Az uniós kvótavitáról is kérdezzük Lázár Jánost

Események

Lázár János
Budapest, 2017. november 30. Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter szokásos heti sajtótájékoztatóját tartja az Országházban 2017. november 30-án. MTI Fotó: Illyés Tibor
Vágólapra másolva!
Már a 106. Kormányinfót tartotta Lázár János és Kovács Zoltán.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül39 bejegyzés
14:21
december 14, 2017
Vágólapra másolva!

Mi lesz a gyógyszerhiánnyal?

Krónikus probléma lett a gyógyszerhiány, egyre több az olyan készítmény, amely hosszabb-rövidebb ideig hiánycikk Magyarországon. Hogyan kíván javítani ezen a helyzeten a kabinet?

14:27
december 14, 2017
Vágólapra másolva!

Kvótavita

Többséget kaphat-e az unióban Donald Tusk kvótaellenes álláspontja? - kérdezzük majd a Miniszterelnökség vezetőjétől.

14:30
december 14, 2017
Vágólapra másolva!

Mérlegen az elektronikus egészségügy

Hogyan vizsgázott november 1-je óta az elektronikus egészségügy, mi az, amin mindenképpen változtatni fognak még a választások előtt? - kérdezzük majd a minisztert.

14:57
december 14, 2017
Vágólapra másolva!

Kezdődik

Kezdődik a Kormányinfó.

15:00
december 14, 2017
Vágólapra másolva!

9 millió euróval segítjük Olaszországot

Lázár János arról beszélt, nemrégen fejezte be a telefonbeszélgetését Orbán Viktor miniszterelnökkel. Közölte, Magyarország 9 millió euróval segíti Olaszországot a határvédelemben. 

15:01
december 14, 2017
Vágólapra másolva!

Kiállunk Donald Tusk mellett

Lázár János felidézte az Európa Tanács elnökét, aki kimondta, hogy a kvóta alkalmatlan a válság kezelésére. Tusk elnök közölte, Európát megosztja a bevándorlás, így Magyarország kiáll Tusk mellett. Az EB betámadta Tuskot, a görög biztos szavai minden határon túlmennek.  

15:04
december 14, 2017
Vágólapra másolva!

2,3 millióan vettek részt a nemzeti konzultációban

Lázár János arról is beszélt, hogy a magyar kormány Tusk vitaindítóját támogatja, amire a magyar választóktól is felhatalmazást kapott. 2,3 millió ember vett részt a Soros-tervről szóló nemzeti konzultációban. Szólt arról is, hogy az USA-nak joga van elismerni Jeruzsálemet Izrael fővárosának, míg az EU-nak nem ezt kell bírálnia, hanem a normális kapcsolatokra kell törekednie. 

15:07
december 14, 2017
Vágólapra másolva!

Nem adunk fel nemzeti hatáskört

Szociális és oktatási kérdésekben továbbra is a tagállamoknak kell dönteniük, egyetlen nemzeti hatáskört sem szeretne feladni a kormány a mostani helyzetben - mondta Lázár.  

15:09
december 14, 2017
Vágólapra másolva!

Ezt üdvözli a kormány

Lázár János arról is beszélt, hogy a kormány üdvözli az Országgyűlés határozatát, amiben elutasították az állandó betelepítési kvótát. Teljes egészében elutasítja a bevándorlást az Országgyűlés. 

15:14
december 14, 2017
Vágólapra másolva!

Rend lesz a Balaton térségében

A Miniszterelnökség vezetője közölte, hogy két éve zajlik egy bürokráciacsökkentést segítő építési szabályzat kidolgozása. Egy országos területrendezési szabályozás készül most - mondta a miniszter. Ötven szakmai egyeztetés volt ezen törvény kidolgozása során - tette hozzá. A balatoni térségben is rendet vág a törvény. 

15:18
december 14, 2017
Vágólapra másolva!

