Országszerte ünnepségeket, kenyérszentelést és számos más rendezvényt tartanak ma, az államalapítás ünnepén, Szent István napja alkalmából. Az Országos Meteorológiai Szolgálat a rendezvényekre készülődőket arra kéri: kövessék az időjárás alakulását, a veszélyjelzéseket.
A központi ünnepség keretében a fővárosban folytatódik a több napon át tartó Szent István-napi fesztivál. Az augusztus 20-ai nemzeti ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs idén is folyamatosan ülésezik, és az időjárás alakulásának függvényében a programok bármilyen változásról azonnal tájékoztatja a közvéleményt.
A tervek szerint a Parlament előtti Kossuth Lajos téren 8 órakor katonai tiszteletadás mellett, Novák Katalin köztársasági elnök jelenlétében felvonják a nemzeti lobogót. Ezt követi a honvédtisztjelöltek avatása, amelyen Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter mond beszédet. A várhatóan kedvezőtlen időjárási körülmények miatt viszont a Magyar Honvédség szakértői úgy döntöttek, hogy a délelőtt 9 órára tervezett légi parádé elmarad.
Az érdeklődők 10 és 18 óra között megtekinthetik a díszlépcsőházat, a kupolacsarnokot és a Szent Koronát.
A nap folyamán átadják a Szent István-rendet, délután a tervek szerint a szokásokhoz híven megrendezik a Szent István-bazilikában az ünnepi szentmisét, valamint a Szent Jobb-körmenetet. A 20-ai ünnepi programokat a tervek szerint este Európa legnagyobb tűzijátékával zárnák a fővárosban, ennek megtartásáról viszont a meteorológiai előrejelzések függvényében a nap folyamán döntenek majd.
Emellett országszerte sok településen terveznek ünnepi megemlékezéseket, szentmisét, kenyérünnepet. Debrecenben idén is a hagyományos virágkarnevállal ünnepelnek.
Katonai tiszteletadás mellett, Novák Katalin köztársasági elnök jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját az augusztus 20-ai állami ünnepen, szombat reggel Budapesten, a Parlament előtti Kossuth Lajos téren. Részletek itt.
Az ünnep biztonságos lebonyolításáért idén is az operatív törzs felel. A testület reggel 7 órától folyamatosan ülésezik, figyelemmel kíséri az időjárási helyzet alakulását, és ha szükséges, dönt a szabadtéri rendezvények biztonságos megtartásához szükséges lépésekről.
Novák Katalin köztársasági elnök új Facebook-posztban köszönte meg az államalapítás ünnepére érkezett gratulációkat.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat többször felhívta a figyelmet, hogy országszerte zivatarok is befolyásolhatják az augusztus 20-ai ünnepi programokat. Ezért azt kérték: aki kilátogatna a rendezvényekre, kövesse az időjárás alakulását, a veszélyjelzéseket. Az Országos Meteorológiai Szolgálat felhívta a figyelmet arra, hogy a veszélyjelzések elérhetők a www.met.hu/idojaras/veszelyjelzes/ linken, ajánlják továbbá a METEORA nevű alkalmazást is.
Honvédelmi miniszterként kiemelt feladatának nevezte az augusztus 20-ai katonai tisztavatáson Szalay-Bobrovniczky Kristóf, hogy a megújuló haderő tisztikara visszakapja megbecsült státuszát, tekintélyét.
"Ha a polgárok meglátnak egy honvédtisztet, elismerő tisztelettel és szeretettel gondolják: ő a mi katonánk!" - jelentette ki a miniszter, aki az esküt tett honvédtiszteknek azt mondta: "nagy és teljes embert kívánó" feladatra vállalkoztak, különösen ezekben a bizonytalan időkben.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf köszönetét fejezte ki elhatározásukért, amellyel a haza szolgálatába léptek, mert "haza csak addig van, amíg van, aki megvédje".
Ruszin-Szendi Romulusz, a Magyar Honvédség parancsnoka köszöntőjében kiemelte: a tisztavatás azért is felemelő pillanat, mert "jó ma magyar tisztnek lenni".
Az augusztus 20-ai nemzeti ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs 12 órai ülésén dönt az esti tűzijátékról - közölte Kovács Zoltán, a testület vezetője szombat reggel a Facebook-oldalán.
A nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár bejegyzésében azt írta, hogy reggel 7 órakor megkezdte működését az ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs, amely figyelemmel kíséri az időjárási helyzet alakulását és amennyiben szükséges, dönt a szabadtéri rendezvények biztonságos megtartásához szükséges lépések megtételéről.
