Vágólapra másolva!
Az ellenzék erőszakos átalakításnak tekinti a Nemzeti Adó- és Vámhivatal új struktúráját, és azt, hogy az átalakítást 24 óra alatt verik át az Országgyűlésen. Úgy vélik, a változás nem garancia a korrupció csökkentésére. A kormány hatékonyabb és ügyfélbarát működést ígér. Követtük a törvényjavaslat vitáját. 
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül28 bejegyzés
11:01
december 01, 2015
Vágólapra másolva!

Tállai András terjeszti elő az új törvényt

A 2011-es átalakítás óta egy 22 000 fős szervezet végzi koncentráltan az adó- és vámhatósági és pénzügyi nyomozói tevékenységet. A szervezet munkája nyomán a bevételek 300 milliárd forinttal, 2,6 százalékkal meghaladták a korábbiakat. A szervezet több millió adóalanyt tart nyilván, ehhez az informatikai hátterét is folyamatosan fejleszti. A közigazgatás számos szereplőjét is kiszolgálja, például a nyugdíjbiztosítás tekintetében.  

Az adók módjára behajtandó köztartozásokat, vámokat is számon tartja, többek között a NAV működteti az ekáer-rendszert. A NAV kialakítása beváltotta a hozzáfűzött reményeket. Most a szervezet belső működését módosítják egy előzetes szakmai munkacsoport átvilágítása után. 

11:04
december 01, 2015
Vágólapra másolva!

Ügyfélközpontúság

Erősítenék az ügyfélközpontúságot és a hatékonyságot is. Ehhez elektronikus fejlesztésekre van szükség. A kisvállalkozásokat és a nagyokat is megkérdezték a NAV-ról, akik túlzottan tagoltnak tartják a szervezetet. Az egyes tevékenységeit párhuzamosan és regionálisan elkülönítve végzi, ami lassítja a működést, és növeli a bürokráciát.  

11:09
december 01, 2015
Vágólapra másolva!

Egyszerűbb működés

A mostani javaslat egyszerűsítéseket tartalmaz. A rendvédelmi feladatokra egy miniszteri irányítású központi szervezet jön létre. Tevékenysége 2 szintű lesz. Az adó- és vámigazgatásokat összevonják, és megszűnnek a regionális szervezetek. Az igazgatóságok száma az átalakítások hatására a felére csökken. Országosan egységessé válik a hatósági tevékenység. Harmadfokon a központi irányítás, negyedfokon a miniszter jár majd el. A bűnüldözési szabályok nem változnak. Új garancia, hogy egyedi ügyben a NAV a jövőben nem utasítható. 

11:13
december 01, 2015
Vágólapra másolva!

Salátaelemek

A közalkalmazottak esetén a fizetési fokozatok száma 14-ről 17-re emelkedik. A kincstári  monitoringrendszert az uniós jognak megfelelően harmonizálják. Ennek lényege, hogy a jövőben a helyi önkormányzatok által nyújtott csekély támogatások is bejelentésre kerülnek. Az állami és költségvetési támogatásokat összevonva egységesen kezelik majd az államháztartás két alrendszerében. 

Az adóalanyok népegészségügyi termékadójukat 10 százalékkal csökkenthetik, ha ezt az összeget népegészségügyi programokra fordítják.

11:18
december 01, 2015
Vágólapra másolva!

Példátlan módon, 24 órán belül alakítják át

A Törvényalkotási Bizottság már megtárgyalta az átalakítást, és a módosító javaslatokról is szavazott. Ezek csak technikai módosítások - nyugtatott meg mindenkit Szűcs Lajos. A TAB kisebbségi véleményét Bárándy Gergely ismertette: szerinte Tállai András a maga képére formálja a NAV-ot, az átalakítást az eddigi ciklusban példátlan módon 24 óra alatt verik át az Országgyűlésen.

Hibrid rendszer jön létre: A kormány nem felügyeli, hanem irányítja az adóhatóságot, mégsem utasíthatja. 

11:22
december 01, 2015
Vágólapra másolva!

