Ez a csütörtök is a menekültügyről szólt

Események

Lázár János
Lázár János
Vágólapra másolva!
Tizenötödik alkalommal állt ki Lázár János, hogy megmagyarázza, mit miért tesz a kormány. A Kormányinfó nagyrészt a menekültkérdésről, a határra tervezett kerítésről szólt, de szóba került az állami alkalmazottak béremelése, a trafikellátó, a cégek által megkörnyékezett Európai Bizottság és kiújult a Lázár–Tarlós-háború is.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül38 bejegyzés
15:57
július 02, 2015
Vágólapra másolva!

Örül-e a Kúria döntésének Lázár?

Bizonyára elárulja Lázár János a mai Kormányinfón, örül-e a Kúria jogegységi határozatának, miszerint továbbra is alkalmazható a tényleges életfogytiglani büntetés?

Továbbra is alkalmazható a tényleges életfogytiglan Forrás: Thinkstock

Már csak azért is, mert a miniszter volt az, aki korábban vállalhatatlannak nevezte, hogy a Kúria egy ítéletében június közepén 40 évre változtatott meg egy tényleges életfogytiglani büntetést.

16:02
július 02, 2015
Vágólapra másolva!

Menekültek, kerítés, Lévai Anikó

Bizonyára kitér majd a tájékoztatón Lázár János arra, hogy a minapi szerb–magyar kormányülés után a szerb miniszterelnök azt mondta, országa nem örül a határra tervezett kerítésnek, amiről aztán Szijjártó Péter elárulta, hogy pár hónap alatt elkészül, mert egyszerre több ponton kezdik építeni.

Algyőre vitt segélycsomagot Lévai Anikó a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet nevében Forrás: MTI/Kiss Tamás / Mös

Mint arról az Origo is beszámolt, Orbán Viktor miniszterelnök felesége egyébként migráns gyerekeknek vitt adományokat.

16:05
július 02, 2015
Vágólapra másolva!

A Tarlós–Lázár-háború újabb fejezete jöhet

Nem kizárt, hogy a miniszter újabb frontot nyit ma a Kormányinfón a Tarlós–Lázár-háborúban, ami a fővárosi közösségi közlekedés finanszírozásáról és a főváros projektjeihez igénybe vehető uniós forrásokról folyik a miniszter és a főpolgármester között.

Tarlós István főpolgármester szerint nincs elég pénz a BKV működtetéséhez Fotó: Szabó Gábor - Origo
16:07
július 02, 2015
Vágólapra másolva!

Végigdolgozza a nyarat a kormány

Júliusban három Kormányinfó lesz, a kormány is szinte minden héten ülésezik majd a nyáron - árulta el Lázár János a 15. Kormányinfó első perceibe.

16:09
július 02, 2015
Vágólapra másolva!

Nem is lenne ekkora gond a kerítés, ha

Nem lenne ekkora probléma az ideiglenes határzárként felépítendő kerítés, ha nem lenne ennyi ellenzője annak, hogy Szerbia az EU tagja legyen - állapította meg Lázár János, aki szerint a magyar kormány elkötelezett Szerbia EU-integrációja mellett, ezt bizonyította a minapi szerb-magyar kormányülés is.

16:13
július 02, 2015
Vágólapra másolva!

Nem a szerbek ellen irányul a lépés

Sem Szerbia, sem a szerbek ellen irányuló lépés a kerítés építése - fejtette ki Orbán Viktorhoz hasonlóan a Miniszterelnökséget vezető miniszter is.

Lázár János szerint senki ellen nem irányul a kerítés Forrás: MTI/Kovács Tamás

Lázár János azt is mondta még, hogy szerinte az ideiglenes határzár még csak nem is a menekültek, a gazdasági bevándorlók ellen irányul, hanem csupán meg akarja védeni a kormány a magyar állampolgárokat.

16:15
július 02, 2015
Vágólapra másolva!

Heteken belül nekiállnak a kerítésépítésnek

Magyarország a modern kori népvándorlás, a fokozott illegális bevándorlás áldozata a miniszter szerint, aki elmondta: az elmúlt hétvégén 3800 migráns próbált belépni a határon, ami a korábbi időszakinak a többszöröse.

A miniszterelnök úgy döntött, hogy az ideiglenes határzárnak minél hamarabb fel kell épülnie – jelezte Lázár, aki szerint ez az egyetlen eszköz, ami képes megfékezni a bevándorlást. Heteken belül meg kell kezdeni az építkezést – tette hozzá.