Kovács Zoltán emlékeztetett: pénteken úgy döntöttek, hogy a 8 órakor kezdődő állami díszünnepséget és a tisztavatást az eredeti terveknek megfelelően megtartják, a 9 órára tervezett légi parádé azonban a várhatóan kedvezőtlen és bizonytalan időjárási körülmények miatt - a Magyar Honvédség szakértőinek döntése értelmében - elmarad.
A 21 órakor kezdődő tűzijátékról az operatív törzs 12 órai ülését követően fog döntést hozni - tette hozzá.
Az államtitkár kiemelte: bármilyen, a programokban bekövetkező változásról azonnal tájékoztatják a közvéleményt, egyúttal arra kérnek mindenkit, hogy indulás előtt részletesen tájékozódjon az aktuális információkról a Szent István napi programsorozat applikációján, honlapján és a médián keresztül.
Nem az augusztus 20-i rendezvény része volt, hanem a szokásos katonai tiszteletadás az új tisztek előtt. Részletek itt.
Augusztus 20. az egyik legrégibb magyar ünnepnap: Szent István király napja, a magyar államalapítás, az állam ezeréves folytonosságának emléknapja. Egyben az új kenyér ünnepe is.
Az 1990-es első szabad választások után megalakult Országgyűlés 1991. március 5-én a nemzeti ünnepek - március 15., augusztus 20., október 23. - közül Szent István napját nyilvánította hivatalos állami ünneppé. A 2012. január 1-jén hatályba lépett alaptörvény is nemzeti ünnepként, Magyarország hivatalos állami ünnepeként rögzíti augusztus 20-át.
Szent István életét a kereszténységből fakadó lelkiség határozta meg, felismerte, hogy keresztény hit nélkül nem alkothat maradandót - hangoztatta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szombaton Makón.
Soltész Miklós a 250 éve felszentelt és nemrég felújított Szent István Király Plébániatemplomban tartott ünnepi szentmise után szólt arról, hogy a magyar nép - bizonyítékául annak, hogy Szent Istvánnak igaza volt - túlélte a tatár, a török, a német és a szovjet megszállást; és integrálni tudott román, szlovák és szerb családokat úgy, hogy segítette őket nyelvük, vallásuk és kultúrájuk megőrzésében.
A magyar nép, Trianon igazságtalansága ellenére, a békére törekszik - szögezte le az államtitkár.
Az emlékezés a szövetség megerősítése őseinkkel; ha felismerjük, hogy örökösök vagyunk, van mit folytatnunk, fel tudjuk fedezni ennek az évezrednek a tapasztalatait, és különösen azt, amit a jövőbe átvinnünk érdemes - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter szombaton Nagykanizsán.
Gulyás Gergely a nagykanizsai önkormányzat augusztus 20-ai megemlékezésén arról beszélt, hogy Szent István viharos, nehéz és ellentmondásos korban államot alapított és országot épített, amely kiállta az idők próbáját.
Törvénykönyve történeti alkotmányunk alapja, az általa felállított vármegyerendszer nevében is folytonosan - 70 esztendőtől eltekintve - mindig a kor szellemének megfelelően szolgálta a helyi közösségeket - mondta a miniszter.
Több ezer zarándok vett részt szombaton a székelyföldi Kézdiszentlélek fölötti Perkő hegyen álló Szent István-kápolna búcsúján.
Ünnepi prédikációjában Kovács Gergely gyulafehérvári érsek Szent István ereklyéjének, a Szent Jobbnak a képét felidézve arról beszélt, hogy a kezet imára is kulcsoljuk, de dolgozunk is vele, és oda is nyújtjuk másoknak.
"Bárcsak mi is dolgos, alkotó, értékteremtő nemzetnek bizonyulnánk, és bárcsak mi is méltó utódai lennénk országalapító szent királyunknak" - imádkozott az érsek.
A kézdiszentléleki ünnep délelőtt a község főterén álló Szent István-szobor mellett kezdődött, ahol az ünneplőket Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára is köszöntötte. Ünnepi beszédében Szilágyi Péter úgy vélte: Szent István megtalálta a magyar nemzet megmaradásának kulcsát.
Elmarad a Szent István-napi hagyományos Szent Jobb-körmenet Budapesten, az ünnepi szentmisét megtartják a Szent István-bazilikában. Itt olvashatnak erről bővebben.
Büszkék lehetünk mindarra, amit elődeink elértek, arra az értékre, amit teremtettek - mondta Nagy István agrárminiszter a Mesterségek Ünnepén tartott kenyérszentelésen szombaton a budai Várban.
A miniszter hangsúlyozta: az államalapítás ünnepe alkalom arra, hogy számot vessünk, hogy büszkék legyünk arra, hogy milyen országban élünk.Államalapító szent királyunk időtálló alapokat, erős hitet, erkölcsi erőt, biztos céltudatosságot hagyott ránk" - mondta.
