Több ezer résztvevő az idei melegfelvonuláson

Események

Résztvevők egy kamionon a 19. Budapest Pride, a leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és queer (LMBTQ) közösség fesztiváljának felvonulása előtt Budapesten, az Alkotmány utcában 2014. július 5-én.
MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
Budapest, 2014. július 5. Résztvevők egy kamionon a 19. Budapest Pride, a leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és queer (LMBTQ) közösség fesztiváljának felvonulása előtt Budapesten, az Alkotmány utcában 2014. július 5-én. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
Vágólapra másolva!
Több ezeren gyűltek össze az idei Budapest Pride-ra az Alkotmány utcában, ahonnan fél ötkor elindult a menet a Hősök terére. Lezárásokra kell számítani az Andrássy úton és a környékén, és több közlekedési járat menetrendje is változik. A közelben egy másik szervezet, „A család nevében" Facebook-csoport is demonstrál, a két rendezvényt rendőrségi kordon választja szét.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül51 bejegyzés
16:45
július 05, 2014
Vágólapra másolva!

Küzdeni akarnak a sztereotípiák ellen

A Budapest Pride rendezvénysorozatot szervező Szivárvány Misszió Alapítvány szóvivője, Milanovich Dominika június 25-én tartott budapesti sajtótájékoztatóján azt közölte, az idei fesztivállal azt akarják üzenni, hogy az LMBTQ (leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és queer) emberek egyenjogúságának ünnepe nem korlátozódhat egy napra. Azt mondta, küzdeni akarnak a közösséget fojtogató sztereotípiák ellen, annak érdekében, hogy az LMBTQ emberek az év minden napján felvállalhassák szexuális orientációjukat.

16:47
július 05, 2014
Vágólapra másolva!

A kisföldalatti nem áll meg az Oktogonon

Szombaton kora délutántól este hét óráig számos autóbusz- és trolibuszjárat rövidített vagy módosított útvonalon közlekedik. A kisföldalatti az említett időszakban nem áll meg az Oktogonon, a Vörösmarty utcánál, a Kodály köröndön és a Bajza utcai megállóban.

A 4-es és a 6-os villamos várhatóan 16.45-ig a teljes útvonalán közlekedik ugyan, de az Oktogonnál nem áll meg. Ezután megosztva, két szakaszon jár: egyrészt a dél-budai végállomások és a Király utca között (úgy, hogy a Blaha Lujza térnél át kell szállni egy másik, a Király utcáig közlekedő járatra), másrészt a Széll Kálmán tér és a Nyugati pályaudvar között.

 Rövidített vagy más útvonalon jár majd a 9-es, a 15-ös, a 115-ös, a 20E, a 30-as, a 30A, a 230-as, a 105-ös busz, valamint a 70-es, a 72-es, a 75-ös, a 76-os és a 78-as trolibusz. A 19. Budapest Pride, a leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és queer (LMBTQ) közösség hagyományos fesztiválja keretében a menet szombat délután a Kossuth Lajos térről a Városligetbe vonul.

16:59
július 05, 2014
Vágólapra másolva!

Ellentüntetés is lesz

A Pride gyülekezőhelyétől alig pár utcára, a Kossuth térre szervezte a demonstrációját "A család nevében" Facebook csoport.  A Facebook-csoport oldalán az olvasható, hogy rendezvényüket "a közerkölcs-, a család hagyományos értékei-, a gyermekek jogainak védelmében, a család ellen irányuló törekvésekkel szembeni társadalmi immunitás kibontakoztatása érdekében" szervezik. 

A tüntetést a rendőrség nem engedélyezte, a Fővárosi Közigazgatási Bíróság azonban hatályon kívül helyezte a rendőrség betiltó határozatá, így a rendezvényt megtartják. A szervezők szerint "a közrend és köznyugalom megzavarására elsősorban a Budapest Pride, másodsorban pedig a rendőrség alkalmas, mely a homoszexuális lobbi által a hazai közélet szereplőire kifejtett nyomás miatt gyakorlatilag nem képes a munkáját elfogultság nélkül, a törvények által meghatározott elvek mentén végezni".

17:13
július 05, 2014
Vágólapra másolva!

Rengeteg a rendőr a Kossuth téren

Gyülekeznek az ellentüntetők a Kossuth téren. Rengeteg a rendőr, az Origo helyszíni tudósítója szerint a Szalai utcában tíz rendőrautót is látni, a rendőrök pedig kordont húztak a Pride gyülekező helye és az ellentütetők közé. Az elelntütetők közel negyvenen lehetnek, sok a Harcos pólót viselő férfi.