16:17
július 02, 2015
Vágólapra másolva!

Egymillióan válaszoltak Orbánnak

Már egymillió fölött van a bevándorlási nemzeti konzultációban válaszolók száma, és a 800 ezernél több válasz feldolgozása után Lázár János közlése szerint egyértelmű többségben vannak azok, akik gyors és hatékony lépéseket várnak a kormánytól a kérdésben.

A kormány a nagy érdeklődésre tekintettel július 15-ig meghosszabbította a visszaküldés határidejét.

Lázár János a nemzeti konzultáció meghosszabbításáról is beszélt Fotó: Bielik István - Origo
16:21
július 02, 2015
Vágólapra másolva!

A családi vagyonfelügyelő osztja majd be a pénzt

2010 óta a kormány különböző társadalmi csoportoknak segített a kilakoltatási moratóriummal, a forintosítással, a kedvezményes végtörlesztéssel, de még mindig 100 ezer olyan család van, amelyiktől a bank el akarja venni a lakását.

Adósságot az állam nem tud átvállalni, de az állami szervek egy csődbiztost jelölhetnek ki a családokhoz, aki felügyeli, hogy a következő öt évben a család fizesse és kivezethesse az adósságát - mondta Lázár a részletekre áttérve.

A kormányhivatal alkalmazásában álló családi vagyonfelügyelő moderálja a helyzetet, vagyis azt, hogy fizessék a részleteket, és emellett egy szerény módon még meg is éljen a család - tette hozzá a miniszter.

16:24
július 02, 2015
Vágólapra másolva!

Újabb konzultáció, újabb béremelés

Évi öt százalékkal emelkedve összesen 50 százalékos béremelést kapnak a katonák és a rendvédelmi szervek tagjai - ismertette a terveket Lázár János, aki szerint most a közszolgálatban dolgozók jönnek a béremelési sorban.

Indul egy konzultáció is az érintett szervezetekkel arról, hogy a következő fél évben a béremelés fedezetéül szolgáló 25 milliárd forintot hogyan költsék el. Valószínűleg a legkevesebbet keresőknél, például a kormányablakok mögött ülőknél kezdik az emelést, amit esetükben Lázár 50 százalékosra becsül. 

16:27
július 02, 2015
Vágólapra másolva!

Brüsszel háborúval fenyegeti Magyarországot

A kormány tegnap értesült arról, hogy a belső szabályozásért felelős uniós biztos egy lapinterjúban "lényegében megfenyegette a magyar kormányt, a törvényhozást és egész Magyarországot" - közölte Lázár.

Azt mondta, nem szerencsés, ha az Európai Bizottság a magyar sajtóban fenyeget háborúval, "a biztos asszony bizonyára elveszítette a türelmét, vagy eltévedt a jogszabályok útvesztőiben, és ezért fenyegethetett háborúval", miközben Lázár János szerint három cégcsoport mellett emelt szót. 

A három cég egyike a Spar, a másik egy nagy gyógyszerkereskedő cég, a harmadik pedig egy dohánycég, a Philip Morris - legalábbis a miniszter ezt gondolja.

16:28
július 02, 2015
Vágólapra másolva!

Az Orbán-kormány nem ijedős

Egy kereskedelmi háborút "lengetett be" az uniós biztos Lázár szerint, aki úgy véli, a kormány "nem ijed meg a biztos szavaitól".

16:31
július 02, 2015
Vágólapra másolva!

Kisbuszokat vesznek 22 milliárdért

A kisbuszbeszerzési programról is beszélt Lázár János. A magyar települések közül sokan - a 3740 pályázóból 2650 nyert - juthatnak uniós támogatási forrásból kisbuszhoz, összesen 22,1 milliárd forint értékben.

16:33
július 02, 2015
Vágólapra másolva!

Havi 8850 forintot kapnak a hadiözvegyek és hadiárvák

Lázár János előterjesztésére fogadta el az Országgyűlés azt a szabályt, ami lehetővé teszi, hogy az eddig ebből kimaradt hadiözvegyek és hadiárvák kárpótláshoz jussanak. Ez mintegy 20 ezer embert érint, akik fejenként havi 8850 forintot kapnak.  

16:34
július 02, 2015
Vágólapra másolva!

