Ferenc pápával a devizahitel ellen - parlament percről percre

Események

Vágólapra másolva!
A parlament hétfői ülésnapján ismét rezsicsökkentéssel és március 15-i hóhelyzettel foglalkoztak a legtöbbet a képviselők. A KDNP Ferenc pápát idézte a devizahitelesek elleni küzdelem mottójául, az MSZP pedig bepróbálkozott az áfacsökkentéssel, de Cséfalvay államtitkár rövidre zárta a történetet azzal, hogy az túl sokba kerülne a költségvetésnek. Szanyi Tibor kereszténydemokrata főzőkesztyűvel parádézott, a képviselők délután új alkotmánybírót is választanak.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül72 bejegyzés
13:40
március 25, 2013
Vágólapra másolva!

Új alkotmánybíró jön

Hétfőn új alkotmánybírót választanak a képviselők, és nem titok, az Alkotmánybíróságból 70 éves kora miatt hamarosan távozó Holló András helyére ezúttal nem egy kormánypárti képviselőt, hanem Juhász Imrét szánja a kétharmados többség. Juhász Imre a Független Rendészeti Panasztestület tagjaként, majd elnökeként részt vett a 2006-os utcai események feltárásában, és emiatt a Jobbik is jelezte, hogy "jó szívvel" támogatja az alkotmánybíróvá választását. Az MSZP nem támogatja Juhászt, mert - mint Simon Gábor fogalmazott- "közismert az elkötelezettsége". Juhász megválasztása annyiban történelmi pillanat, hogy az Alkotmánybíróságban többségbe kerülnek a 2010 után megválasztott tagok, de például Stumpf István néhány nappal ezelőtti kritikáját elolvasva mégsem gondolhatja a Fidesz, hogy mostantól úgy táncol az Alkotmánybíróság, ahogy a Fidesz fütyül.

13:43
március 25, 2013
Vágólapra másolva!

Megbüntetik Szanyi Tibort

Múlt héten a szocialista Szanyi Tibor éppen amiatt interpellálta a belügyi államtitkárt, hogy indokolatlanul magas büntetést rótt ki a rendőrség a Parlament bejáratát korábban elálló diákokra. Ezután félreérthetetlen kézmozdulattal bemutatott a tőle balra ülő képviselőknek. Szanyi szerint rasszista megjegyzéseket értékelte így, a jobbikos képviselők szerint viszont az esetleges alkoholos befolyásoltságán élcelődtek. Tény, hogy Kövér László házelnök nagyon felháborodott, a lehető legnagyobb pénzbírság kiszabását javasolja Szanyi Tiborra, ez jelenleg 131 ezer 400 forint. Hétfőn szerepel is a napirenden egy "döntés fegyelmi ügyben" programpont, és erről a képviselők vita nélkül határoznak. A fideszes felháborodások és sopánkodások alapján Szanyi Tibor nem reménykedhet kisebb bírságban.
13:45
március 25, 2013
Vágólapra másolva!

Így mutatott be Szanyi

13:49
március 25, 2013
Vágólapra másolva!

Tiba István gázolt

A parlament kevésbé lehet büszke azokra a percekre, amikor mentelmi ügyekről van szó, pláne, ha a képviselőknek ki kell adniuk egy társuk mentelmi jogát. A héten három különböző párthoz tartozó képviselőnek is tudomásul kell vennie, hogy ügyük a bíróságon köt majd ki. A fideszes Tiba István tavaly áprilisban biciklizés közben úgy elkaszált egy szintén kerékpározó nőt, hogy annak eltört az ujja, emiatt szabálysértési eljárás indult a képviselő ellen.
13:50
március 25, 2013
Vágólapra másolva!

Dübörög a rezsicsökkentés

A parlamentbe menet a Kossuth téri metrókijáró előtt rezsicsökkentésért aláírásokat gyűjtő fideszes aktivistákba botlottunk. Azt mondták, hogy nagyon hideg van, de kitartanak, mert már ezalatt a rövid idő alatt is nagyon sokan aláírták az ívet. És tényleg, háromperces ottlétünk alatt ketten is vártak arra, hogy kifejezhessék, nem kérnek a nemtelen külföldi támadásokból.