Nem jogállami működés

A NAV fegyveres szerv is. Demokráciákban a politika nem irányítani, hanem csak felügyelni szokta a fegyveres szerveket, ettől is hibrid és múltba tekintő az új rendszer. Bárándy Gergely szerint az irányítás utasítást is jelenthet, jóllehet Tállai András tagadta ezt. "Nehéz eldönteni az alatt a rövid idő alatt, amit biztosítottak a törvény áttekintésére. Mi is az értelme ennek? Egyszerűen az, hogy ön képviselő is maradhasson, és NAV-elnök is lehessen" - utalt Tállai András jövőbeni kinevezésére. Ezért kár volt - véli Bárándy Gergely szocialista képviselő.

11:27
december 01, 2015
Vágólapra másolva!

Szűcs Lajos, a Fidesz vezérszónoka

A Fidesz vezérszónoka az adóbeszedés hatékonyságával indokolja az átalakítást. A háromszintű szervezeti séma kétszintű, központi szervvé alakul át: a jövőben az irányító szint mellett csak az állampolgárokkal közvetlen kapcsolatban álló megyei igazgatóságok lesznek. Megszűnik a hét regionális igazgatóság. A minisztériumba helyezett adózási struktúra számos más országban már sikeresen működő gyakorlat - mondta Szűcs Lajos. 

11:31
december 01, 2015
Vágólapra másolva!

Gyorsabb és ügyfélbarátabb

A központ és a megyei igazgatóságok közti információáramlás lassú, ezért a NAV ügyfélbarát és szolgáltató szerepének az erősítése szükséges. Az új modell alapján eljáró szerv nem érinti lényegesen az alkalmazottak jogviszonyát. 

11:36
december 01, 2015
Vágólapra másolva!

MSZP: Hallgattassék el a másik fél!

"Vida Ildikó, a NAV korábbi elnöke firtatta, sőt bírálta az átalakulást, de kezdjük az elején" - mondta Burány Sándor, az MSZP vezérszónoka. "A törvényjavaslatot néhány órán belül szavaztatják meg, ami példátlan Európában, ha nem is az önök gyakorlatában. Olyan nagy horderejű döntésről van szó, ami közvetlen politikai irányítás alá vonja a szervezetet."

"Ugye nem gondolják, hogy elhisszük, hogy tegnap készült a jogszabály? A jogszabály több hónapja kész: a hirtelen benyújtás oka, hogy ne lehessen vitát folytatni róla" - mondta Burány.

11:39
december 01, 2015
Vágólapra másolva!

Vida Ildikónak még van lelkiismerete

"Vida Ildikónak még van lelkiismerete, szemben önökkel, akik demokráciában példátlan módon, egy nyomozati jogkörrel és titkosszolgálati eszközökkel is felruházott fegyveres testületet közvetlen politikai irányítás alá vonnak."

Burány Sándor Vida Ildikó leveléből idézett, aki vállalhatatlannak nevezte az átalakítást. Elmondása szerint a NAV-val nem egyeztettek róla.  

11:42
december 01, 2015
Vágólapra másolva!

A NAV mint fenyegetés

Mindenki fél a NAV-tól, mert a kormány arra használja, hogy megfélemlítse az embereket. A mostani átalakítás 2013-ban kezdődött, amikor egy kormányrendelettel megszüntették a 400 fős kiemelt ügyek osztályát, amelyet a maffiaszerűen működő cégek leleplezésére hoztak létre. 

2014-re már nyilvánvalóvá vált, hogy egyes áfacsalások feltárását központilag állították le. Az emlékezetes kitiltási botrány oka az volt, hogy az adóhatóság nem küzd, hanem elleplezi a korrupciót. Most a NAV maradék függetlensége is megszűnik. Egy fideszes országgyűlési képviselő utasíthatja a NAV-ot, és betekinthet bármelyik állampolgár adóügyeibe.

11:45
december 01, 2015
Vágólapra másolva!

