Vágólapra másolva!
Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának nyilatkozik.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül17 bejegyzés
09:12
október 08, 2021
Vágólapra másolva!

Kormányfői nyilatkozat

Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának nyilatkozik.

09:12
október 08, 2021
Vágólapra másolva!

Rekordmagas prémiumot kapnak novemberben a nyugdíjasok

Nagyon jelentős összeget, akár 100 ezer forintot is kézhez kaphat minden nyugdíjas idén novemberben köszönhetően a gazdaság vártnál jobb teljesítményének. A legutóbbi kormánydöntések alapján minden időskorú egységesen 80 ezer forintot kap majd kézhez, valamint visszamenőleges hatállyal 1,2 százalékkal emelik a nyugellátásokat novemberben a magasabb infláció miatt.

09:13
október 08, 2021
Vágólapra másolva!

A minimálbér-növekedés pozitív hatásait minden magyar érezni fogja

Mostanra majdnem biztosnak mondható, hogy 2022-ben a minimálbér 200 ezer forintra emelkedik majd, ennek következtében pedig várhatóan a garantált bérminimum is növekszik. Mindez magával vonzza a különböző családtámogatások - így a gyod, a gyed és a hallgatói gyed - emelkedését is.

09:31
október 08, 2021
Vágólapra másolva!

Hamarosan kezdődik

Hamarosan kezdődik a kormányfői interjú. 

09:35
október 08, 2021
Vágólapra másolva!

Orbán Viktor: Aki nem veszi fel az oltást, az veszélyben van

Orbán Viktor kormányfő a beszélgetés elején azt mondta, a vírusnak a mostani a kedvenc időjárása. Csak az oltás segít. A bezárkózás nem fog minket megvédeni - tette hozzá. Aki nem veszi fel az oltást, az veszélyben van - mondta a kormányfő.  

09:36
október 08, 2021
Vágólapra másolva!

Orbán Viktor is beoltatja magát harmadszorra

Orbán Viktor szerint nem kivitelezhető, hogy fizessenek azoknak, akik beoltatják magukat. A felelősségteljes magatartás az oltás felvétele, de sokan nem vették fel az oltást a különféle álhírek miatt - tette hozzá. Jövő héten én is felveszem a harmadik oltást. 

09:37
október 08, 2021
Vágólapra másolva!

"Jobb hogy van harmadik oltás, mintha nincsen"

Orbán Viktor elmondta, hogy még mindig nem ismerjük a vírust, de az biztos, hogy az oltás működik. Úgy látja, jobb hogy van harmadik oltás, mintha nincsen - tette hozzá. 

09:40
október 08, 2021
Vágólapra másolva!

Komoly terhet jelentene a baloldali javaslat

Orbán Viktor elmondta, hogy Magyarországhoz képest vannak olyan államok, ahol kevésbé fontos a rezsiár. Ez közvetlen politikai kérdés volt itthon az elmúlt 20 évben. 2002-ben is figyelmeztetettük az embereket, hogy a baloldali kormány rezsiárakat fog emelni, de ezt a baloldal tagadta, mégis később 11-szer emelt - emlékeztetett a kormányfő. A baloldal most is piaci energiaárakat követelt, ha ezt teljesítjük, akkor 370 ezer forinttal kellene többet fizetnie egy magyar háztartásnak - mondta a kormányfő. Most az áremelkedések miatt több nyugati országban kitört a pánik.  

09:44
október 08, 2021
Vágólapra másolva!

Orbán: Brüsszel tovább rontja a helyzetet

Brüsszelben a klímavédelmet az energiaárak emelésével szeretnék elérni - mondta a kormányfő. Vissza kell vonni ezeket a döntéseket - tette hozzá. Orbán elmondta, hogy 2035-ben kellene ott lennie az energiaáraknak, mint ahol most vagyunk. A csehek, a lengyelek és mi követeljük, hogy Brüsszel vonja vissza a korábbi lépéseket - tette hozzá. Javaslataink is vannak, hogyan lehetne kezelni a helyzetet. Brüsszel ahelyett, hogy segítene, tovább rontja a helyzetet. A két hét múlva esedékes uniós csúcson újra napirendre kerül a rezsikérdés. 

