Már tudjuk, hol csap le a vihar és hol marad a hőség - az év eddigi legdurvább napja percről percre

Események

Vágólapra másolva!
Helyzetjelentések, előrejelzések az egész országból. 
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül44 bejegyzés
08:52
július 12, 2023
Vágólapra másolva!

Napközben egyes helyeken akár 37 fok is lehet

Az ország északi felében várhatóan többször megnövekszik a felhőzet, ezeken a helyeken záporok, felhőszakadások várhatók, mind emellett tovább emelkedik a hőmérséklet, 30-37 fok várható - az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint.

08:54
július 12, 2023
Vágólapra másolva!

Már több vármegyére kiadták a riasztást

Eddig 9 vármegyére adott ki az Országos Meteorológiai Intézet elsőfokú riasztást felhőszakadás miatt, és ugyanezekre a vármegyékre másodfokú riasztást adott ki zivatar miatt.

Továbbra is érvényben van a másodfokú hőségriasztás is.

08:55
július 12, 2023
Vágólapra másolva!

A felhőszakadásokat jégeső is kísérheti

Az ország északi felén heves zivatar is előfordulhat felhőszakadással, jégesővel, erősen viharos széllökéssel. Megélénkül a délies szél.

10:05
július 12, 2023
Vágólapra másolva!

Tűzveszély van az ország nagy részén

A hatóság szerdától kiterjeszti a tűzgyújtási tilalmat Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Pest és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyékre is.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az intézkedést az indokolta, hogy továbbra sem várható elegendő csapadék. A kánikula miatt viszont megnőtt a kockázata az intenzívebb, gyorsan terjedő felszíni tüzek kialakulásának mind az erdőkben, mind a mezőgazdasági területeken - emelték ki, hozzátéve: ezekből a tüzekből könnyen alakulhatnak ki koronatüzek is.
A tűzgyújtási tilalom idején tilos tüzet gyújtani a külterületi ingatlanokon fekvő erdőkben és fásításokban, valamint azok 200 méteres körzetében. A korlátozás ideje alatt nem szabad tüzet rakni a kijelölt, kiépített erdei tűzrakóhelyeken sem.

10:31
július 12, 2023
Vágólapra másolva!

Nagyon meleg lesz ma is

A napi középhőmérséklet az északkeleti területeket leszámítva 25 fok felett, főként a déli területeken 27 fok körül várható - írja a met.hu.

10:39
július 12, 2023
Vágólapra másolva!

A Balaton 26 fokos, mutatjuk a többi vízhőmérsékletet is

A Balaton Siófoknál 26 fokos, a Velencei-tó Agárdnál 25, a Fertő-tó 27, a Tisza-tó pedig 24 fokos is lehet az OMSZ adatai szerint. A folyók vízhőmérsékletét itt találja!

Elképesztő hőségre kell számítani. Forrás: Shutterstock/Droneandy
10:44
július 12, 2023
Vágólapra másolva!

Mutatjuk, hol lehet a legmelegebb ma

Ma is csaknem országszerte 30 fok fölé, a déli tájakon akár 35-37 fokig is felmelegedhet a levegő - írja tájékoztatásában az Országos Meteorológiai Szolgálat. Hozzáteszik:

egyúttal a fülledtség is fokozódik, ugyanis egy közelgő hidegfront előterében már nedvesebb levegő áramlik fölénk, ezért a nap mellett erőteljes gomolyfelhő-képződésre számíthatunk, amelyekből nagyobb eséllyel az északi tájakon záporok, zivatarok kialakulhatnak, de kisebb valószínűséggel másutt is előfordulhatnak villámlással kísért csapadékgócok.

Már napközben is kísérhetik ezeket lokálisan erősen viharos, károkozó széllökések, felhőszakadás, nagy méretű jégszemek, majd várhatóan az esti óráktól már kiterjedtebb jelleget is öltenek a heves kísérőjelenségek.

36 fok is lehet ma. Forrás: OMSZ
10:55
július 12, 2023
Vágólapra másolva!

A délutáni zivatarok fő veszélyforrása a nagyobb méretű jég

Ma még utoljára néhány modell kimenetele estére, ezek 23 órára szólnak kivéve az utolsó kép ami egy magányos szupercellát mutat délnyugatról, ez 14 órára lépne be az országba és 15 órára, amint a képen is látszódik érné el Sopront. Most már a radart és a műholdképet érdemes nézni - írják a Kőszegi időjárás Előrejelzés Facebook-oldalán.