17:23
július 05, 2014
Vágólapra másolva!

Százak gyülekeznek az Alkotmányban utcában

Tudósítónk jelentése szerint gyükekeznek a résztvevők az Alkotmány utcában, ahonnan a melegfelvonulás indulni fog, néhány százan lehetnek. Nagy a biztonsági ellenőrzés, tudósítónknak kipakoltatták a táskáját, és még az ásványvízébe is bele kellett innia.

17:26
július 05, 2014
Vágólapra másolva!

Érpatak polgármesterének nem sikerült

Állampolgári jogom átmenni és bemutatni a konzervatív értékrendemet - mondta Orosz Mihály Zoltán, Érpatak polgármestere, aki az ellentütetésről próbált meg átkérdedzkedni a melegfelvonulásra, de nem jutott át a kordonon.

17:28
július 05, 2014
Vágólapra másolva!

Ingyenkávé is van a Pride-on

Gyorsan több ezresre hízott a tömeg az Alkotmány utcában, különösen a Google kamionja mögött gyülekeznek sokan, ott ugyanis ingyenkávét osztanak.

17:46
július 05, 2014
Vágólapra másolva!

A két csoport egymást hergeli

Az érpataki polgármester új helyen próbált meg bejutni a Pride-ra. Közel 100 emberrel a Honvéd utcai beléptetőkapuhoz ment, ahol a kordonon többedmagával át is jutott, de a rendőrök feltartóztatták. Eközben az ellentüntetők elkezdték azt skandálni, hogy "mocskos buzik", amire a felvonulás résztvevői azzal válaszoltak, hogy "mocskos nácik".

18:07
július 05, 2014
Vágólapra másolva!

Nem volt kérdés, hogy itt legyek

"Nagyon egyek a céljaink, nem volt kérdés, hogy itt legyek" - mondta az Origónak László M. Miksa, a Ladánybene 27 együttes frontembere a Pride-on. Tudósítónk Lang Györgyit is látta a tömegben, és az Amnesty Internationaltól is kint vannak. A beléptetés tudósítónk szerint egy ideig állt, feltehetően az érpataki polgármester miatt.

18:12
július 05, 2014
Vágólapra másolva!

Nagy a készülődés az Oktogonnál

Több tucat készenléti rendőr áll csoportokban a már minden irányból lezárt Oktogonon. A rendőrkordonok az Aradi utcánál és a Dohnányi Ernő utcánál zárják el a Teréz körutat. A 4-6-os villamos 16 órakor még megállt az Oktogonon, de a következő járatok várhatóan már megállás nélkül hajtanak át a téren. A villamoson a hangosbemondóban már figyelmeztették az utasokat, hogy a kisföldalatti az Opera és a Hősök tere között megállás nélkül hajt végig.

18:20
július 05, 2014
Vágólapra másolva!

Nem is megy át az Oktogonon a 4-6-os

A BKK friss közleménye szerint a 4-6-os villamos a Blaha Lujza tér és a Jászai Mari tér között nem közlekedik.

18:21
július 05, 2014
Vágólapra másolva!

Az idős nőt riksával viszik a lakásáig

Tudósítónk találkozott egy idős nővel, aki egy riksával utazott. Elmondta, hogy nem a felvonulásra jött, csak ott lakik a környéken, a szervezők pedig felajánlották nekik, hogy hazavivszik.

18:22
július 05, 2014
Vágólapra másolva!

Budaházy György is kivonult

Az Alkotmány utca körül gyülekező ellentüntetők 40-50 fős csoportja maszkban, kapucniban az Alkotmány utcával párhuzamos utcákról próbált meg bejutni a Pride kordonai mögé. Nagyon sok rohamrendőr áll az utcákon, teljes felszereléssel, könnygáz is van náluk. Tudósítónk az ellentüntetők között látta Zagyva György Gyulát is és Budaházi Györgyöt. 

18:24
július 05, 2014
Vágólapra másolva!

Gyülekező

A képre kattintva galéria nyílik! Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

18:26
július 05, 2014
Vágólapra másolva!

Még nem indult el a menet

Még mindig nem indult el a menet. A Pride sajtószóvivője, Milanovich Dominika azt mondta, hogy a késésnek nincs semmi különösebb oka, csak azt várják, hogy minél többen összegyűljenek. A résztvevők létszámát egyelőre még becsülni sem tudják, de nagyjából tízezer emberre számítanak.

