Orbán Viktor: Elérte a célját a vasárnapi kvótanépszavazás
2016. október 03. 11:05
A kormányhoz intézett kérdésekkel, valamint azonnali kérdésekkel ér véget ma az Országgyűlés kéthetes ülése. Az ülésnap 11 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, amelyben a képviselők minden bizonnyal értékelik majd a vasárnapi kvótareferendum eredményeit is.
Nagyszerűnek nevezte a vasárnapi kvótanépszavazás eredményét Orbán Viktor miniszterelnök, mert – mint mondta – „felülmúltuk az EU-csatlakozásról szóló népszavazás eredményét”.
A kormányfőnek várhatóan több azonnali kérdésre is válaszolnia kell.
Már gyülekeznek a képviselők, lassan kezdődik az ülés.
A szervezett betelepítés évek óta zajlik Európában, de a maga riasztó valóságában tavaly jelent meg Magyarországon. A magyar hatóságoknak és törvényeknek fittyet hányva vonultak végig az országon - mondta Orbán Viktor.
Orbán Viktor miniszterelnök arról beszélt, hogy hármas védelmi rendszer épített ki.
Orbán Viktor azt mondta, a katonák és a rendőrök példás munkát végeztek a határon. Megvédték Magyarország alkotmányos rendjét és szuverenitását – tette hozzá.
Délről továbbra is folyamatos a migránsveszély, ezért a déli határra nehezedő nyomás hosszú évekig fennmarad, és lökésszerűen megerősödik - mondta Orbán.
2014-ben az induló pártok a bevándorlásról egy szót sem mondtak, ezért egyetlen becsületes megoldás maradt, döntsék el a magyarok, kikkel akarnak együtt élni – mondta Orbán. A döntés hosszú évekre meghatározza Magyarország sorsát – tette hozzá. A népszavazás tisztázta a magyarok álláspontját. A népszavazás elérte a célját, mivel nem a magyar kormány, hanem hárommillió ember akaratát képviseljük Brüsszelben – mondta Orbán.
A magyarok történelmet írtak, mivel a nemek elsöprő győzelmével Magyarország nyert – mondta Orbán Viktor. 2003-ban hárommillió igen elegendő volt az uniós csatlakozáshoz. 2010 óta betartjuk a Brüsszel által megkövetelt fiskális fegyelmet – mondta a miniszterelnök.
Most a becsületes lépés, hogy adjunk közjogi súlyt az emberek akaratának, ezért kezdeményezem az alaptörvény módosítását a népszavazás értelmében – mondta Orbán.
Nehéz és küzdelmes út vár még ránk. Mivel a korlátlan betelepítésben érdekelt politikai elit erős eszköztárral rendelkezik, antidemokratikusak – mondta Orbán. Mindezek ellenére a kormány folytatja ezt a politikát.
Egyértelmű kudarcot szenvedett a kormány a népszavazáson, de a menekültválság mellett az emberek aggódnak a megélhetésükért – mondta Tóth Bertalan. Ötmillió ember nemet mondott a Fidesz és a Jobbik politikájára - tette hozzá.
A kormány feladata, hogy az emberek biztonságát szavatolja, de ehhez nincsen szükség az alaptörvény módosítására – mondta Tóth Bertalan. Az MSZP frakcióvezetője szerint biztonság kell, és nem alaptörvény-módosítás.
Felelősség és biztonság címmel programot terjeszt be az MSZP - jelentette be Tóth Bertalan. Mindez jobb, mint az alaptörvény-módosítás. Az unió nem tervezi a kvóta bevezetését, ezért ez lekerült a napirendről - tette hozzá.
Vona Gábor, a Jobbik elnöke szerint a pártnak volt igaza az alaptörvény-módosítás ügyében, mivel a Fidesz most ezt hangoztatja. A Jobbik a kezdetektől fogva ellenzi a migrációt. Hazárdjátékot játszott Magyarországgal, ezért le kell mondania - mondta a Jobbik elnöke.
A Jobbik elnöke szerint vasárnap óta Orbán egy vesztes politikus, és az uniós színtéren nem fogják komolyan venni. Brüsszel az Ön felelőtlenségét kíméletlenül ki fogja használni - tette hozzá. A népszavazás után Magyarország pozíciója meggyengült.
Az LMP nem kapott szót, mivel Szél Bernadett nem frakcióvezető-helyettes.
Magyar miniszterelnök hívószavára a rendszerváltás óta nem értettek egyet – mondta Kósa Lajos. A Fidesz frakcióvezetője szerint mindez a magyar haza védelmében. Mindezek fényében a miniszterelnök lemondását követelni azt jelenti, hogy az illető semmit nem ért a politikából.
Amikor az MSZP 5-3-ról beszélt, csúsztatott a KDNP frakcióvezetője szerint. Harrach Péter azt mondta, a bevándorláspárti baloldali ellenzék a kampány során nem tudott mit mondani. A Jobbik magatartása is sajátos volt, azt mondták, hogy nemmel kell szavazni, de egy lépést sem tettek ennek érdekében.