Történelmi jelentőségű döntés született Brüsszelben

Budapesten nem lehet majd 65 méternél magasabb házat építeni - mondta a miniszter. Brüsszelben döntöttek arról, hogy a hazai nagy kiskereskedelmi láncok esetében alkalmazni lehet az erőfölénnyel való visszaélési törvényt - mondta Lázár. Így mostantól kezdve korlátozni lehet a nagy cégek erőfölényét, ilyen szabályozásra nincsen példa Európában. A GVH-nak kell ezt a törvényt alkalmazni.   

15:21
december 14, 2017
Vágólapra másolva!

Kártalanítják a Czeglédy-károsultakat

A Czeglédy-ügyről azt mondta, hogy az elmúlt harminc évben nem volt erre példa. Lázár elmondta, a kormány döntött a kártalanításáról. A diákok követelését az állam megvásárolja, és ezt majd később Czeglédyéken hajtják be. 

15:24
december 14, 2017
Vágólapra másolva!

Előrelépés a naperőművek területén

A kormány tárgyalt a hazai naperőművek helyzetéről, a kormány döntött a naperőművek újraszabályozásáról. Lázár elmondta, a kabinet minél kisebbre csökkentené a hazai energiafüggőséget, és ebben kulcsszerepe van a paksi bővítésnek és a naperőművek fejlesztésének. A földtulajdonosok lehetőséget kapnak naperőművek létesítésére, így a földhasználati szabályokat is módosítani kell, valamint kedvezményes hiteleket kapnak, az állam pedig átveszi tőlük az áramot. Több ezer naperőmű létesítésében reménykedik a kabinet. 

15:27
december 14, 2017
Vágólapra másolva!

Tízéves Csepel-fejlesztési program indulhat

Lázár János arról is beszélt, hogy a kormány azt az álláspontot képviseli a 2020 utáni uniós költségvetésben, hogy a nemzeti érdekek nem sérülhetnek. A kormány döntött a Normafa-programról, és egy tízéves Csepel-fejlesztési program indulhat.  

15:30
december 14, 2017
Vágólapra másolva!

Megújulhat az állatorvosi egyetem

16 lőtér épül a jövőben Magyarországon - mondta Lázár. A kormány megszerezte a BÁV-székházat, amit a református egyház kap meg. A kabinet döntött az állatorvosi egyetem felújításáról. 

15:32
december 14, 2017
Vágólapra másolva!

Pécs sikerei folytatódhatnak

A kormány érdeke, hogy Pécs sikerei folytatódjanak a következő években. 

15:35
december 14, 2017
Vágólapra másolva!

Tárgyalnak a Microsofttal

A Microsoft-ügyről azt mondta, hogy a kormány nem a Microsofttal, hanem a viszonteladókkal van kapcsolatban. Jelen pillanatban tárgyalások folynak a céggel, és január 1-ig egyetlen szoftvert sem vonnak vissza. 

15:40
december 14, 2017
Vágólapra másolva!

Nem lesz átcsoportosítás

Nincs szükség más területekről átcsoportosításra annak a 9 millió eurónak a biztosítására, amit Magyarország juttat az olasz határok védelmére - mondta az Origo kérdésre Lázár János. 

15:42
december 14, 2017
Vágólapra másolva!

Összeugrott Brüsszel Tuskkal

Az Origo arról kérdezte Lázár minisztert, hogy milyen esélyeket lát az ügyben, hogy Donald Tusk álláspontja fog érvényesülni a kötelező betelepítési kvóták ügyében. Úgy reagált, hogy az Európai Tanács elnökének megtámadása az Európai Bizottság és az Európai Parlament részéről nemcsak, hogy illetlen, hanem minden jogalapot is nélkülöz. "Nagy csata lesz, ilyen éles támadásra még nem volt példa" - jegyezte meg.

15:43
december 14, 2017
Vágólapra másolva!

Nem kell behívni a bevándorlókat a probléma megoldására

Lázár János egy másik kérdésre azt mondta, az uniós vita ma a bevándorlás megítélésről folyik. Nem bevándorlókat kell behívni a problémák megoldására, hanem a születések számát kell növelni - tette hozzá. Ha van kvóta, akkor van bevándorlás - mondta a miniszter. 

15:46
december 14, 2017
Vágólapra másolva!