18:32
július 05, 2014
Vágólapra másolva!

Boldogító másság

A képre kattintva galéria nyílik! Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

18:32
július 05, 2014
Vágólapra másolva!

A Hősök terére készülnek az ellentüntetők

Teljesen feloszlott a Kálmán Imre utcában az ellentüntetés, jelentette tudósítónk. Előtte a kapucnis-maszkos ellentüntetők még úgy próbáltak meg bejutni a kordonok mögé, a Pride résztvevői közé, hogy fiatal lányokat kezdtek el követni, mintha velük lennének, de végül a rendőrök a lányokat beengedték, az ellentüntetőket nem. Tudósítónk azt hallotta, hogy öt órára a Hősök terére kezdtek gyülekezőt szervezni az ellentüntetők.

18:34
július 05, 2014
Vágólapra másolva!

Szelfi

A képre kattintva galéria nyílik! Forrás: Origo

18:34
július 05, 2014
Vágólapra másolva!

Elindult a menet

Nagyjából fél órával a meghirdetett indulás után végre elindult az első kamion az Alkotmány utcából - jelentette tudósítónk.

18:42
július 05, 2014
Vágólapra másolva!

Élő közvetítés a menetről

A menettel együtt élő közvetítés is indult a több mint 700 céget összefogó Nyitottak vagyunk közösségi kezdeményezés kamionjáról ezen a linken.

18:48
július 05, 2014
Vágólapra másolva!

Lakner Zoltán is vonul

A több ezer fős menet most tart a Nagymező utca elejénél - jelentette tudósítónk, aki a tömegben észrevette Lakner Zoltánt, aki a Pride megnyitója előtt vállalta másságát.

18:55
július 05, 2014
Vágólapra másolva!

Már készülődik az ellentüntetés a Hősök terén

A Hősök terén már áll a pódium, ahol az ellentünetők beszédeket fognak mondani, a helyszín körül nagyjából tucatnyi gárdista-egyenruhás férfi áll. A színpad körül hatalmas magyar-, székely- és árpádsávos zászlók vannak.

18:57
július 05, 2014
Vágólapra másolva!

Csak néznek a külföldiek

A kisföldalatti továbbra sem áll meg az Opera és a Hősök tere között, de ezt csak magyarul mondják be a hangosbeszélőbe, így a külföldi turistákat teljesen váratlanul éri, hogy nem tudnak leszállni - jelentette tudósítónk.

19:04
július 05, 2014
Vágólapra másolva!

Diplomaosztó helyett Pride

Nagy a bulihangulat a tömegben, jelentette tudósítónk, aki szerint a résztvevőknek nagyon lelkesen integetnek a környező házak ablakaiból, erkélyeiről. A Nagymező utcában az egyik pizzásnál pizzát osztogattak a vonulóknak, és más éttermekből is nagyon lelekesen köszöntötték az elhaladó menetet. Egyetlen negatív közjáték volt: az egyik Nagymező utcai ház kapujába kiállt egy hajcsavarós idős néni, és a fenekét mutogatta a menetnek, de csak nevettek rajta. Az egyik vonuló pólóján tudósítónk azt olvasta, hogy "A diplomaosztóm helyett inkább a Pride-ra jöttem".

19:11
július 05, 2014
Vágólapra másolva!

Teljesen elzárták a menetet

Az Andrássy út teljesen le van zárva, a kordonokat az úttól beljebb állították fel, így aki csak kíváncsiskodni akar, az csak nagyon messziről tudja megnézni a menetet. A rendőrök azt mondták tudósítónknak, hogy a kordonokon várhatóan este hat-hét óráig nem engednek át senkit, csak azokat, akik megmutatják a lakcímkártyájukat, és igazolják, hogy ott laknak.

19:15
július 05, 2014
Vágólapra másolva!

A Jobbik köszöntése

A Jobbik ezzel a transzparenssel fogadta a Pride résztvevőit a Kossuth téren Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

19:16
július 05, 2014
Vágólapra másolva!

Alföldi és Király Júlia

Alföldi Róbert színművész, rendező és Király Júlia, a Magyar Nemzeti Bank volt alelnöke a Pride előtt Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

19:25
július 05, 2014
Vágólapra másolva!

Sok a Conchita Wurst

A menetben sok olyan lányt látott tudósítónk, akik az Eurovíziós fesztivál osztrák indulójának, Conchita Wurstnak öltöztek-smikelte be. Biciklis rendőröket is kivezényeltek, ők rövidnadrágban támasztják a bringájukat, úgy nézik a menetet.