Magam sem tudom, hogy az MSZP vagy a Jobbik nyerte-e meg a választást, de ehhez mi, kormánypártiak nem is kellünk, beszéljék meg ezt ők - mondta Orbán Viktor, a vesztesek logikájának nevezve az ellenzéki vitát. Szerinte azok, akik otthon maradtak a népszavazáson, azt mondták, hogy ha születik egy döntés, azzal együtt tudnak élni.
Megvett emberek, fogott párt – mondta a Jobbikról a miniszterelnök.
Orbán is emlékeztetett arra, hogy Vona mondta az iszlámról, hogy az emberiség jövője.
Hazafiatlan, inkorrekt és nem becsületes az ellenzék magatartása, a Jobbik pedig Brüsszelnek szurkol - véli a kormányfő. Orbán Viktor szerint Vona Gáborék anyagi hasznot remélnek, ezért támogatják Brüsszelt.
Az MSZP-ről azt mondta a kormányfő, hogy jó-e Magyarországnak az az európai megoldás a menekültügyben, ami kialakult. A megoldás, hogy beengedik az illegális migránsokat Európába - tette hozzá.
Csak Magyarország védi meg a határait – mondta a miniszterelnök. A népszavazás arról szólt, hogy a felső korlát nélküli migráció esetében szét kell teríteni a bevándorlókat – mondta Orbán. A létező európai megoldás rossz Magyarországnak – tette hozzá.
2004-ben nagy baloldali siker mellett Kofi Annan elmondta, hogy milyennek kell lennie az európai bevándorláspolitikának – mondta Orbán. Az ENSZ főtitkára már akkor elmondta, hogy szükséges a bevándorlás Európába.
Dömötör szerint rendkívül szomorú, hogy a Jobbik, bár nemzeti pártnak tekinti magát, de a baloldalhoz hasonlóan a "nem" mellett kampányolt. Vona napirend előtti felszólalásában ismét a miniszterelnök lemondását követelte.
A Jobbik elnöke nem vett részt a kettős állampolgárság melletti szavazáson – mondta Dömötör. Van elég baloldali párt a parlamentben, akik nem képviselik az ország érdekeit, ne akarjanak ehhez csatlakozni – tette hozzá.
Gúr Nándor, az MSZP képviselője szerint 17 milliárd forintba került a kampány. A politikus szerint a letelepedési kötvényt meg kellene szüntetni - tette hozzá.
Nem a sikertelen eredményeket kellene a kormánynak magyaráznia - mondta Gúr Nándor.
A kormányzati kampány költségeiről azt mondta Dömötör Csaba, hogy korábban az MSZP a határon túli magyarokkal járó költségekkel kampányolt. "Önök hónapokon át összevissza beszéltek a migrációról" - mondta Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára.
A Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára szerint az MSZP bevándorláspárti, és szívük szerint az igenek győzelmét szerették volna.
Aradszki András, a KDNP képviselője szerint az emberi személyt kell a középpontba állítani. Szerinte nem szabad engedni a multinacionális érdekeknek, akik nem engedik a demokrácia teljességét. A magyaroknak joguk van ahhoz, hogy önmaguk döntsenek, kikkel akarnak együtt élni.
Aradszki is élesen bírálta a baloldali pártokat, hogy a bojkottra buzdítottak. Szerinte figyelembe kell venni a 3,2 millió nem szavazatot.
Rétvári Bence szerint aki arra hivatkozik, hogy nem legitim az a törvényhozási folyamat, amit a parlament elkezd, az Brüsszel érdekében politizál. Aki nemmel szavazott, annak a véleményét figyelembe kell venni - mondta az Emmi államtitkára. Szerinte mindez leleplezte az ellenzéki pártokat 2018-ra is.
Hadházy Ákos, az LMP képviselője szerint a Nyugat-Európában dolgozó magyarok körében körülbelül 3 százalékos volt a részvétel. Úgy látja, a menekültprobléma akkor sem oldódott volna meg, ha érvényes a népszavazás. Így is, úgy is be volt táblázva az alkotmánymódosítás - tette hozzá.
Az LMP képviselője szerint a kormány nem adott megoldási javaslatot, de legalább a kampány bekerül a történelemkönyvekbe. Hadházy szerint a kormány kampánya figyelemelterelésül szolgált, így az uniós pénzek lenyúlásáról.
Dömötör Csaba szerint az LMP semmibe veszi 3,3 millió ember véleményét. Sajnos az LMP is azokhoz csatlakozott, akik a népszavazást el akarták gáncsolni. Emlékeztetett arra, hogy az LMP EP-képviselője is kiállt a kvóta mellett.
Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője arról beszélt, hogy az Európai Bizottság által elfogadott kvótajavaslat él. A népszavazás költségeit lehet soknak vagy kevésnek tartani, de tavaly Németországba érkezett egymillió migráns integrációja négy év alatt 93 milliárd euróba kerül majd. Egy ilyen helyzetet el kell kerülnie Magyarországnak.
3,3 millió ember szavazata komoly segítséget jelent a kvóta elleni küzdelemhez - mondta Gulyás. A választók döntését tiszteletben kell tartani.
A magyarok azt üzenték, hogy nem lehet lopakodó jogalkotással irányítani Európát - mondta Dömötör Csaba. Közjogi köntösbe kell bújtatni az emberek véleményét - tette hozzá.
Véget értek a napirend előtti felszólalások.