Paks és a tiltott állami támogatás

A magyar kormány maga kérte az Európai Bizottságnál annak kivizsgálását, hogy Paks II. esetében felmerülhet-e a tiltott állami támogatás - mondta Lázár János.

Lázár János reméli, hogy az Európai Bizottság elfogulatlan döntést hoz, még ha szerinte vannak is Magyarországon olyan ellenzékiek, akik azt szeretnék, hogy ne legyen beruházás, és ne legyenek új munkahelyek.

16:38
július 02, 2015
Vágólapra másolva!

Tarlós vérnyomásáért aggódik Lázár

Budapesti ügyekről is döntött a kormány - számolt be Lázár János. Először is a kormány átveszi a BKV 52,3 milliárd forintos adósságállományát, továbbá évi mintegy 30 milliárd forintos állami támogatást is ad a következő években a fővárosi közösségi közlekedésre.

Mindezeket a döntéseket a kormány Tarlós István főpolgármester és Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter tárgyalása nyomán hozta meg. Ezt Lázár "Tarlós István vérnyomása és a Tarlós–Lázár-háborút emlegető sajtó miatt" emelte ki külön.

Tarlós István vérnyomása Lázár János szerint megnyugodhat Forrás: MTI/Illyés Tibor
16:42
július 02, 2015
Vágólapra másolva!

Az MSZMP-épületek helyén új cirkusz épül

A Liget projektről is beszélt a miniszter, aki azt is elmondta, hogy megvizsgálják a Műcsarnok állapotát, és ha kell, felújítják, ahogy a Vajdahunyad-várat is. Utóbbi esetében akár funkcióváltás is elképzelhető - tette hozzá a miniszter.

Az állatkert rekonstrukciójára, illetve az ott építendő Biodom beruházására pedig 25 milliárd forintot költenének. Ha szükséges, akkor a Széchenyi-fürdőt is felújítják.

Megépül a Magyar Zene Háza és a Magyar Nemzeti Galéria új épületegyüttese is - az utóbbira kiírt pályázat eredményhirdetéséhez a kormány hozzájárulását adta, a bejelentés Baán Lászlóra vár majd. Megújul a Közlekedési Múzeum és "az egykori MSZMP-épületek helyén egy új cirkusz" is épül - folytatta Lázár.

A Néprajzi Múzeum és a Fotó Múzeum sorsáról még nincs végleges döntés, de hamarosan lesz - hangzott el.

16:45
július 02, 2015
Vágólapra másolva!

Visszavonják a 6 milliárdos állami autóvásárlást

Úgy döntött a kormány, hogy mivel nincs rá szükség, visszavonják a 6 milliárd forint értékű állami autóbeszerzési tendert. Ilyen egyáltalán nem lesz, sem ekkora, sem kisebb összegben - jelentette be a miniszter.

16:48
július 02, 2015
Vágólapra másolva!

Nem zsarolták meg a szerb kormányt

A Figyelő a határzárról, a szerb kormány álláspontjának finomodásáról kérdezte Lázárt, azt tudakolva: mit kért és mit kapott ezért cserébe a szerb fél?

Lázár szerint korrekt, pontos tájékoztatást kértek és kaptak, majd elismételte: a határzár ideiglenes lesz, és nem szól Szerbia vagy a szerbek ellen.

A megértőbb szerb álláspont nincs összefüggésben a Szerbián át tervezett gázvezeték ügyével - válaszolt konkrétan is a kérdésre Lázár. Nem merülhet fel a gondolata sem, hogy a kormány ezzel zsarolja Szerbiát - tette hozzá.

Giró-Szász András államtitkár ennél a pontnál a két ország jó kapcsolatát és a menekültügyben az egymásrautaltságát emelte ki.

Orbán Viktor szerdán tárgyalt Aleksandar Vucic szerb miniszterelnökkel Fotó: Bielik István - Origo
16:53
július 02, 2015
Vágólapra másolva!

Marad-e Vida Ildikó?

Leváltják-e Vida Ildikót a NAV éléről? - kérdezték Lázártól.

Lamperth Mónika volt belügyminiszter, jelenleg a XV. kerület jegyzőjének meghívására ment Lázár a kerületbe, ahol a köztisztviselők napján beszélt a NAV jövőjéről is - emlékeztetett Lázár.

Az adóeljárási rendszer teljes átalakítását ígérte Lázár, szerinte egyszerűbbé kell tenni az adóbürokráciát, mert az az állam versenyképességét rontja.

