„Hosszú nap. Reggel kormányülés, délután a szlovén elnök asszony érkezik" – fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben.
Az ukrajnai háború, az infláció, az amerikai nagykövetség akciója és a budapesti ügyek lehetnek a legfontosabb témák a Kormányinfón.
9.30-tól Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő, és Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter számol be a kabinet legfontosabb döntéseiről.
Kezdődik a Kormányinfó.
Gulyás Gergely, a Miniszterelnökség vezetője arról beszélt, hogy több százezren haltak meg eddig a háborúban, mindkét oldalon egyre több fegyver kerül a frontra, így pedig a háború beláthatatlan ideig elhúzódhat. Néhány nyugati ország szegényített urántartalmú fegyvereket küld, míg az oroszok nukleáris fegyvereket tesztelnek - tette hozzá. A kormánynak nem változott az az álláspontja, hogy a NATO ne keveredjen bele a háborúba.
Mindez egy atomháborút jelentene - mondta Gulyás. Nem szállítunk továbbra sem fegyvereket, a kormány a béke pártján van.
Gulyás közölte, hogy a háború miatt jelentős inflációs helyzet alakult ki. Amíg háború van, és szankciók vannak, addig infláció is van. A kormány célja, hogy idén decemberre egy számjegyű legyen a drágulás. Június 30-ig maradnak az árstopok - jelentette be Gulyás. Üdvözli a kormány, hogy a jegybank csökkentheti a kamatfolyósó felső sávját.
A mezőgazdasági öntözés idén ingyenes lesz, ennek költségeit a kormány átvállalja - mondta Gulyás Gergely. Az ukrán gabonaimportról azt mondta a miniszter, hogy tranzitszállítások a jövőben is lehetnek, de Magyarországra nem lehet szállítani.
A kormány folyamatosan tárgyal további tagállamokkal az ukrán gabonaimport miatt kiváltott helyzettel. Döntött a kormány arról is, hogy mikrovállalkozások esetében az átlagfogyasztás feletti áramfogyasztását a lakossági piaci árakhoz igazítják, mindez azt jelenti, hogy egy kilowatt ára 70 forint lesz - jelentette be Gulyás Gergely.
Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő arról beszélt, hogy ameddig háború lesz, addig marad a magas infláciü. Brüsszel újabb és újabb szankciókról tárgyal. A kormány meghozta az inflációellenes lépéseit, és ezeknek már van hatása, mivel január óta csökken az infláció - tette hozzá. Nincs pardon a trükközésre - mondta Szentkirályi. Mindenkinek az előírt mennyiségű készletet biztosítania kell az árstopos termékekből. Amíg maradnak az árstopok, addig a hatóságok folyamatosan ellenőrizni fognak.
Szentkirályi arról is beszélt, hogy online árfigyelő rendszer működik, és ahol szabálytalanságot látnak, ott lépni fognak.Ezekben a nehéz időkben nincs helye a nyerészkedésnek.
Új eszköz bevezetéséről döntött a kormány, mégpedig az alapvető élelmiszereket 20 kategóriára kell bontania. Heti akciót kell hirdetnie az áruházaknak ezen termékcsoportok esetében - tette hozzá. A részletszabályok kidolgozása még folyamatban van. Július 1-től lép életbe ez a rendelet, és a legkiseb boltokra nem vonatkozik majd.
Brüsszel korrupciós ügyektől hangos - mondta egy kérdésre Gulyás. Több olyan ügy merült fel most is, amely az uniós intézmények pártatlan eljárásba vetett hitét megingatják a közszereplőknek.
65 évvel ezelőtt kellett volna a ruszkik haza kampányt elindítania az amerikai nagykövetségnek, rossz az időzítés - mondta az Origo kérdésére Gulyás Gergely.
A szolidaritási adóval nem a kormányt finanszírozza a kormány, mert a gazdagabb településektől a szegényebbek kapják meg - mondta egy másik kérdésre Gulyás. Azt látja a kormány, hogy a Tarlós István által megtakarított pénzt elköltötte a főváros, és Gyurcsánynak megpróbál szót fogadni Karácsony.
Nem helyes, ha egy önkormányzat próbálja ki az adó be nem fizetését - tette hozzá. A főváros saját 2023-as költségvetési rendelete szerint 76,4 milliárddal több ipa folyik majd be. A kérdés, hogy hol van a pénz?