Schulz-Hitler-párhuzam

Lázár János szólt arról is, hogy megdöbbentő Martin Schulz nyilatkozata, utoljára Adolf Hitlertől kapott Magyarország ilyen ultimátumot.  

15:49
december 14, 2017
Vágólapra másolva!

Elektronikus egészségügy és gyógyszerhiány

Munkatársunk arra is rákérdezett, hogy a novembertől bevezetett egészségügyi elektronikus rendszer kapcsán, melyek az első tapasztalatok. Lázár János elmondta, hogy lépcsőzetesen élesítik a rendszert, amelyet a belügy és az emberi erőforrások tárcája dolgozott ki. A folyamatokban 100 ezer egészségügyi dolgozó vett részt, nekik a kormány nevében a köszönetét fejezte ki. Szerinte negyedévnek kell eltelnie ahhoz, hogy lássák az első eredményeket, de kiemelte, hogyha a program sikeres, akkor azt ki fogják terjeszteni. "Óriási előlépés az átláthatóság, a finanszírozás és fenntarthatóság szempontjából. Meggyőződésem, hogy a digitalizáció a modernizálás és az állampolgárok elégedettsége terén az egyik legfontosabb eszköz" - húzta alá.

A krónikus gyógyszerhiányról szóló híreket úgy kommentálta, hogy azok valóságtartalma egyelőre kétséges, az EMMI-től kértek tájékoztatást az ügyben. "Tájékozódunk, és mindent megteszünk azért, hogy ne legyen az ellátásban fennakadás" - közölte.

15:50
december 14, 2017
Vágólapra másolva!

Fővárosi ügy az akadálymentesítés

Alapvetően fővárosi ügy az akadálymentesítés - mondta egy másik kérdésre Lázár. Tarlóssal kell beszélni a hármas metró akadálymentesítéséről - tette hozzá. 

15:53
december 14, 2017
Vágólapra másolva!

Lázár: Semmilyen nyomást nem gyakorolt az ÁSZ-ra

Semmilyen nyomást nem gyakorolt az Állami Számvevőszékre a kormány a Jobbik ügyében - mondta Lázár. A kormány semmilyen szinten nem folyik bele ebbe a vitába - tette hozzá. A kormány nem foglalkozik parlamenti pártok financiális ügyeivel - jelentette ki a Miniszterelnökség vezetője. 

15:56
december 14, 2017
Vágólapra másolva!

Ez az igazi kettős mérce

Lázár János egy kérdésre azt mondta, hogy Pócs János bejegyzése helytelen volt, de azok, akik a képviselőt támadják, azok kettős mércét alkalmaznak, mivel szemet hunynak a Jobbik antiszemitizmusa és rasszizmusa fölött.  

16:00
december 14, 2017
Vágólapra másolva!

Ennyi fejlesztési pénzt kaptak a balatoni települések

Lázár János arról is beszélt, külön nem lesz törvény a Balaton rendezésére. A Balaton mindenkié, és mindenkinek használnia tudni kell. 2017-ben 16 milliárd forintos fejlesztési pénzt kaptak a Balaton-melletti települések - mondta a miniszter. 

16:04
december 14, 2017
Vágólapra másolva!

10 ezer külföldi dolgozhat Pakson

Lázár János egy másik kérdésre elmondta, hogy a paksi beruházás csúcspontján 10 ezer külföldi munkavállaló fog dolgozni, akik semmilyen veszélyt nem jelentenek a helyben élőkre. Egy ekkora beruházás számos járulékos haszonnal fog járni a térségben - tette hozzá. Mindennek van egy szolgáltatási része és egy közbiztonsági része, ami a beruházás logisztikai szervezését is jelentené.   

16:10
december 14, 2017
Vágólapra másolva!

Jelentősen javult a magyar közbiztonság

Lázár János egy másik kérdésre közölte, a börtönök túlzsúfoltságát csökkenteni kell, mivel a javuló közbiztonság miatt ma 18 ezren vannak börtönben, míg 2010-ben csak 12 ezren voltak a rács mögött. Mintegy a felére esett vissza az elkövetett bűncselekmények száma, így ma van olyan város, ahol nincs rablás. Nőtt a letöltendő szabadságvesztésre ítéltek száma - tette hozzá. 