A délutáni zivatarok fő veszélyforrása a nagyobb méretű jég (3-6cm), az átmeneti viharos, erősen viharos kifutószél, és a lokálisan gyorsan aláhulló nagyobb mennyiségű csapadék.

Hozzáteszik: a késő este, éjszaka érkező zivatarrendszer (MKR) veszélyforrása az érkezésnél kialakuló néhány percig tartó heves kifutószél, ebben a rendszerben kisebb méretű jégeső (1-2 cm) lehetséges, és nagyobb területen felhőszakadás intenzitású csapadék (20-50mm) alakulhat ki.

Ma még utoljára néhány modell kimenetele estére, ezek 23 órára szólnak kivéve az utolsó kép ami egy magányos szupercellát mutat délnyugatról, ez 14 órára lépne be az országba és 15 órára, amint a képen is látszódik érné el Sopront. Forrás: weather.us
11:00
július 12, 2023
Vágólapra másolva!

Heves viharok vethetnek véget a forróságnak - fotó

Már a délutáni órákban kialakulhat zápor, zivatar, a késő esti, kora éjszakai órákban pedig rendszerbe szerveződött zivatarok érkezhetnek - írják a vmeteo.hu oldalon.

A mai napon heves zivatarokra is számíthatunk viharos szél és jég kíséretében.

11:03
július 12, 2023
Vágólapra másolva!

Ma tetőzik a hőség - videó

11:05
július 12, 2023
Vágólapra másolva!

Diónyi jég Székesfehérváron - videó

A durva kánikulák sajátja, hogy sokszor érkezik velük heves vihar is. Erre lehet számítani, nem lepi meg az embereket, így a mostani nagy melegek esetében is tulajdonképpen vártuk, mikor szakad ránk az ég - írja a köpönyeg.hu. A portál szerint ez többfelé is megtörtént az országban, és nem is csak a hét elején. Eső és jég is érkezhet az ilyenkor szokásos fellegekből, ezen sem lepődünk meg, de azért a jég mérete már messze nem elhanyagolható tényező, erről Székesfehérvár lakóit érdemes megkérdezni - teszik hozzá. Ott ugyanis

a hétfő esti órákban a fekete fellegekből nem csak eső, hanem diónyi nagyságú jég is érkezett, ami azért távol áll a szokásostól. Nem nagy mennyiségben, de mérete miatt így is sok kertet tett tönkre a jég.

A felhőszakadással kísért jégeső Dunaújváros és Paks irányába haladt tovább, de ide jeget már nem hozott ilyen durva méretekben.

11:12
július 12, 2023
Vágólapra másolva!

Óriási fordulat az időjárásban

Az ország túlnyomó részén szinte elviselhetetlen volt a meleg az utóbbi napokban, az emberek azt hitték, hogy ennél már nem is lehet nagyobb a hőség, kánikula - írja a promotions.hu.

A MAXIMÁLIS NAPPALI HŐMÉRSÉKLET 30 ÉS 37 FOK KÖZÖTT ALAKUL, EZ KÉSŐ ESTÉRE 19 ÉS 27 FOK KÖZÉ CSÖKKENHET – VAGYIS MA TÉNYLEG IGAZI KÁNIKULÁRA SZÁMÍTHATUNK, FOKOZOTTAN KELL ÜGYELNI A FOLYADÉKBEVITELRE.

Forrás: met.hu
11:15
július 12, 2023
Vágólapra másolva!

Ez várható Somogyban

Hidegfront érkezik Somogyba, de előtte még jól megsülünk. Szerda estére hidegfront érkezik Somogyba - írja a sonline.hu. Hozzáteszik: előtte ismét fokozódik a hőség és a fülledtség. Alapvetően napos idő alakul ki, de időnként mérsékelt felhősödések, gomolyfelhősödések zavarják a napsütést.

A front előtti délies légmozgással még melegebb levegő érkezik, délen, délkeleten 35 fokot is elérő, itt-ott azt meghaladó maximumok ígérkeznek.

Késő délutántól egy közeledő hidegfront előtt átmenetileg északkeleten, majd estétől nyugaton, északnyugaton, alakulnak ki záporok, valamint zivatarok, köztük heves zivatarok, melyek az éjszaka második felében kelet felé helyeződnek át.