19:26
július 05, 2014
Vágólapra másolva!

Egy ellentüntető feljutott egy kamionra

Hiába a sok rendőr és kordon, az Oktogonnál egy ellentütető mégis bejutott a menetbe, és felugrott az egyik kamionra, ahonnan hárman próbálják meg leszedni - jelentett tudósítónk. 

19:32
július 05, 2014
Vágólapra másolva!

Villámgyorsan leszedték

Villámgyorsan leszedték azt a férfit, aki az Oktogonnál feljutott az egyik kamionra. A menet vonul tovább.

Forrás: Origo

19:37
július 05, 2014
Vágólapra másolva!

Vidámak

A képre kattintva galéria nyílik! Forrás: Origo

19:42
július 05, 2014
Vágólapra másolva!

Budaházyt várják a Hősök terére

Egyre több rendőr érkezik be a Műcsarnok és a Városligeti műjégpálya közé. Tudósítónk legalább húsz kisebb furgont, egy csapatszállító buszt és egy rabomobilt is látott. A felállított színpadon a Magyar Nemzeti Gárda részéről Iváncsi József mondott beszédet a 30-40 fős közönségnek. Arra kérte őket, hogy ne kövessenek el bűncselekményt, és azt mondta, hogy nem a melegfelvonulás miatt vannak ott, hanem a 907-es pozsonyi csatára emlékeznek. Azt azért szeretnék megakadályozni, hogy a melegek bejussanak Hősök terére - mondta. Lesz gárdistaavatás is este kilenckor. A színapdra várják Budaházy Györgyöt, hogy beszédet mondjon, később a Hungarica együttes fog fellépni.

19:44
július 05, 2014
Vágólapra másolva!

A Pride elkerüli a Hősök terét

A Pride szervezői azt mondták, nem tartanak a Hősök terén gyülekezőktől, mert a menet a Hősök terét elkerülve fog megérkezni a Városligetbe.

A képre kattintva galéria nyílik! Forrás: Origo

19:54
július 05, 2014
Vágólapra másolva!

Sok híresség vonul

Tudósítóink Alföldi Róberten és Lakner Zoltánon kívül látták a menetben Fodor Gábort, a Liberális Párt vezetőjét, az MSZP-s Lendvai Ildikót, az Együtt-PM-es Szabó Tímeát, Lang Györgyit, a Ladánybene 27 énekesét, Mautner Zsófia gasztrobloggert, Novák Angéla előadművészt. Ott van a Prezi alapítója, Árvai Péter, és látták a tömegben Nádasdy Ádám nyelvészt is. 

20:05
július 05, 2014
Vágólapra másolva!

Mindjárt ott vannak a Hősök terén

A menet eleje már elhagyta a Kodály körödöt. A Hősök terén a szélsőjobboldali tünetésen még csak pár tucat ember van, viszont az egész tér tele van rendőrökkel - jelentette tudósítónk.

20:11
július 05, 2014
Vágólapra másolva!

Már szidják a pride-osokat

A Műcsarnok oldalánál kordonnal zárták el a Felvonulási tér felé vezető utat, a kordonnál ötven-hatvan ellentüntető gyűlt össze, és azt kiabálják a pride-osok felé, hogy "mocskos buzik". Tudósítónk szerint ez ugyanaz a társaság, akik az Alkotmány utcánál megpróbáltak bejutni a menetre.

20:17
július 05, 2014
Vágólapra másolva!

Bevadultak az ellentüntetők, előkerült a könnygáz

A kordonnál várakozó ellentüntetők bevadultak, amikor az első kamion befordult a Dózsa György útra. Előbb felgyújtottak egy szivárványos zászlót, majd berúgták a kordonokat, és elindultak a menet felé. A rohamrendőrök visszaszorították őket a kordonok mögé, könnygázt is használtak. Az ellentüntetők most azt kiabálják, hogy "senkik vagytok".

20:22
július 05, 2014
Vágólapra másolva!

A menetben nyugalom van

A menet eleje már a Városligetben van, és az ellentüntetőkből csak annyit érzékeltek, hogy sokan vannak a kordonoknál, és sok rendőr takarja őket. Egy vonuló táblájára egy sor szlogent felvésett: "Hölgyfaló vagyok, Orbán-mentes hazát, szabad országot, teljes szabadság, szabad szerelmet, demokrácia, jogállam".

