Szentkirályi Alexandra és Gulyás Gergely mellett Varga Mihály is részt vesz a csütörtök délutáni kormányinfón. A legfőb téma a 2024-es költségvetés lesz.
Költségvetési Tanácsnak a Magyarország 2024-es központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat tervezetének hitelességére és végrehajthatóságára nézve nincsenek alapvető ellenvetései, lát azonban kockázatokat. A KT egyhangú döntéssel alakította ki véleményét azt követően, hogy kedden megtárgyalta az ország jövő évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat tervezetét - derül ki a szerda esti közlésből.
A tanács megállapította, hogy a tervezet 2024-re az ismert hazai és nemzetközi előrejelzések átlagánál magasabb, 4 százalékos gazdasági növekedéssel számol, amelyhez a háztartások fogyasztásának bővülése, a bruttó állóeszköz-felhalmozás újbóli dinamikus emelkedése és az exportnak az importot meghaladó növekedési üteme egyaránt hozzájárul. A tanács megítélése szerint a külső és belső feltételek kedvező alakulásánál a kormányzati prognózis szerinti gazdasági növekedés megvalósulhat, de azt számos kockázat övezi.
A tanács üdvözli, hogy az Alaptörvény előírásával összhangban az államadósság-mutató csökkenő trendje folytatódik, és annak mértéke a költségvetési törvényjavaslat tervezete szerint az idei év végi 69,7 százalékról 2024 végére 66,7 százalékra mérséklődik. Az államadósság-mutató mérséklését teljesíthetőnek tartja a tanács, egyúttal megállapította, hogy a 2024-es költségvetési törvényjavaslat tervezete megfelel az Alaptörvényben előírt államadósság-szabálynak.
Június 1-től indul a boltok kötelező akciózása: 20 termékkategóriában minden héten akciós termékek! A boltok már készülnek az akciókkal, erről személyesen is meggyőződhettem - mondta legújabb videójában Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő.
Kezdődik a Kormányinfó.
Varga Mihály pénzügyminiszter arról beszélt háborús időket élünk, ingatag a világgazdasági környezet, az elhúzódó háború hatásai érintik Magyarországot. Ennek alapján terveztek. Az eddigi eredményeket nem hagyják veszni - tette hozzá. Az ország gazdasági és fizikia biztonságát garantálja a büdzsé, fenntartják a rezsivéelmi rendzser. A védelem költségvetése a 2024-es.
Maradnak a családvédelmi intézkedések. Megőrzi a nyugdíjak értéket, és marad a 13. havi nyugdíj is - mondta Varga Mihály. A magyar költségvetésnek arra kell felkészülnie, hogy a háború nem fog befejeződni, az ország fizikai biztonságának a megerősítése mindennél fontosabb. A honvédelmi alap megmarad és 1300 milliárd forint felett lesz az alap kiadása. Így a honvédelmi kiadások meghaladják a GDP 2 százalékát.
A brüsszeli elhibázott szankciós politika miatt a magas energiaárak fennmaradtak. A rezsivédelmi alap is megmarad, mivel a magyarok fizetik a legalacsonyabb árat Európában - fejtette ki Varga Mihály. Az ország védelméhez járuljanak hozzá azok a szektorok, amelyek extraprofitot érnek el. 2024-ben egyébként megkezdődik az extraprofit-adók kivezetése.
Varga Mihály elmondta, 2022-ben is jól teljesített a gazdaság, és a kormány célja idén, hogy a növekedés folytatódjon. 2023-ban 1,5 százalék, míg 2024-ben ennél jóval magasabb 4 százalékos bővülés jöhet - tette hozzá.
A költségvetés konszolidációja folytatódik, és jövőre 3 százalék alatti lesz az államháztartás hiánya. Az államadósság esetében további csökkenést vár a kormány - mondta Varga Mihály. A pénzügyminiszter közölte, hogy éves szinten 6 százalék lehet az infláció.
255 milliárdos tartalékkal rendelkezik majd a jövő évi költségvetés - jelentette be Varga Mihály. Továbbra is biztosítja a kabinet jövőre az egyik legkedvezőb adórendszerét. Több mint 3,5 szer több jut családtámogatásra, mint 2010-ben.
A nyugdíjasok esetében marad az inflációkövető emelés, és a 13. havi nyugdíj - tette hozzá.
Gulyás Gergely, a Miniszterelnökség arról beszélt, hogy az EB ajánlásai kapcsán fontos, hogy a költségvetési hiányt mérsékelni tudjuk. Magyarország azon országok közé tartozik, amikor a választási évben is csökkent a hiány - tette hozzá. Az Európai Bizottság javaslatát elutasítjuk, és megőrizzük a rezsicsökkentés vívmányait - mondta a miniszter.