A jellemző hőmérséklet átlaga:
szerda reggel 18,
szerda délután 32,
csütörtök reggel 16 fok körül alakul.

11:18
július 12, 2023
Vágólapra másolva!

Erre figyeljen a rekkenő hőségben!

A légkörben zajló melegedés melegfront jellegű tüneteket (fejfájást, teljesítőképesség-csökkenést, vérnyomásváltozást) idézhet elő az arra érzékenyeknél.

Az ország nagyobbik felén tovább tart a hőség, emellett nagyon erős lesz az UV-B sugárzás - írja a met.hu.

Forrás: Shutterstock/Antonio Guillem

11:21
július 12, 2023
Vágólapra másolva!

Így védje magát a hőségtől! - videó

Tombol a kánikula, ami a napokban egyre inkább fokozódik. A hőség szervezetünket is kihívások elé állítja, ezért érdemes háziorvos szakértőnk tanácsait észben tartani.

Akár hőgutát is okozhat a 30 fok feletti hőmérséklet

erre figyelmeztet a háziorvos. A tűző nap és a magas páratartalom megviseli az emberi szervezetet, vérnyomás-ingadozást, de súlyosabb egészségügyi problémákat is okozhat. Mosolygó Éva a következő tanácsok betartására hívja fel a figyelmet:

Folyadékpótlás

„A legfontosabb kánikula idején a megfelelő mennyiségű folyadék pótlása, még akkor is, ha nem vagyunk szomjasak. Sokszor nem számolunk azzal, hogy milyen sok folyadékot veszítünk a bőrünkön keresztül párolgással. Ezért sokkal többet kell innunk, mint amennyit kívánunk, és ez lehetőleg ne édes üdítőkkel történjen, hanem vízzel!"

Hővédelem

„A hővédelem az egész testnek fontos, azért, hogy ne kapjunk hőgutát. Lehetőleg laza, könnyű pamut anyagú ruhát viseljünk, hogy a ruházat ne akadályozza a hőleadást, az étkezést pedig vegyük nagyon könnyűre: a zöldségeket, gyümölcsöket részesítsük előnyben, a nagy melegben együnk kevesebbet! Tartózkodjunk a fizikai megerőltetéstől! A klíma használatakor pedig a kinti hőmérsékletnél csupán 5 fokkal legyen kevesebb, az alacsonyabb hőmérséklet egészségügyi problémákat okozhat."

Fényvédelem

„A bőr védelmére nem csak strandoláskor kell figyelmet fordítani, hanem bármikor, amikor napon tartózkodunk. A napvédő készítmények használatával elkerülhető a leégés, és annak későbbi súlyos következményei, de érdemes a fejünket is valamilyen fejfedővel, a szemet pedig napszemüveggel védeni" - tanácsolja a szakember.

11:24
július 12, 2023
Vágólapra másolva!

Sokak szervezetét próbára teszi a hőség - videó

Bár hétfő este érkezett egy kis lehűlés, sőt, néhol jégeső is hullott, ám ma már tovább folytatódik a harminc fok fölötti hőmérséklet - írja a Blikk Rúzs. Sőt, ma már 40 fok körüli hőség teszi próbára sokak szervezetét.

Németh Lajos meteorológus a Balatonról jelentkezett be, és elmondta: a következő napok igazi strandidőt ígérnek, kellemes vízhőmérsékletekkel:

11:28
július 12, 2023
Vágólapra másolva!

Egyre rosszabb napok várnak az allergiásokra

Jelenleg a pollenszezon egyik átmeneti időszakánál járunk. Az elkövetkező napokban várhatóan fokozatosan erősödni fog majd a pollenterhelés - írja a házipatika.hu.

A naponta frissülő pollennaptár keddi adatai szerint a csalánfélék pollenkoncentrációja országosan magas, a pázsitfűfélék mennyisége pedig jellemzően a közepes-magas tartományban alakul. A többi lágy szárú allergén közül az útifű és a kenderfélék pollenkoncentrációja alacsony-közepes szintet ér majd el, de kis mennyiségben a libatopfélék, a lórom, az ernyősvirágzatúak, a gyékény és a sás pollenszemei is jelen vannak a levegőben.

