig 32,2 százalékkal emelkedik a tanárok bére. Több mint másfél millióan vettek részt a szerdán éjfélkor zárult, a szuverenitás védelméről szóló nemzeti konzultáción - közölte a kormányszóvivő. Szentkirályi Alexandra a Kormányinfón elmondta: a nemzeti konzultáción 1 518 455-en vettek részt, a kérdésekre válaszolók 84 százaléka postán küldte vissza az íveket.

08:31
január 19, 2024
Vágólapra másolva!

Hamarosan kezdődik

Hamarosan kezdődik a kormányfői interjú.

08:36
január 19, 2024
Vágólapra másolva!

Sűrű év lesz 2024

Orbán Viktor kormányfő a beszélgetés elején arról beszélt, hogy sűrű év lesz a diplomáciai szempontól 2024. Jövő héten érkezik a moldovai kormányfő, mindezzel párhuzamosan zajlik az uniós elnökségre való felkészülés. 

Kiemelkedő esemény vol a szlovák kormányfő érkezése, mert negyedszerre választották meg, és 33-szor volt már kétoldalú találkozó - tette hozzá. Örülök, amikor egy régi harcos visszatér - mondta Orbán Viktor. Az új román kormányfő is komoly lehetőséget tartogat az együttműködésre. 

08:38
január 19, 2024
Vágólapra másolva!

40 határátkelő

Mára csak pozitív elemei maradtak a szlovák-magyar kapcsolatoknak. Mostanra sikerült 40 határátkelőt létesíteni a szlovák-magyar határon - mondta Orbán Viktor. A kormányfő szerint ha a határ öszeköt az jó. Most egy munkacsoport dolgozik azon, hogyan lehetne tovább fejleszteni a szlovák-magyar határon élők helyzetét.   

08:40
január 19, 2024
Vágólapra másolva!

Miért fontos Vietnam?

A Nyugatnak megkell értenie, hogy nem egyedül diktálja a gazdasági élet szabályait - mondta a kormányfő. Orbán Viktor közölte, hogy a világ 10 leggyorsabban fejlődő országa között található Vietnam, éppen ezért fontos a kapcsoltok fejlesztése. Nagy gazdasági potenciál van, és jól alakul az együttműködés. Most azon dolgozunk, hogy a kereskedelem mellett a beruházások is felfutnának - tette hozzá. A magyaroknak is van nemzeti büszkesége, és a vietnamiak is óriási nemzeteket vertek meg, és sohasem adták fel - hangsúlyozta a kormányfő. Szivélyes és eredményes találkozón vagyunk túl a vietnami féllel. 

08:44
január 19, 2024
Vágólapra másolva!

Orbán Viktor: Nincs az a pénz, amiért ezt engednének

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy választások jönnek az unióban is, és számos olyan ezető van, aki túl akar élni. Amikor nincs választás, akkor lehet mismásolni, és ez Brüsszelben. Az emberek nem értik azt a brüsszeli nyelvet, amit beszélnek, és el kell kezdeni egyenes beszélni, és ez történt most – mondta a kormányfő. Ursula von der Leyen is elmondta, hogy mi a bajuk a magyarokkal: nem engedik be a migránsokat, és az LMBTQ-aktivistákat az oktatási intézményekben. Nincs az a pénz, amiért beengednénk a migránsokat, és beengednénk az LMBTQ-popagandistákt az iskolába. 

08:46
január 19, 2024
Vágólapra másolva!

A háborúról, a genderről és a családról fog szólni az uniós választás

A háborúról, a genderről és a családról fog szólni az uniós választás - mondta Orbán Viktor. Világosan kiderült, hogy mellébeszélés volt a jogállamiságról szóló beszéd. Maga Brüsszel ismerte el a hazai igazságszolgáltatási rendszer és a közbeszerzések területén való előrelépéséket, és jó működését. A háború, a gender és a migráció a valós probléma, és ezekben az ügyekben nem fogunk engedni - tette hozzá.  

08:50
január 19, 2024
Vágólapra másolva!

Ezért volt fontos a nemzeti konzultáció

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy a magyar nemzet esetében a mély nemzeti gondolatok nagyon erősek, és ezt bizonyítja a nemzeti konzultáció is. Az, hogy több mint 1,5 millió ember visszaküldte az íveket, az nem egyszerűen pozitív viszhangot váltott ki, hanem akciót váltott ki. Óriási előnye ennek a közösségnek, hogy 1000 év után is megvan a nemzeti tudat - ismertette a kormányfő. Mindezt Nyugaton nacionalizmusnak nevezik. A tavalyi év különösen nagyon nehéz volt, meggyötört minket a tavalyi év, de sikerült túljutni ezen. 

Az egész nemzeti konzutláció a közös cselekvés képessége miatt volt fontos - mondta a kormányfő. 

08:53
január 19, 2024
Vágólapra másolva!

A magyar gazdaság az uniós pénzek nélkül is válságálló

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy 2023-ban kiderült, hogy a magyar gazdaság az uniós pénzek nélkül is válságálló. Mind a COVID, mind az inflációs válságot sikerült leküzdeni. Ebben az évben a gazdasági növekedés tekintetében szép jövő előtt állunk uniós színtéren.

Nem egy nagy összeg a magyar gazdaság méreteihez képest az uniós forrás – ismertette a kormányfő. A második tanúlság, hogy az uniós pénzek inkább csak gyorsítanak minket. Hat év helyett három év alatt sikerült végrehajtani a tanári béremelést. 

08:55
január 19, 2024
Vágólapra másolva!

Így lehet vonzó a tanári pálya

A kormányfő arról is beszélt, hogy a béremelés révén javulni fog a tanárok teljesítménye is. Bízik benne, hogy egy vonzó pálya lesz a tanári a magasabb fizetések révén, és több lesz a férfi lesz a tanári pályán. Jó lenne, ha az 50-50 százalékos visszaállna.  

08:58
január 19, 2024
Vágólapra másolva!

Érkezik a 13. havi nyugdíj

Orbán Viktor elmondta, hogy a béremelés jó dolog. Az ápolók területén egy hosszabb béremelési program záródik, és márciusban leszz egy 20 százalékos emelés - tette hozzá. A 13. havi nyugdíj esetében idén is meg fogják kapni az érintettek a pénzt a megszokott rendben. Senki nem tudja, milye inflációs rendszer lesz a világban, folyamatosan egyeztetek az érintettekkel, így aa jegybankelnökkel is.  

09:00
január 19, 2024
Vágólapra másolva!

Egyensúly

Orbán Viktor szerint 2024-ben meg kell találni a megfelelő egyensúlyt a növekedés támogatása és az infláció féken tartása között. A gazdasági növekedés felelőse a gazdasági miniszter, és ezt neki meg kell oldania - zárta a kormányfő. 

09:00
január 19, 2024
Vágólapra másolva!

Vége a kormányfői interjúnak

Véget ért a kormányfői interjú, hamarosan összefoglalóval jelentkezünk.