09:47
október 08, 2021
Vágólapra másolva!

Ez az emberek teljesítménye

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy a gazdaság elérte a járvány előtti teljesítményét, és ez a magyar embereknek köszönhető. A gazdaság teljesíténye attól függ, hogyan teljesítenek az emberek. A Gyurcsány-Bajnai korszak rossz szabályai miatt a segélyből élés volt a kedvezőbb, ezért a gazdaság visszaesett.  

80 ezer forintos nyugdíjprémiumot kapnak a nyugdíjasok, és az infláció felett emelik a nyugdíjakat. 

09:49
október 08, 2021
Vágólapra másolva!

Itt vannak a legújabb béremelési lépések

1,9 millió család kapja vissza a 2021-ben befizetett adót 2022-ben. Orbán bejelentette, hogy az ápolónők bérét 21, a bölcsődei dolgozókét 20 százalékkal, a kulturális dolgozókét 20 százalékkal emelik majd 2022-ben. A kormányfő közölte, hogy egymillió fiatalt érint majd, hogy nem kell szja-t fizetniük. Ha sikerül a minimálbért 200 ezer forintra emelni, akkor egy szép évet zárhatunk. 

09:52
október 08, 2021
Vágólapra másolva!

10 százalékos tanári béremelés lehet

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy hitelből nem lehet bért emelni. Nekünk teljesítmény kell, és akkor van fedezet a különféle emelésekre - tette hozzá. A gazdaságpolitikának fontos eleme, hogy a gazdasági növekedés és a béremelések szinkronban legyenek. A pedagógusoknak igaza van, 2013-ban nagyarányú emelés volt, de időközben a többi bér emelkedett, és a bérük hátrébb sorolódott. Jövőre egy 10 százalékos béremelés lehet, és 2023. januárjától lehet nagyobb emelés.  

09:54
október 08, 2021
Vágólapra másolva!

Itt van az új államadóssági cél

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy a magyar gazdaság jó állapotban van, de vékony jégen vagyunk, mert az államadósság magas. Sikerült többször is levinni, 1998-2002 között, és 2010-2020 között. A pandémia miatt 75-80 százalékos államadóssági sávban vagyunk - tette hozzá. Nem akarom, hogy a 100 százalék körüli sávba csússzunk bele - mondta a kormányfő, és szerinte vissza kell menni az 50 százalékos adóssági sávba. 

09:56
október 08, 2021
Vágólapra másolva!

Orbán: Nem engedjük át a gyerekeink nevelését LMBTQ-aktivistáknak

A brüsszeli pénzekről azt mondta, hogy hitelfelvételről van szó. Úgy volt, hogy mindegyik ország együttesen kapja meg ezt az összeget, mindez nem fair. Orbán Viktor szerint az LMBTQ-lobbi miatt nem kaptuk még meg ezt az összeget. Az unió visszaél a hatalmával, nem csoda, hogy minden országban nő az ellenállás az EU-val szemben. Nem engedjük át a gyerekeink nevelését LMBTQ-aktivistáknak. 

09:58
október 08, 2021
Vágólapra másolva!

Orbán: Karikó Katalin a mi hősünk

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy nem tudjuk, hogy miért nem kapott Nobel-díjat Karikó Katalin. Karikó Katalin ennek ellenére a mi hősünk. Sok millió ember életét megmentette, és ezért büszkék vagyunk rá - tette hozzá. Mindezek mellett a fiatal szakmunkásaink nemzetközi versenyen nagy sikert értek el. 

09:59
október 08, 2021
Vágólapra másolva!

Ezen múlik a jövő

Magyarország jövője nemcsak a Nobel-díjasainkon, hanem a szakmunkásaikon is múlik.

10:00
október 08, 2021
Vágólapra másolva!

Vége az interjúnak

Véget ért a kormányfői interjú, hamarosan összefoglalóval jelentkezünk.