Vida Ildikó leváltásáról is kérdezték Lázárt Forrás: MTI/-
16:56
július 02, 2015
Vágólapra másolva!

Értékelik a kormányzati munkát

Megkezdődött a kormányzati munka értékelése, a kormány várhatóan augusztus 25-én tárgyal majd arról, amit az OECD megállapított az országjelentésében. Ezt a jelentést megkapták, feldolgozását megkezdték a miniszterek.

16:58
július 02, 2015
Vágólapra másolva!

Professzionális emberszállítás

Kérdésre válaszolva Lázár megerősítette a kabinet álláspontját, hogy nem az életüket féltő, életveszélyben lévő menekültekről van szó, hanem professzionális emberszállításról. Szerinte ez zajlik, ezt állítják most meg a szerb határon felállítandó kerítéssel.

17:02
július 02, 2015
Vágólapra másolva!

Ismét Vida széke a téma

Amikor szervezeti átalakításról van szó, az minden területet érinthet, olyan átalakítás, amelyben valakinek a széke be van betonozva, nincs - válaszolta a miniszter arra a kérdésére, elképzelhető-e, hogy Vida Ildikó NAV-elnök poszt nélkül marad.

17:05
július 02, 2015
Vágólapra másolva!

Nem lobbiztak a vasárnapi zárva tartásért

Lázár János nem tapasztalta, hogy a CBA vagy a Coop lobbizott volna a vasárnapi zárva tartásért. A miniszter hangsúlyozta, hogy a kérdésben az Országgyűlés döntött, és arra is felhívta a figyelmet, hogy a kormány, a gazdasági tárca eleinte nem is támogatta a javaslatot.

Lázár nem tapasztalta, hogy a CBA lobbizott volna a vasárnapi zárva tartásért Fotó: Polyák Attila - Origo
17:09
július 02, 2015
Vágólapra másolva!

Bővülhet a csok kerete

A kormány július 21-én felülvizsgálja a csok pénzügyi kereteit, és ha lehetősége lesz rá bővíti, mert nagy az érdeklődés. Lázár János emlékeztetett arra, hogy a családi otthonteremtési kedvezményt új és használt ingatlan vásárlására, bővítésre is kérni lehet július 1-jétől.

17:16
július 02, 2015
Vágólapra másolva!

Családi csődvédelem

A kormány becslései szerint százezer emberen segíthet a családi csődvédelem, a magáncsőd intézménye, kérdés, hogy a szigorú feltételeket, szabályokat hányan tudják majd betartani. 

17:22
július 02, 2015
Vágólapra másolva!

Tüntetés helyett konzultáció

Ezt javasolja az ápolónőknek Lázár János, aki megérti, hogy többet szeretnének keresni, de az ország teljesítőképességének is van határa. A miniszter arra reagált, hogy a magyar egészségügy napján, július elsején tiltakoztak az ápolók, a mentők és a kórházi dolgozók, mert továbbra is alulfizetettnek érzik magukat.

Az egészségügyi dolgozók szerdán tartottak vitafórumot és virrasztást a Parlament előtt Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

17:23
július 02, 2015
Vágólapra másolva!

A világ változik Lázár János szerint

A világ változik, és addig kell változtatni, amíg nem lesz jó - állapította meg Lázár János az iskolák és kórházak átvételéről. Hozzátette: erről majd 2018-ban lehet véleményt mondani a választáson.

17:25
július 02, 2015
Vágólapra másolva!

Nem jár a bevándorlónak a luxus

A határra tervezett kerítés állami érdekkörben valósul meg, nem tervezik, hogy privát cégeket vesznek igénybe az építéshez - mondta Lázár. 

Nem tudunk megfelelni azoknak az uniós elvárásoknak, amelyek luxuskörülményeket várnak el a gazdasági bevándorlók, illegális határátlépők elhelyezésénél a táborokban - tette hozzá a miniszter.

17:27
július 02, 2015
Vágólapra másolva!

Más, aki menedéket keres, mint aki több pénzt

Szerbiában emocionálisan más a hozzáállás ehhez a menekültkérdéshez a két háború miatt - jelezte Lázár a kerítés okán.

Megint elmondta, hogy más az, aki politikai üldözött és menedéket keres, mint az, aki csak több pénzt, jobb megélhetést. 

17:29
július 02, 2015
Vágólapra másolva!