20:23
július 05, 2014
Vágólapra másolva!

Most a másik oldalon próbálkoznak a kapucnisok

Az ellentüntetők átvonultak a Műcsarnok másik oldalára, de ott is nagyon sok rendőr van. Egy négy-öt fős társaság vezeti az ellentüntetőket, ők mondják nekik, hogy ki mit csináljon.

20:36
július 05, 2014
Vágólapra másolva!

Ne menjenek sehova!

Már a teljes menet megérkezett a Városligetbe, ahol nemsokára beszédekkel fogják szórakoztatni az egybegyűlteket, addig is a szervezők arra kértek mindenkit, hogy egyelőre ne hagyják el a helyszínt, később elmondják, hogy a rendőrség ajánlásra mikor, merre indulhat haza, aki akar. Sokan már a meccset nézik az egyik városligeti szórakozóhelyen.

20:37
július 05, 2014
Vágólapra másolva!

Ég a zászló

A képre kattintva galéria nyílik! Forrás: Origo

20:40
július 05, 2014
Vágólapra másolva!

Sokkal több a rendőr

A képre kattintva galéria nyílik! Forrás: Origo

20:43
július 05, 2014
Vágólapra másolva!

Elfogyott a lendület

Úgy látszik, elfogyott az ellentüntetők kedve, egyre kevesebben vannak, már csak pár fős csoportokban kommandóznak, és próbálnak betörési pontokat keresni a kordonokon, nem sok sikerrel.

21:05
július 05, 2014
Vágólapra másolva!

Nagy a büszkeség a Városligetben

A Városligetből továbbra sem engednek ki senkit a Pride résztvevői közül. Bent elkezdődtek a beszédek. Felszólalt Ulrike Lunachek, az EP alenöke és LMBT intergroupjának tagja. Ő az EP nevében üdvözölte a jelenlévőket, különösen azokat, akik félelmeiket felvállalva vettek részt a felvonuláson. Elmondta, hogy ő már húsz éve politikus, és harminc éve vállalta fel, hogy leszbikus. 

Gulyás Márton, a Krétakör vezetője lett volna a következő felszólaló, de ő "a norvég dolgok miatt" lemondta. Helyette az első, 1997-es budapesti Pride szervezője beszélt.

21:23
július 05, 2014
Vágólapra másolva!

Tegyék el a szivárványos zászlót!

Bár még tartanak a beszédek a Városligetben, egyre többen többen kérdezték a szervezőktől, hogy merre lehet elindulni. A szervezők azt mondták, hogy a Benczúr utcán és a Rippl-Rónai utcán át lehet kisétálni a Bajza utcai megállóig. A kisföldalatti a város felé csak az Oktogonon és a Deák téren áll meg, a Mexikói út felé már minden megállóban megáll. A távozókat megafonon kérik, hogy tegyék el a szivárványos zászlókat és az olyan kiegészítőket, ami utalhat arra, hogy honnan jönnek.

21:28
július 05, 2014
Vágólapra másolva!

Pride-hangulat

21:34
július 05, 2014
Vágólapra másolva!

Több százan várnak a kisföldalattira

A Mexikói út felé mégsem engedik felszállni az embereket a kisföldalattira, a Bajza utcától gyalog sem mehetnek tovább, így egy út marad: mindenkinek a város felé tartó kisföldalattira kell felszállnia. Iszonyatos a tömeg, jelentette tudósítónk, aki szerint több százan várnak a megálló körül arra, hogy haza tudjanak menni.

21:34
július 05, 2014
Vágólapra másolva!

Eközben a Városligetben

Forrás: Origo

21:51
július 05, 2014
Vágólapra másolva!

Rendőrök a kisföldalattin

Tudósítónk feljutott a kisföldalattira, ami a város felé az Oktogon után minden megállóban megáll. Minden kocsiban két rendőr utazik, azt mondták az Origónak, hogy addig utazgatnak, amíg el nem oszlik a tömeg.

22:17
július 05, 2014
Vágólapra másolva!

Szabad az Andrássy út

Megnyitották az Andrássy utat a forgalmomnak. Percről percre tudósításunknak vége.

22:57
július 05, 2014
Vágólapra másolva!

Két ember előállítottak

Két embert előállítottak, 29 embert igazoltattak a rendőrök a Budapest Pride rendezvényéhez kapcsolódóan - közölte a rendőrség. Az előállítottakról egyelőre további részleteket nem közöltek.