Forrás: 123rf.com

Az átmeneti időszak sem lesz könnyű

A pázsitfűfélék pollenszezonjának csúcsidőszakán már túl vagyunk, így most egy átmeneti időszak van. A fentebb említett allergének mellett a hárs, a szelídgesztenye, a fenyőfélék, a bálványfa, illetve a ciprus- és tiszafafélék pollenszemei is nehéz perceket okozhatnak az allergiásoknak – bár ezek most csupán csekély mennyiségben keringenek a levegőben.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) polleninformációiból továbbá az is kiderül, hogy a kültéri allergén gombák közül az Alternaria spóraszáma országosan a magas, néha pedig a nagyon magas tartományban alakul, az Epicoccumé pedig jellemzően alacsony szintet ér el.

11:33
július 12, 2023
Vágólapra másolva!

Elviselhetetlen a hőség Olaszországban

Negyven Celsius-fokos vagy annál is magasabb hőmérséklet várható keddtől Olaszország több városában, ahol az úgynevezett vörös, vagyis a legmagasabb fokozatú riasztást léptették életbe - közölte a polgári védelem - számoltunk be róla korábban.

Az előrejelzések szerint a hőmérséklet majdnem az egész országban eléri a 40 Celsius-fokot. Szicíliában, Szardínia szigetén és

AZ OLASZ CSIZMA LEGDÉLIBB RÉSZEIBEN A 45 FOKOT IS MEGHALADHATJA A FORRÓSÁG.

Az afrikai sivatag irányából érkező hőség miatt a mostani lesz az idei év eddigi legmelegebb hete Olaszországban a meteorológiai jelentések szerint.

A legmagasabb fokú riasztást a nagyobb városokban rendelték el: a rendelkezés Rómát és a térségbeli Rietit, Frosinonét, Latinát érinti, továbbá az északabbra található Perugiát, Firenzét, Torinót és az alpesi Bolzanót.

A Ponte Vecchio híd Firenzében. Forrás: user32212/618 images/Pixabay

Az egészségügyi hatóságok arra kértek mindenkit, kerüljék a legmelegebb napszakokat, az időseket, gyerekeket tartsák otthon.

A VÁROSOK UTCÁI TELE VANNAK TURISTÁKKAL, AKIK SAPKÁVAL, ERNYŐKKEL, LEGYEZŐKKEL PRÓBÁLNAK VÉDEKEZNI, ÉS HOSSZÚ SOROKBAN ÁLLNAK AZ UTCAI KUTAKNÁL.

Tombol a hőség az olaszoknál. Forrás: Shutterstock/Fokke Baarssen

További csaknem húsz városban közepes vagy alacsony riasztási fokozat lépett életbe.
A meteorológiai előrejelzések szerint

AZ IDEI NYÁR HARMADIK HŐHULLÁMÁT HEVES VIHAROK, JÉGESŐK KÍSÉRHETIK.

Az éjszakai órák sem hoznak enyhülést: a hőmérséklet éjjel sem süllyed 27 fok alá.

11:49
július 12, 2023
Vágólapra másolva!

Egyre elviselhetetlenebb a hőség a fővárosban - fotó

Fotó: Polyák Attila - Origo
12:20
július 12, 2023
Vágólapra másolva!

Így figyeljen a kiskedvencére

Az extrém magas hőmérséklettel járó időjárási körülmények idején Ovádi Péter állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos arra kéri az állattartókat, hogy fokozott figyelmet fordítsanak háziállataik és a környezetükben élő állatok védelmére.

Fotó: Major Kata - Origo

Az állattartó kötelessége, hogy az állatok számára elegendő mennyiségű friss ivóvizet biztosítson.

Elengedhetetlen az árnyékos és megfelelő légmozgású hely kialakítása az állatok számára, ahol megvédhetik magukat a tűző naptól. Ez megvalósítható akár fák árnyékában vagy árnyékoló eszközök használatával is. Érdemes kerülni a magas hőmérséklet ideje alatt a sétát, hiszen ez a hőgután túl akár égési sérüléseket is okozhat az állatnak. Erre megoldást jelenthet a kora reggeli és késő esti mozgatás.

Fontos kiemelni, hogy az állatokat tilos zárt autóban hagyni időtartamtól függetlenül.

