Orbán Viktor és a Fidesz értékeli az önkormányzati választást
2014. október 19. 12:29
Tarlós István főpolgármester nem jött el a budai Millenáison zajló rendezvényre, de levelet küldött: három a magyar igazság, és a Fidesz-KDNP három győzelmet aratott ebben az évben. „Ilyen korábban még nem történt, tovább szolgálhatjuk a fővárost tárgyi és spirituális értelemben”. Szerinte érdemes lenne, ha az ellenzék is együtt működne a kormánypárttal, viszont felesleges külföldön rombolni a pártszövetség hitelességét. A főpolgármester szerint a győztesek a választók adósai, nem szabad nekik csalódást okozni.
Orbán Viktort hatalmas taps fogadja. A miniszterelnök mindenkinek gratulál. "Már-már a politikai sci-fi kategóriájába tartozó győzelmet arattatok” –mondja. Szerinte az idei három győzelem intelem is: meg kell fejteni, hogyan vált ez lehetségessé.
„Van egy pont, ahol a lehetséges magyarázatok metszik egymást: egyedül nem megy.” – fogalmaz a kormányfő, aki szerint most köszönetet kell mondani mindenkinek, aki segített a harcban.
Több féle perspektívából vizsgálhatóak a Fidesz-KDNP sikerei: történelmi aspektusból a kommunizmus utáni 20 zavaros év végét is jelentheti –kiutat, amit nagy küzdelemmel értek el. Közhelyes, de igaz: az összefogás győzött a széthúzás felett- utalt a pártszövetség sikerére a miniszterelnök.
Orbán szerint a harmadik megnyert választás után értette meg az ország, de a kormánypárt, hogy hosszú távú összefogásról van szó, nem szalmaláng-szerű sikerről: a múlt vasárnapi győzelem minden magyar emberé, a Fidesz-KDNP csak megtestesítette akaratukat.
Az ellenzék talán egyszer megérti: a haza nem lehet ellenzékben. Amíg ez nem sikerül, a földről sem tudnak felállni –fogalmazott Orbán Viktor.
Orbán szerint a harmadik megnyert választás után értette meg az ország, de a kormánypárt, hogy hosszú távú összefogásról van szó, nem szalmaláng-szerű sikerről: a múlt vasárnapi győzelem minden magyar emberé, a Fidesz-KDNP csak megtestesítette akaratukat.
Az ellenzék talán egyszer megérti: a haza nem lehet ellenzékben. Amíg ez nem sikerül, a földről sem tudnak felállni –fogalmazott Orbán Viktor.
Munkaalapú rendszert szeretnének, és ez az elképzelés diadalmaskodott. A szocialista kormánykoalíció bukása jelzi, hogy nincs ingyen pénz, nem lehet segélyre építeni egy ország jövőjét. Mi bebizonyítottuk, hogy csak munkával lesz esély egy tisztes, jobb életre.
Az erős ország a tisztességes munkahelyeknél kezdődik – ez a cél, a teljes foglalkoztatottság Magyarországon, hangsúlyozta Orbán Viktor. Megjegyezte, még mindig van 108 ezer ember, aki munkanélküli, de 2010-ben ez a szám még 500 ezer felett volt. El fogjuk érni, hogy 2018-ra mindenkinek lehessen munkája. Ennek a szándéknak nyomai már ott lesznek a holnap benyújtandó költségvetési törvényjavaslaton is. Orbán szerint csak akkor teljesülhetnek ezek a célok, ha Fidesz-KDNP vezeti az országot.
Hároméves kortól minden gyerek óvodába járhat. Mivel a jövő az iskolákban dől el, azt szeretnék, ha állami támogatással Európa legjobb iskolarendszerét alakítanák ki – mondta a miniszterelnök.
A cinizmus életveszélyes, a baloldal pedig ezt az utat választotta, hogy semmi sem szent, mindent ki lehet gúnyolni. Elveszett ország az, ahol a cinikusok kezén vannak az iskolák önkormányzatok. A cinizmus csak rombol, a bizalom viszont országot épít- ez a Fidesz erénye Orbán Viktor szerint, és ezt a bizalmat kapták meg választóiktól az újabb győzelem során.
Az október 12-i választás sikertörténet volt és azt szeretném, hogy ennél a sikernél ne érjétek be kevesebbel. Hajrá Magyarország, hajrá magyarok - üzente az összegyűlt polgármestereknek és képviselőknek beszéde végén Orbán Viktor.