A trafikellátó nem lehet jogsértő

A központi dohányellátót uniós bírálatok érték ugyan, de a trafikügyben a kormány nyert, ahogy a plázastoppal kapcsolatos eljárásban is. A kormány jogászai szerint a trafikellátó nem lehet ellentétes az uniós joggal, mert egy sor másik országban is létezik ilyen. Az Európai Bizottság Lázár szerint a dohánycégekre kirótt különadó miatt támadja inkább Magyarországot. 

17:32
július 02, 2015
Vágólapra másolva!

Még mindig a trafikellátó

Ami pályázatot a Philip Morris beadott a trafikellátásra, az formailag nem volt megfelelő, másrészt akkor már ismert volt a nyertes által ajánlott díj, ezért Giró-Szász András államtitkár szerint annál nem volt nehéz többet kínálni.

Lázár János ehhez még azt tette hozzá, hogy nagyon jó kis törvényt hoztak ebben a kérdésben. Nem állhat egyébként olyan rosszul a Philip Morris, ha sikerült neki "bemozgatni" egy uniós biztost - utalt vissza Lázár az általa korábban mondottakra.

17:35
július 02, 2015
Vágólapra másolva!

Tarlós oldja meg, ő a főpolgármester

A BKV finanszírozásával összefüggésben egy kérdésre Lázár megint elmondta, hogy a kormány nyitott a főpolgármester minden kezdeményezésére, de a kormány szerette volna előre rögzíteni az állami támogatás számait.

Nem tudunk főpolgármesterkedni Tarlós István helyett, és nem is akarunk, de nem Orbán Viktor vezeti a fővárost, de még csak nem is én - folytatta Lázár, aki azért megjegyezte: Tarlós úgy tesz, mintha nem értené, mi történik, és azt akarná bizonyítani, hogy a miniszterelnök Budapest ellen van, pedig a kormány már nagyon sokszor segített a fővárosnak az elmúlt öt évben. 

17:39
július 02, 2015
Vágólapra másolva!

Az ENSZ felvetését mérlegelni fogják

Tegnap a szeretetszolgálatok megkezdték a munkát a menekülttáborokban - emlékeztetett Giró-Szász András a menekültkérdés kapcsán arra, hogy a kormányfő felesége, Lévai Anikó is segített adományokat osztani.

A táborok bővítésére nincs szükség - állapította meg az államtitkár.

Arra a felvetésre, hogy az ENSZ menekültügyi főbiztossága bírálta a menekültügyben tett magyar intézkedéseket és terveket, Lázár azt mondta, mérlegelni fogják a felvetést, de nem ismeri a részleteket.

Lévai Anikó is adományokat vitt a migráns gyerekeknek Forrás: MTI/Kiss Tamás / Mös
17:42
július 02, 2015
Vágólapra másolva!

Deutschék 45 milliós ügyvédi megbízása is téma

A 200 millió forint értékű ügyvédi megbízás, amit a Miniszterelnökség kötött, nem sok ahhoz képest, hogy több mint 300 milliárd forint felett diszponál a tárca - válaszolt Lázár egy kérdésre, megjegyezve, hogy az ügyvédi díjak összege "minimálisnak tekinthető".

Egy konkrét, 45 millió forintos keretösszegű ügyvédi megbízás kapcsán Lázár azt mondta, az a megbízás a Deutsch Tamás-féle nemzeti konzultációhoz kapcsolódik. 

17:45
július 02, 2015
Vágólapra másolva!

Ki az igazi, hamisítatlan menekült?

Ha menekültstátuszt kér valaki, és megfelel a szabályoknak, háborús övezetekből érkezik, és ezt bizonyítani is tudja, akkor kap menedéket, de aki rosszhiszeműen ezzel visszaél, az nem menekült - tette világossá zárásként Lázár János.

17:47
július 02, 2015
Vágólapra másolva!

Lázár János nem Deutsch Tamás

Nem kommentálja Deutsch Tamásnak a paralimpikonok éremjutalmának csökkentésére vonatkozó kijelentéseit Lázár János. Szerinte erre két jó oka van: egyrészt ő nem Deutsch Tamás, másrészt nem is akarja.

Lázár János nem Deutsch Tamás Forrás: MTI/Bruzák Noémi
17:49
július 02, 2015
Vágólapra másolva!

Minden jót, viszlát!

Csaknem két órán át tartott a 15. Kormányinfó, aminek a végén Lázár János és Giró-Szász András szép napot és minden jót kívánt, majd távozott.