Nyílt titok, hogy Tállai Andrásról van szó

"Nyílt titok, hogy Tállai Andrásról van szó, aki egyébként elmondta, hogy adózni magyarul kell. Nyelvtudására csak annyit válaszolt, hogy hegedülni sem tud, viszont különös érzéke van a festményekhez. Először stadiont, most pedig adóhatóságot kap ajándékba, de az MSZP-nek az adóhatósággal kapcsolatban ennél magasabb elvárásai vannak. Botrányos körülmények között egy botrányos törvény, ami további elbocsátásokat hozhat. Pedig nem a létszámot, hanem a korrupciót kellene csökkenteni. Az MSZP nem támogatja!" - közölte Burány Sándor.

11:48
december 01, 2015
Vágólapra másolva!

KDNP: A választókat nem lehet megtéveszteni

"Nincs az a TV-közvetítést néző állampolgár, akit megtéveszthet Burány Sándor felszólalása" - mondta már Hargitai János, a KDNP vezérszónoka. "A NAV-bevételek egyértelműen nőttek, nincs az az állam, aki egy ilyen szervezetet szétverne. Akár közelebb vagy távolabb van a kormányhoz az új szervezet, alkotmányossági aggályokat a törvény nem vet fel. De beszéljünk a tartalomról, amiről eddig nem sok szó esett!"

11:52
december 01, 2015
Vágólapra másolva!

A kormány él szervezetalakítási jogával

Ameddig Vida Ildikó hivatalban volt, addig nem szerettük, most, hogy nincs hivatalban, az MSZP idézi szavait. Ez is a politika része. A KDNP tapasztalata az, hogy a kormányhoz közelebb húzott intézmények jobban és hatékonyabban működnek. Hargitai János példaként a fejlesztési pénzek felhasználását hozta fel: a nemzeti fejlesztési ügynökségek leépítése jó ötlet volt. Ez igaz a területi igazgatások korábban széttagolt és ezért nem hatékony rendszerére, amit a kormányhivatalok váltottak fel, és ezzel ügyfélbarátabb, az önkormányzatoktól elválasztott rendszer jött létre.

11:56
december 01, 2015
Vágólapra másolva!

A NAV eddig kormányhivatal volt

A NAV szervezeti széttagoltsága alulról felfelé is látható volt, ami a felügyeletben, az irányításban és a jogorvoslatban is megmutatkozott. Az irányításban elhúzódó döntések, a jogorvoslatban elhúzódó eljárások jellemezték a működést. A most létrejövő központi hivatal és megyei egységei, utóbbiaknál az adó- és vámterület integrálása egy egységes adó- és vámigazgatást teremt, ami összhangban van a kormány más területeken már megvalósított egyszerűsítéseivel. 

12:00
december 01, 2015
Vágólapra másolva!

Rövidebb határidők, olcsóbb szervezet

Az ügyfélbarát működés gyorsabb működést jelent. A többségben levő jó adózók preferáltak lesznek, ami lehetővé teszi a 30 napos döntéshozatalt. 

Az irányítás a minisztériumhoz csak a törvényalkotásig tartozik. Az operativitás az államtitkár feladata. Nem a fideszes képviselőnek, hanem a kormány államtitkárának lesz a feladata az operatív működtetés - pontosított Hargitai János. 

12:03
december 01, 2015
Vágólapra másolva!

Jobbik: Erőből, csak azért is!

Az egynapos átalakítás, ami alapjaiban forgatja fel a szervezet működési struktúráját, az ügyfélbarát állításokkal szemben azt üzeni, hogy a kormány mindent megtehet. Terjedelmében kicsi, de jelentőségében hatalmas átalakításról van szó - kezdte felszólalását Lukács László, a Jobbik vezérszónoka. 

12:06
december 01, 2015
Vágólapra másolva!

A politika betüremkedése

A politika betüremkedése több mint aggályos. A politikai akarathoz igazítás több, mint szervezetalakítás, és szintén veszélyezteti az ügyfélbarát működést. A kétezer fős létszámleépítéssel a létszám 10 százalékától válik meg a szervezet, miközben az irányításban nő a létszám.  

12:10
december 01, 2015
Vágólapra másolva!