A gépjárművek belső hőmérséklete nagyon gyorsan emelkedhet, ami súlyosan veszélyeztetheti az állatok életét. Érdemes odafigyelni arra is, hogy az állat esetlegesen szed-e olyan gyógyszert, mely fényérzékenységet okoz.

12:53
július 12, 2023
Vágólapra másolva!

Így vészelik át a kánikulát Budapesten - fotó

Fotó: Major Kata - Origo
13:24
július 12, 2023
Vágólapra másolva!

Sok a tűz a nagy meleg miatt

A Katasztrófavédelem szerint egy mintegy tizenöt körbálából rakott szalmakazal gyulladt meg Szolnokon, a Pajzs utcában. A tűzesethez a város hivatásos tűzoltói vonultak ki, akik három vízsugárral és kéziszerszámokkal oltják a lángokat.

Emellett tűz keletkezett egy nyáregyházi családi házban, a Mátyás király úton. A tűzesethez a monori, dabasi hivatásos és a nyáregyházi önkéntes tűzoltókat riasztották. Az egységek egy embert kihoztak az épületből és két vízsugárral eloltották a lángokat.

13:49
július 12, 2023
Vágólapra másolva!

Így vigyáznak a vakvezető kutyákra a gazdik

Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola látássérült gazdákat kérdezett arról, hogy miként vigyáznak kutyáikra a nagy hőségben. A látássérült gazdák kiemelték a sok itatást, kutyacipőt, a hűvös lakást, a közösségi közlekedésben rejlő lehetőséget és a fontosnak tartott, de nehezebben megoldható úsztatást.

14:05
július 12, 2023
Vágólapra másolva!

Újabb vármegyére adtak ki riasztást, jön a vihar

Az Országos Meteorológiai Szolgálat zivatar veszélye miatt adott ki másodfokú riasztást Zala vármegyére.

14:36
július 12, 2023
Vágólapra másolva!

Nagyon tartanak a magyarok a viharoktól

A magyar felnőtt lakosság többsége (60 százalék) szerint az elmúlt években gyakoribbá és hevesebbé váltak a nyári viharok, ezért jobban oda kell figyelni a károk kivédésére - állapította meg a Groupama Biztosító megbízásából készült országos reprezentatív kutatás.

A megkérdezettek háromnegyede naponta követi az időjárás-előrejelzéseket.

Kétharmaduk állította, hogy a sokszor kiszámíthatatlan időjárás miatt a korábbinál fontosabbá vált a vagyontárgyak védelme, megóvása. A legtöbben a jégverés okozta károktól tartanak, ezt követi a villámcsapás és az erős szél miatti aggodalom.

A Groupama felmérése szerint a többség tisztában van a veszélyekkel és óvintézkedéseket is tesz, ám az ingatlanok felkészítésében sok a hiányosság.

A kutatásban részvevők fele számolt be valamilyen hiányosságról, ami vihar esetén védtelenné teszi az otthonát. A legtöbb esetben a környező fák, bokrok vagy a tető állapotát, és a villám-, illetve túlfeszültség elleni védelem hiányát jelölték meg okként.

15:06
július 12, 2023
Vágólapra másolva!

Így kűzdenek a fesztiválok a kánikulával

Az EFOTT területén a nagy hőségre való tekintettel ingyenes ivóvíz vételi pontokat biztosítanak a fesztiválozók számára.

15:29
július 12, 2023
Vágólapra másolva!

Vihar: helyszínváltozások a VeszprémFesten

Rost Andrea operaénekes és Lukács Miklós cimbalomművész koncertje a várható esőzés miatt a Hangvilla Veszprémben kerül megrendezésre - közölték a szervezők a fesztivál Facebook-oldalán. Emellett Alvaro Soler koncertjének helyszíne is módosult, a Veszprém Arénában tartják meg.

15:57
július 12, 2023
Vágólapra másolva!

Sokan a vízpartot választották - fotó

Fotó: Ladóczki Balázs - Origo
16:18
július 12, 2023
Vágólapra másolva!

Indiában is szélsőséges időjárás tombol

Indiában a rendkívül heves esőzések okoznak gondot. Észak-Indiában, de még Delhit is érintik a viszonyok.