16:11
december 14, 2017
Vágólapra másolva!

Az unióban sokkal többet foglalkoznak az elkövetők jogaival

Az unióban sajnos sokkal többet foglakoznak az elkövetők jogaival, mint az áldozatokéval, és ezért is kell újabb börtönöket építeni, mivel uniós irányelv, hogy a fogvatartottak körülményeit javítani kell - mondta Lázár. 

16:16
december 14, 2017
Vágólapra másolva!

Csak Magyarországnak nincsen kormánygépe

Egy másik kérdésre azt mondta, Magyarország az egyetlen uniós ország, aminek nincsen kormánygépe. Sokkal többe kerül repülőjegyeket venni, míg végre venni egy kormánygépet, de a kisstílűség eddig mindig felülkerekedett. 

16:21
december 14, 2017
Vágólapra másolva!

Még egyeztetnek a jövő novemberi egészségügyi béremelés előrehozásáról

Az egészségügyi béremelésekről azt mondta, hogy azokat folyamatosan emelik. 2016-17-ben jóval kisebb volt az orvoselvándorlás, mint 2014-15-ben. Persze még mindig sokan mennek külföldre, de szerencsére egyre kevesebben - tette hozzá. 600 olyan ember van, akiknél a béremelés másként jelent meg, de az ő esetükben jövőre a minimálbér-emelés miatt nőni fog a fizetésük. Szólt arról is, hogy a kormány előrehozhatja a jövő november 1-i egészségügyi béremelést. Ennek a feltételeit most is vizsgálják. 

16:26
december 14, 2017
Vágólapra másolva!

Teljesítményalapon is nyerni tud a kormány

Lázár János egy másik kérdésre közölte, nem tud válaszolni arra, hogy mi volt az év sikere, bukása és meglepetése. Nehéz évet zárok, nagyon sok munkát végeztem, a kormány teljesítményalapon is tud nyerni, ez pedig az igazi meglepetés - mondta Lázár.  

16:30
december 14, 2017
Vágólapra másolva!

Idén már nem lesz újabb hitellehívás

Nem lesz újabb lehívás idén a paksi orosz hitelből - mondta a miniszter, aki szerint tartható lesz az idei hiánycél. Egy munkacsoportot alakított ki a kormány a 2020 utáni költségvetési tételeket illetően, de a nagy befizetők döntésétől függ a jövő. A kormány célja, hogy lakosságarányosan a legjobb eredményt tudjuk elérni - mondta Lázár János.  

16:32
december 14, 2017
Vágólapra másolva!

Nem állunk készen az euró bevezetésére

Lázár János arról is beszélt, az euró feltételei akkor van meg, ha ennek a reálgazdasági feltételei megvannak. Ennek a feltételei nem teljesültek még - tette hozzá.  

16:36
december 14, 2017
Vágólapra másolva!

Egyre jobb teljesítményt nyújt a nemzeti hulladékkezelő

Lázár János arról is beszélt, hogy a Nemzeti Hulladékkezelő egyre jobb teljesítményt nyújt. 

16:42
december 14, 2017
Vágólapra másolva!

Nincs köze az ÁSZ-nak a kormányhoz

Lázár János egy másik kérdésre közölte, az ÁSZ-nak semmi köze a kormányhoz. 

16:45
december 14, 2017
Vágólapra másolva!

2014-ben még nem volt baja a Jobbiknak Domokos Lászlóval

Domokos László 2014-es választások után tartott vizsgálata ellen a Jobbik nem emelt szót - emlékeztetett Lázár. 

16:50
december 14, 2017
Vágólapra másolva!

Az utolsó kérdés

Lázár János az utolsó kérdésre azt mondta, Németországban külön felhívták a figyelmet a karácsonyi vásárokon történő esetleges támadásokkal kapcsolatban. Magyarországon nem volt ilyen jelzés. 

16:50
december 14, 2017
Vágólapra másolva!

Vége

Vége a 106. Kormányinfónak.