Gulyás Gergely arról is beszélt, hogy a kondicionalitási eljárásnak nincs határideje. Ez az eljárás csak az uniós pénzek egy kis részét érinti. A helyreállítási alap esetében a bizottsággal megszületett a megegyezés az igazszágszolgáltatási ügyekben, és hamarosan számlákat is küldenek - tette hozzá. A költségvetési biztos nyilatkozata a kondicionalitási eljárásra vonatkozott. A kondicionalitási eljárás esetében újabb és újabb feltételek jönnek, de a kormány konstruktívan tárgyal.
Brüsszel nem tudja kikényszeríteni a rezsicsökkentés megszüntetését - mondta kérdésre Gulyás Gergely.
Egyelőre egy határozattervezet van az Európai Parlament előtt a soros magyar elnökség elvételéről, de ennek a jogi relevanciája annyi mintha az azeri parlament döntene erről, de nem áll szándékomban megsérteni az azeri parlamentet ezzel a hasonlattal - mondta az Origo kérdésére Gulyás Gergely.
Nem tervezzük az euró bevezetését, nincs euróbevezetési céldátum, a legfontosabb a jólét intézkedásek fenntartása. Ha az utóbbiak tekintetében az euró bevezetése segít, akkor érdemes elgondolni erről - mondta az Origo kérdésére Varga Mihály.
2019-ben választották meg Karácsonyt, míg Oroszország 2022-ben támadta meg Ukrajnát, mindezek alaptalan a metróklimatizálást összekötni a háborúval - mondta egy másik kérdésre Gulyás.
Ha amennyiben a munkaadói és a munkavállalói oldal megállapodik, akkor értelemszerűen lehet évközi minimálbér-emelés. A kormányzatnak nincs ilyen előirányzása - mondta Varga Mihály.
Értetlenül állok a hitelfelvétel előtt, amit a budapesti önkormányzat tett - mondta egy másik kérdésre Varga Mihály. Soha nem volt annyi adóbevétele a fővárosnak, mint az idei évben, és ez jövőre is növekedni fog. Ebből kifolyólag nem érthető, hogyan került ilyen helyzetbe a fővárosi önkormányzat Karácsony Gergely és Gyurcsány Ferenc vezetésével.
Varga Mihály kérdésre elmondta, a költségvetés jövőre azzal tervez, hogy az átlagos kamatszint jelentősen csökkenhet. Hat százalék körül lehet a kamatvárakozás - tette hozzá. Ez segíteni fogja a hitelezést, ezért vagyunk optimisták a növekedést tekintve - mondta a pénzügyminiszter.
Az egészségügyre is több pénz jut jövőre, mint idén - mondta egy másik kérdésre Varga Mihály.
Ez a kormány az adócsökkentések kormánya, tehát az extraprofit-adók tekintetében is ez várható, de pontos számokat később közöl a kabnet - mondta egy másik kérdésre Varga Mihály. Az országgyűlési választókerületek területén is lesz átalakítása, de a tavaszi ülésszakon nem lesz már ilyen - mondta Gulyás egy másik kérdésre.
Gulyás Gergely kérdésre elmondta egy embercsempész börtönbentartás 5 millió forintba kerül. A Miniszterelnökség vezetője bízik benne, hogy a börtönből kiengedett csempészek a szülőhazája irányába ment.
Az év első két hónapban rendkívüli kiadások voltak, de a következő hónapokban a bevételek nőni fognak, így a hiánycél tartható lesz - mondta kérdésre Varga Mihály. Az egyensúly kérdésében is vitánk van az unióval, de már korábban hozott a kormány egyensúlyjavító lépéseket - tette hozzá. A bizottság mostani álláspontját vitatjuk.
Idén nem szükséges újabb lépéseket tenni az egyensúly érdekében, de az első félév végén elemzi a folyamatokat a kabinet - tette hozzá.
Gulyás kérdésre elmondta, ami az uniós költségvetésből nekünk járó pénzek feltételek teljesítését illeti, azon ügyekben mi eleget tettünk minden feltételnek. Június elején kiküldjük a számlákat, és aztán 90 napja van fizetni Brüsszelnek - tette hozzá.
Az inflációs helyzet nagyon nehezen kezelhető, mert az eurózóna országaiban is nőtt a maginfláció az elmúlt hónapban. A kormány bízik benne, hogy az év második felében jelentősen csökkeni fog a drágulás - mondta kérdésre a pénzügyminiszter.
A nyugdíjasokkal kötött szerződést a kormány tartani fogja, így a nyugdíjak értékét garantálja. Idén is ez lesz, és amennyiben szükséges lesz, akkor a nyugdíjak összegét hozzá fogják igazítani az inflációs számokhoz - mondta egy másik kérdésre. Ha jövőre a gazdaság növekedése meghaladja 3,5 százalékot, akkor a kabinet fizet nyugdíjprémiumot.
Gulyás Gergely kérdésre elmondta, hogy érthetetlen, miért viselkedik ellenségesen Ukrajna Magyarországgal szemben.
Véget ért a Kormányinfó, hamarosan összefoglalóval jelentkezünk.