Vágólapra másolva!
Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának nyilatkozik.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül15 bejegyzés
08:13
december 03, 2021
Vágólapra másolva!

Kormányfői interjú

Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának nyilatkozik.

08:13
december 03, 2021
Vágólapra másolva!

Újabb egy héttel meghosszabbítja a kormány az oltási akciót

Újabb egy héttel meghosszabbítja a kormány az oltási akciót, és felkérte az operatív törzset, hogy dolgozzák ki az oltási akciónapok rendszerét országosan - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón. Gulyás Gergely hozzátette: A kormány felkérte az operatív törzset arra is, hogy vizsgálja meg, hogyan kötődjön a védettségi igazolvány érvényessége a harmadik oltáshoz. Bejelentette, hogy a tervezettnél egy héttel korábban, december 13-án érkeznek az 5-11 évesek számára adható oltások. Ennek a korosztálynak kétmillió adag vakcinát rendeltek. Az infláció elleni küzdelemben a kormány egyik legfontosabb eszköze a rezsicsökkentés fenntartása, és kiterjesztése a kisvállalkozói és az önkormányzati szektorra is - mondta Gulyás Gergely.

08:13
december 03, 2021
Vágólapra másolva!

Brüsszel kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen a gyermekvédelmi törvény miatt

Milyen Európai érték az, amikor pénzért cserébe a gyermekeink lelkét akarja Brüsszel? - tette fel a kérdést a Facebook-oldalán az igazságügyi miniszter, miután Brüsszel a gyermekvédelmi törvény miatt kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen.

08:31
december 03, 2021
Vágólapra másolva!

Hamarosan kezdődik

Hamarosan kezdődik a kormányfői interjú.

08:36
december 03, 2021
Vágólapra másolva!

Egymillió oltást adtak be az oltópontokon

Orbán Viktor a beszélgetés elején azt mondta, hogy az elmúlt két hétben, csütörtök estig 1 millió oltást adtak be. Ebből 800 ezer harmadik és 115 ezer volt az első oltás - tette hozzá. Az emberek biztonsága jelentősen nőtt az országban. 2 millió 600 ezer ember vette fel a harmadik oltást, ez 27 százalékos arány - ismertette a kormányfő.

08:38
december 03, 2021
Vágólapra másolva!

Orbán Viktor: Eddig fantasztikusan küzdött mindenki

A harmadik oltással a védettségi szint 90 százalékosra emelhető - mondta a kormányfő. Orbán Viktor közölte, hogy újabb oltási akciók indulnak majd a jövőben. Eddig fantasztikusan küzdött mindenki.

A magyar egészségügyi kapacitás jól állja a sarat. Ausztriában jóval kisebb a kórházi ellátási kapacitás, ezért kellett lépniük - mondta a kormányfő.

08:39
december 03, 2021
Vágólapra másolva!

Minden településen oltási akciónap lesz

Orbán Viktor elmondta, hogy a kormány mindenkit személyesen meg fog keresni, hogy akinek lejár a védettségi ideje, azt értesíteni fogják. Sokan úgy gondolják a két oltás egy életre szól, és most megkérik őket vegyék fel az oltást. Minden településen oltási akciónap lesz  - mondta a kormányfő.

08:41
december 03, 2021
Vágólapra másolva!

Ezt meg kell érteniük a tanároknak

Orbán Viktor elmondta, hogy sokkal nagyobb baj a tanárhiányhoz képest, hogy a gyerekek ne betegedjenek meg, ezért a pedagógusoknak ezt meg kell érteniük. Azt szeretnénk, hogy akik foglalkoznak a gyerekekkel ezt értsék meg. A szülők felé jogos elvárás, hogy mindent tegyenek meg a gyerekek egészsége érdekében - mondta a kormányfő.

08:42
december 03, 2021
Vágólapra másolva!

Erről nincs megegyezés

Orbán Viktor az új vírusvariánsról azt mondta, hogy egyelőre nincsen orvosszakmai egyezés róla. Az első egy-két nap ijedsége nagyobb volt, mint ami indokolható lett volna - tette hozzá. Jobb az óvatosság.