A rendkívül heves jelző nem véletlen, hiszen 1982 júliusa óta nem volt példa olyan mértékű esőzésre, mint amilyennel most szembesült a régió. Július 9-én Delhiben egyetlen nap alatt 153 mm csapadék hullott, miközben a havi átlagos csapadékmennyiség 195 mm. A haryanai Chandigarh és Ambala ezzel szemben már 322,2 mm-es rekordmennyiséget könyvelhetett el - írja a Köpönyeg.

16:34
július 12, 2023
Vágólapra másolva!

Újabb szörnyű tűz

Teljes terjedelmében égett egy lakóépülettel egybeépített garázs Ácsteszéren, a Kossuth Lajos utcában. A tűz kis mértékben átterjedt a főépületre is. A kisbéri hivatásos, a móri önkormányzati, valamint a rédei és a bakonyszombathelyi önkéntes tűzoltók három vízsugárral eloltották a lángokat. Az egységek az utómunkálatokat végzik a helyszínen - írja a Katasztrófavédelem.

17:19
július 12, 2023
Vágólapra másolva!

Súlyos viharokra kell készülni

A piros fokozatnak megfelelő heves zivatarok is kialakulhatnak szerda éjjel, a fő károkozó jelenségek leginkább északnyugaton és az Alpokalján várhatók - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat szerdán.

Szerdán napközben főleg keleten várhatók zivatarok, majd egy északnyugat felől érkező hidegfronton, illetve annak előterében késő délutántól, estétől újabb hullámban kipattannak zivatarok, heves zivatarok. Ekkor először északnyugatot, nyugatot érik el, majd estétől, késő estétől már zivatarrendszerré szerveződve kiterjedtebben - főként az ország északi felében - heves kísérőjelenségeket okoznak, és fokozatosan a keleti országrészre is átterjednek.

A legintenzívebb cellákat nagy méretű, néhol 5 centiméteresnél is nagyobb jég, 80-100 kilométer/órás vagy ennél erősebb szélvihar, valamint felhőszakadás kíséri.

Felhívták a figyelmet arra, hogy a piros fokozatnak megfelelő heves zivatarok is kialakulhatnak. Mint írták, szerda éjjel főként az ország északi megyéiben, elsősorban a Dunántúl északnyugati-északi felében van reális esély a piros riasztás kiadására. Kisebb eséllyel a Dunakanyar tágabb térsége is érintett lehet, de a fő károkozó jelenségek leginkább északnyugaton és az Alpokalján várhatók - írták.

A tájékoztatás szerint csütörtökön ismét nagy területen, kiterjedten várható zivatarok, heves zivatarok kialakulása. A nap első felében főleg az ország északkeleti felében, majd a késő délutáni óráktól kiemelten a déli országrészben várhatók további zivatarok, amelyek ott rendszerbe is szerveződhetnek. Károkozó események is nagyobb területen várhatók.

Közölték, csütörtökön szintén az éjszaka során várhatók a legveszélyesebb események, estétől már kiadhatják a piros riasztást, amely elsősorban az ország déli felében több megyét is érinthet.

17:48
július 12, 2023
Vágólapra másolva!

Képen a budapesti kánikula

Fotó: Csudai Sándor - Origo
18:20
július 12, 2023
Vágólapra másolva!

Figyeljen, ha a szabadban dolgozik

Hőségben fokozottan kell figyelni a szabadban dolgozók egészségének védelmére, a nagy meleg, a tartósan 24 fok feletti hőmérséklet kockázatot jelenthet a munkabalesetek szempontjából is - mondta a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) munkaerőpiacért, munkavédelemért és foglalkoztatás-felügyeletért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatornán szerdán.

Zöld-Nagy Viktória hozzátette: elsősorban a szabadban végzett tevékenységekre vonatkoznak az előírások, ugyanakkor zárt térben is oda kell figyelni a megfelelő körülményekre, például klímaberendezés használatakor a tisztításra és a megfelelő hőmérséklet beállítására.

A jogszabály megfelelő hőmérsékletű védőitalt és pihenőidőt ír elő kötelezően, emellett ajánlásokat fogalmaz meg.

Ezekre példaként említette a helyettes államtitkár, hogy a lehető legrövidebb ideig legyenek közvetlen napsütésnek kitéve a szabadban dolgozók. Mind a munkáltatók, mind a munkavállalók tudatossága erősödött az elmúlt évek ellenőrzései alapján, sok jó gyakorlatot tártak fel - jelezte.