Mentelmi jog

A Nemzeti Adó és Vámhivatal vezetőjét még bűncselekmény gyanúja esetén sem lehet majd elszámoltatni, mentelmi joga miatt, miközben a NAV gyakran úgy bánik az adózókkal, mint a bűnözőkkel. A NAV leendő elnökét, Tállai Andrást képviselői mandátuma védi meg az elszámoltatástól, ami a Jobbik szerint példátlan a nemzetközi gyakorlatban. 

12:11
december 01, 2015
Vágólapra másolva!

Chipsadó elengedése

Nem szerencsés, hogy mentesülhet a chipsadó alól az, aki egészségügyi rendezvényt szervez, mert szembemegy az elérendő céllal, azzal, hogy visszaszoruljon az egészségtelen termékek forgalmazása, és azt eredményezheti, hogy a nagy cégek adóoptimalizálásra használják a lehetőséget.

12:13
december 01, 2015
Vágólapra másolva!

Integráció

Nem világos a szervezetek összevonása és betagozódása sem. Lukács László szerint a mód, ahogy az Országgyűlés tárgyalja a törvényt, egyértelmű üzenet az adózók számára: a politika mindent megtehet. 

12:15
december 01, 2015
Vágólapra másolva!

LMP: A kétharmad árt

Schmuck Erzsébet szerint a kétharmad agressziót szült a kormánypártok körében. "A 60 oldalas törvényt tegnap délután kaptuk meg, azt nem lehet ennyi idő alatt felelősségteljesen átnézni. Ezek után természetes a felháborodás. Kérdezem én, önök mikor kapták meg a törvényt?" - szegezte a kérdést Hargitai Jánosnak. 

12:18
december 01, 2015
Vágólapra másolva!

Államosított korrupció

Az átalakítással a bürokrácia nem csökken, a hatékonyság sem javul, a korrupciós kockázat viszont megnő - véli az LMP. A NAV eddigi problémája is a túlzott politikai befolyás volt; a politikai befolyásolás lehetőségét, ami eddig informális módon zajlott, most törvényerőre emelik. "A központosítástól csak az áfacsalások további növekedését várhatjuk" - fogalmazott Schmuck Erzsébet. 

12:19
december 01, 2015
Vágólapra másolva!

Az ország nem adóellenes

Az adózási morál azért olyan Magyarországon, amilyen, mert az emberek azt látják, hogy a korrupt politikusok az adózók pénzéből gazdagodnak - zárta felszólalását az LMP vezérszónoka. 

12:24
december 01, 2015
Vágólapra másolva!

Tállai András válaszol

Lezárult a vita, a felszólalásokra előterjesztőként Tállai András reagálhat. A nemzetközi példákkal kapcsolatban az Európai Unió országai közül Dániát hozta fel Tállai András. Dániában is a minisztérium helyettes államtitkársága irányítja az adóhatóság működését, akárcsak Hollandiában, Szlovákiában, Belgiumban, Portugáliában, Szlovéniában, Ausztriában.

12:26
december 01, 2015
Vágólapra másolva!

Adótitkok

A Nemzetgazdasági Miniszter ma is adótitkokhoz juthat, erre komoly törvényi előírás van. Ennek jogtalan felhasználása bűncselekmény, amire azonban a szocialista kormányok alatt sem volt példa Magyarországon. Az adótitkok politikai célokra történő felhasználása bűncselekmény. 

12:28
december 01, 2015
Vágólapra másolva!

Politikus nem juthat nyomozati adatokhoz

A jelen rendszerben nyomozati adatokhoz nem juthat politikus, az államtitkár sem, csak a helyettes államtitkár, aki viszont a főügyésznek felel.

12:30
december 01, 2015
Vágólapra másolva!

Lesz átvilágítás

Az adóhatóság szakmai átvilágítására az átalakítás után kerül sor. A politikai akarat kizárólag a hatékonyabb működés. Az integráció nem hozhat bürokrácianövekedést, az a magyar emberek érdekét szolgálja. Tállai András a létszámleépítéseket is cáfolta. Ezzel vége a vitának. Köszönjük a figyelmet!