08:46
december 03, 2021
Vágólapra másolva!

Orbán Viktor: A gyermekek nevelésébe senki sem szólhat bele

Orbán Viktor a gyermekvédelmi törvényről azt mondta, hogy a saját gyerekeink nevelése ügyében megvan a véleményünk és ebbe sem az Európai Bizottság, sem a velencei bizottság nem szólhat bele. Fontos, hogy a gyermekeink magyarok legyenek, és vigyék tovább a kultúránkat. Ezt a pozíciót fogjuk védeni - mondta a kormányfő. Ha így gondolkodunk, akkor meg kell védeni ezt az álláspontot. Nyugaton van egy hullám, ami nem tartja tiszteletben a szülők azon jogát, hogy a szexuális nevelés csak a szülő dolga.

A kormányfő szerint a szülők joga minden mást megelőz ebben a kérdésben. Ki fogjunk állni a saját gyermekeink védelmében, mert óriási nyomás alatt vagyunk - tette hozzá.

08:48
december 03, 2021
Vágólapra másolva!

Csak a népszavazás segíthet

A kormány egyedül nem tudja megvédeni a magyarok érdekét, és ezért van szükség a népszavazásra. Hasonló történt 2016-ban is - emlékeztetett Orbán Viktor. Magyarország egy népszavazással megvédte magát, és most ugyanezt kell tenni. A helyzet az, hogy valóban zsarolnak minket, de ami jár, az jár - tette hozzá. A gazdaságunk az egységes európai piac része, a pénz nekünk jár, és ezt a helyzetet nem lehet hosszútávon fenntartani - mondta a kormányfő. Ez egy idegjáték is - tette hozzá.  

08:52
december 03, 2021
Vágólapra másolva!

Brüsszel számára fontos a gyermekvédelmi törvény eltörlése

Orbán Viktor elmondta, hogy a zsarolásnak nincsen meg a ténybeli alapja. Magyarország egy normális ország ebben a pillanatban, de óriási a nyomás. Ha nem lenne fontos ez az ügy, akkor az Unió nem akarná, hogy vonjuk vissza a gyermekvédelmi törvényt. Igenis fontos ez az ügy Brüsszel számára, mert elvárják azt, hogy az LMBTQ- aktivistákat engedjük be az iskolákba, óvodákba. Ha nem lenne fontos ez az ügy, akkor Brüsszel nem csinálna balhét. 

Egy választás nem egy délutáni kiruccanás, hanem egy komoly dolog, és arról szól, milyen lesz a jövőnk. Brüsszel azt szeretné, a bevándorlás, energia-áremelés, és gyermeknevelési kérdésekben engedjen a kormány, de most ez nem történik meg, ezért akarnak változást - mondta a kormányfő. 

08:54
december 03, 2021
Vágólapra másolva!

33 ezer kisvállalkozó kaphat nagy segítséget

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy a nagy energiacégek nem fogják áthárítani a többletköltségeiket a fogyasztókra, és a veszteségeket nekik kell állniuk. A kormány döntött arról, hogy 33 ezer kisvállalkozó beléphet az egyetemes szolgálatóti díjszabásba. Az árbevételüknek 4 milliárd alatt, és 10 fő alatt kell lennie, hogy belépjenek ebbe - ismertette a kormányfő.

08:56
december 03, 2021
Vágólapra másolva!

Azt akarja a baloldal, hogy többet fizessenek az emberek

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy a magyar energiaárak az egyik legalacsonyabbak között találhatóak Európában. Nagy energiaválság van Európában és ez inflációt gerjeszt. A kormányfő közölte, ők azt akarják, hogy kevesebbet fizessenek az emberek az áramért, gázért, benzinért, míg a baloldal szerint többet fizessenek.

08:57
december 03, 2021
Vágólapra másolva!

Vége a kormányfői interjúnak

Véget ért a kormányfői interjú, hamarosan összefoglalóval jelentkezünk.