Gulyás arról is beszélt, hogy semmilyen egyeztetés nem kell a fővárossal, mert itt konkrét jogszabályok betartásáról, és korábbi szerződések betartásáról van szó. Ezekről nem kell semmilyen egyeztetés, ha a főváros betartja ezeket, akkor meg fogja kapni az adott forrásokat.
Nincs adat arról, hogy magyar szereplőket lehallgattak volna az amerikaiak - mondta egy másik kérdésre Gulyás.
Gulyás kérdésre elmondta, ha az amerikai nagykövet célja az volt, hogy a zsidók összeírását segítse, akkor megkönnyítette Gyöngyösi dolgát a széderestre való meghívásával. A Miniszterelnökség vezetője bízik benne, hogy Ferenc pápa látogatása sikeres lesz, és elősegítik a békét.
10 milliárd forintos terhet jelent a mezőgazdasági öntözés idei ingyenessé tétele - mondta az Origo kérdésére Gulyás Gergely.
Gulyás kérdésre elmondta, hogy folyamatosak a tárgyalások az Unióval a forrásokról. Már csak a bizottságtól várnak visszajelzést. A magyar kormány a bécsi egyezmény alapján jár el a diplomatákkal szemben, mi azt szeretnénk, ha az amerikai nagykövet is így dolgozna, és ebben partner lenne - mondta egy másik kérdésre a Miniszterelnökség.
Két álláspont van a háborúval kapcsolatban: tűzszünet kell és béketárgyalások, míg a másik álláspont szerint tartson addig a háború, amíg a korábbi nemzetközi szerződésben lévő ukrán határok nem állnak helyre. Az utóbbi akár hosszú évtizedekig is eltarthat - mondta egy másik kérdésre Gulyás. A svéd NATO-csatlakozásról azt mondta, hogy a kölcsönös bizalmat kell előmozdítani.
Mi örülünk, ha a néppárt egyes vezetői felismerik a határvédelem fontosságát, és így Magyarország legalább részben hozzájuthat azokhoz a pénzekhez, amikre a határvédelemre költött - mondta egy másik kérdésre Gulyás.
Gulyás egy másik kérdésre elmondta, hogy a budapesti fejlesztéseket az elmúlt másfél évtizedben a kormány valósította meg, így a főváros esetleges pénzügyi nehézségei nem befolyásolják a beruházásokat.
Amíg mi vagyunk kormányon, addig nem lesz legális a marihuána használata - mondta egy másik kérdésre Gulyás Gergely.
Nem tudunk egy olyan törvényről vitázni, amiről még egyeztetések vannak, így a tanárok státuszáról szóló tervezet is még csak tervezet, és nem jogszabály - mondta egy másik kérdésre a miniszter. Nincs olyan kérelem a kormány asztalán, hogy Budapest hitelt venne fel, de csak a legritkább esetben engedélyeznek ilyet.
Gulyás kérdésre elmondta, nem tud arról, hogy huzamosabb ideig lezárnák a Kossuth teret a pápalátogatás miatt. Értelemszerűen az építési munkálatok miatt a tér egy részét lezárják arra az időre, de általános lezárás nincs.
Oroszország a gazdasági partnerünk, az Egyesült Államok pedig a szövetségesünk - mondta egy másik kérdésre Gulyás.
Gulyás Gergely bízik benne, hogy a főváros képes lesz a BKV üzemeltetésére. Meg lennénk lepve, ha a baloldal nem támogatná Soros Györgyöt - mondta egy másik kérdésre a miniszter.
Gulyás kérdésre elmondta, hogy a főpolgármester a legutóbbi bejelentését megelőzően nem tájékoztatta a kormányt.
Az azonnali sértések órájává vált az azonnali kérdések órája, de mivel 1994-ben vezették be, ezért nem gondolják, hogy változtatni kell rajta - mondta egy kérdésre Gulyás.
Gulyás kérdésre elmondta, szakrendelésnél nem fogadható el, hogy sokat kelljen várni. A COVID előtt is léteztek várólisták, de az Unióban a legjobbak közé tartoztunk. Értelemszerűen a COVID után hosszabbak lettek a listák, de folyamatos ezek ledolgozása - tette hozzá.
Az a fontos, hogy lombok között legyen lombkoronasétány - mondta Gulyás Gergely egy másik kérdésre.
Véget ért a Kormányinfó, hamarosan összefoglalóval jelentkezünk.