A vasárnapig tartó 36. Mesterségek Ünnepén, az ország legnagyobb népművészeti fesztiválján mintegy ezer hazai és külföldi kézműves vesz részt. A díszvendég Dél-Korea, a fesztivál kiemelt témáját a faművességhez kapcsolódó mesterségek adják.
Szent István "mélyre látó" államférfi volt, akinek tettei Istenbe vetett hitéből fakadtak - mondta Berta Tibor tábori püspök a Szent István-nap alkalmából megtartott ünnepi szentmisén szombaton a budapesti Szent István-bazilikában.
Berta Tibor homíliájában kiemelte: Szent István hite a Szentírást nemcsak olvasó, hanem "radikálisan tettekre váltó" ember hite volt. Ugyanakkor a "megváltásra szoruló ember" hite is, azé az emberé, aki tudatában volt gyöngeségének és a kísértéseknek is.
A tábori püspök rámutatott:első királyunk olyan példakép, akit nem kell eszményíteni, hiszen műveinek máig ható eredményei mindennél beszédesebben őrzik nagyformátumú alakját.Az esős idő miatt nem a Szent István-bazilika előtti téren, hanem a bazilikában tartott ünnepi szertartást Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek vezette. A bíboros köszöntőjében úgy fogalmazott: ez a nap hálaadás a múltért, népünk életéért és könyörgés a jövőért.
Hozzátette: "idén különösen sok mondanivalónk van Isten színe előtt", hiszen újabb "nehéz, de értékekben és áldásban gazdag esztendő van mögöttünk".
Szent István országát évszázadokon át nagy erővel és akarattal tartották meg őseink. Ma is a békeszerető, erős Magyarországot ünnepeljük - hangsúlyozta Varga Judit igazságügyi miniszter szombaton Veszprémben.
A tárcavezető kiemelte: az ősi tudásra építve, hittel, erős szellemmel és erkölccsel megingathatatlan államszervezetet hozott létre Szent István, így őrizve meg bennünket a jövőnek.Mint mondta, a háború, az energiaválság és a járvány okozta nehézségek ellenére van okunk ünnepelni, hiszen a magyar nép számtalanszor bebizonyította, hogy egymással összefogva erősebben kerül ki a válságból, mint ahogyan az érte a nemzetet.
Szent István mindmáig iránytű számunkra a keresztény hitünk megtartása, nemzeti megmaradásunk és függetlenségünk szempontjából - jelentette ki a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a nemzeti ünnepen a felvidéki Nagykaposon, szombaton.
Potápi Árpád János azt kérte: őrizzük meg ma államalapító uralkodónk szellemiségét, értékrendjét, és legyen az ő alakja megújulásunk egyik motorja.Az ünnep arra emlékeztet, amit Szent István vitt véghez - mondta az államtitkár, hangsúlyozva, hogy a magyar államalapítás minden Kárpát-medencei népnek hasonlóan fontos mérföldkő volt a történelmében.
Úgy fogalmazott: Szent István felemelte a nemzetet a kor színvonalára, szabad és keresztény királysággá tette Magyarországot.
Potápi Árpád János mindezt ahhoz a felemelkedéshez hasonlította, amit az elmúlt tizenkét év jelentett a nemzetpolitikában gazdasági, politikai, kulturális és egyházi területen is. "Fölépítettünk egy erős intézményrendszert a külhoni magyarság számára, megszilárdítottuk a gondoskodó közösségeket és növeltük a szülőföld megtartó erejét" - jelentette ki.
Rámutatott: a mostani nehéz időszakban az a legfontosabb cél, hogy Magyarország továbbra is biztosítsa ezeket az eredményeket.
A háború fenyegető közelsége Ukrajnában és a migrációs nyomás a schengeni övezet határán egyaránt azt üzenik, hogy biztonságra van szükségünk - emelte ki. Hozzátette, ez a biztonság a politikai érdekképviseletet is jelenti a közigazgatás minden szintjén.
Megjegyezte, Szlovákiában is erősíteni kell a magyar politikai intézményrendszert, és üdvözölte az egységes Szövetség párt létrejöttét.
Potápi Árpád János hangsúlyozta: a minőségből nem szabad engedni, a kultúrában, a közéletben, a hivatásban, a közösségi élet megszervezésében ugyanarra a lelkiismeretes munkára van szükség, mint eddig.
A szülőföldön való megmaradás egyik kulcsa is éppen ez, hiszen sokkal jobban kötődik mindenki ahhoz a helyhez, ahol tudja, hogy mindent a lehető legjobban fognak neki biztosítani - közölte az államtitkár, azt hangoztatva, hogy Magyarország elkötelezett a kapcsolatok minőségi fenntartása mellett.