A helyettes államtitkár a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában elmondta: a munkáltatóknak a melegben végzett tevékenységekre kockázatértékelési tervet kell készíteniük, a szükséges intézkedéseket pedig munkavédelmi oktatás részévé kell tenni.

18:34
július 12, 2023
Vágólapra másolva!

Fontos a tűzvédelmi előírások betartása

Az idei szabadtéri tüzek csaknem fele az erdő- és mezőgazdaságot érintette; több tűz keletkezett az aratással összefüggésben, harminc helyen összesen 3100 bála égett és 42 hektáron gabona vált a lángok martalékává - írta a Katasztrófavédelem.

Kigyulladt munkagépek miatt is riasztották a tűzoltókat; idén eddig 16 traktor, 11 kombájn, 3 bálázó és 4 mezőgazdasági rakodógép égett, illetve kilenc ember sérült meg - tették hozzá.

Bár az idei, csapadékosabb évben kevesebb szabadtéri tűz keletkezett, ez azonban nem jelenti azt, hogy ne kellene a betakarítási munkák közben odafigyelni a tűzmegelőzésre.

18:48
július 12, 2023
Vágólapra másolva!

Szörnyű vihar jön: újabb három vármegye érintett

Az Országos Meteorológiai Szolgálat zivatar veszélye miatt Másodfokú (narancs) riasztást adott ki Győr-Moson-Sopron vármegye, Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Vas vármegye területére.

Az érintett területen hevesebb zivatarok kialakulására lehet számítani. A villámlások mellett kockázatot jelent a zivatarokat kísérő szél, jégeső is!

20:03
július 12, 2023
Vágólapra másolva!

Erdőtűz pusztított Szekszárd közelében

Kigyulladt egy erdő aljnövényzete Sükösd közelében.

A kalocsai hivatásos tűzoltók három vízsugárral és kéziszerszámokkal eloltották a lángokat, jelenleg pedig az utómunkálatokat végzik.

20:05
július 12, 2023
Vágólapra másolva!

Felhőszakadásra figyelmeztet a meteorológiai szolgálat

Elsőfokú, citromsárga riasztást adott ki felhőszakadások veszélye miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat. Az érintett területeken rövid idő alatt akár több mint huszonöt-harminc milliméter eső eshet. 

22:04
július 12, 2023
Vágólapra másolva!

Hőségben kezdődött az EFOTT Sukorón

Forrás: MTI/Vasvári Tamás

Megkezdődött az EFOTT Sukorón. A fesztivált egyelőre nem fenyegeti eső.

23:15
július 12, 2023
Vágólapra másolva!

Másodfokú riasztás a nyugati országrészen

Másodfokú riasztást adott ki zivatarok veszélye miatt a meteorológiai szolgálat.

Az érintett területeken a villámlások mellett kockázatot jelent a szél és a jégeső is.

00:40
július 12, 2023
Vágólapra másolva!

Óriási vihar csapott le Sopronra

Este fél 11-kor megérkezett a viharzóna Észak-Nyugat-Magyarországra. Sopronra és környékére hatalmas széllel és villámlással csapott le a vihar.

00:54
július 12, 2023
Vágólapra másolva!

Kőszegen is nagy vihar volt, Győr felé tart a szupercella

Sopron és környéke mellett Kőszeget is elkapta a vihar. A viharzóna most Győr felé halad.

01:07
július 12, 2023
Vágólapra másolva!

Nagycenken áramkimaradás van, brutális erővel csapott le a vihar Kapuvárra

A viharzóna 22.50 körül elérte Kapuvárt, ahova óriási erejű széllel, és hatalmas villámokkal érkezett meg. A közösségi médiában a Sopron melletti Nagycenkről arról számoltak be, hogy áramkimaradás van a településen.

01:26
július 12, 2023
Vágólapra másolva!

Győrbe is megérkezett a vihar

23.15 körül Győrbe is megérkezett a vihar, nagy széllel és heves villámlással.

03:12
július 13, 2023
Vágólapra másolva!

A viharzóna észak felé elhagyja az országot

A viharzóna északról haladt el Budapest mellett a Dunakanyar fölött. Előreláthatóan fél kettő körül Balassagyarmat-Salgótarjn környékén hagyja el az országot.

 

Köszönjük figyelmüket!