Fotó: Hajdú D. András [origo]

13:52
március 25, 2013
Vágólapra másolva!

Mirkóczki tejet fakasztott

A jobbikos Mirkóczki Ádámnak tavaly novemberben megszületett Nimród fia, meg is ünnepelte, ahogy az szokás. Viszont annyi alkohol csúszott le a boldogságmámorban úszó képviselő torkán, hogy másnap reggel igazoltatás közben a szonda még mindig kimutatta az alkoholt. Így ellene is eljárás indult.
13:54
március 25, 2013
Vágólapra másolva!

Simon Gábor aláírt

A szocialista Simon Gábort magánokirathamistás miatt vonná felelősségre a legfőbb ügyész. Simon az előző ciklusban szociális államtitkár volt, és állítólag úgy írta alá a teljesítési igazolásokat a neki naponta 50-60 ezerért vezetői tréninget tartó pszichológusnak, hogy nem is volt Magyarországon. A szocialista politikus szerint az ügyészség nem kellő körültekintéssel járt el, és meg sem hallgatta őt.
13:56
március 25, 2013
Vágólapra másolva!

Húsvét és rezsicsökkentés

A képviselők benyújtották napirend előtti felszólalásainak címét az országgyűlésnek. Az MSZP-s Lukács Zoltán valódi segítséget szeretne az embereknek, ugyanis ezt a címet adta felszólalásának, Dúró Dóra a Jobbikból egy sikertörténetről beszél, a KDNP-s Vejkey Imre az adósság és a húsvét összefüggéseiről értekezik, míg a rezsicsökkentés élharcosa, Csepel fideszes polgármestere, Németh Szilárd Gyurcsányt és Bajnait fogja ekézni, amiért azok nem támogatják teljes mellszélességgel a kormány rezsicsökkentő intézkedéseit.

13:59
március 25, 2013
Vágólapra másolva!

Késnek a képviselők

Kövér László még sehol a parlament hétfői ülésének kezdetekor, a képviselőknek is csak körülbelül a fele van bent.

14:05
március 25, 2013
Vágólapra másolva!

Lukács: Csökkentsék az áfát!

Lukács Zoltán az MSZP-ből valódi segítséget szeretne az embereknek. Szerinte a rezsi csak egy része a nagy költségeknek, amiket a családokank kell kifizetni, mert az különböző különadók is terhelik az embereket. Az ágazati különadókat és a bankadót áthárították a családokra - mondta a képviselő, aki szerint az élelmiszerek is drágultak, amit az áfaemelés is súlyosbított. Lukács elmondta, hogy az MSZP támogatja a rezsicsökkentést, de azt szerinte differenciáltabban kéne megcsinálni, mert így a gazdagok nagyobb mértékben részesülnek a csökkentésből. A képviselő elismételte a párt kezdeményezését az élelmiszerek áfájának öt százalékra való csökkentéséről, amiről már be is nyújtották a törvényjavaslatot.

14:13
március 25, 2013
Vágólapra másolva!

Az MSZP lelkiismeret-furdalása

Jó dolog a lelkiismeret-furdalás - kezdte válaszát Cséfalvay Zoltán NGM-államtitkár, aki szerint a szocialisták alatt óriásit nőttek a rezsiterhek. Az államtitkár szerint utána kéne számolni az áfacsökkentési javaslatnak, majd felidézte a Gyurcsány-féle áfacsökkentést, ami áfaemeléssel végződött. Cséfalvay úgy véli, hogy jelentős költségvetési terhet jelentene az áfacsökkentés, ezért felelőtlen úgy benyújtani egy javaslatot, hogy valaki nem számol utána. Az államtitkár egy MNB-s jelentés idézve azt mondta, hogy az áfacsökkentés valójában nem jut el a fogyasztóhoz, mert azt lenyelik a kereskedők. A megoldás a béremelés, ami meg fog valósulni - már csak a csökkenő infláció miatt is - zárta felszólalását az államtitkár.

14:21
március 25, 2013
Vágólapra másolva!

Aczél György Intézményfenntartó

A jobbikos Dúró Dóra szerint a Klebelsberg Intézményfenntartó nem méltó arra, hogy a Klebelsberg Kunó nevet használja, mert a horthysta politikus egyik örököse nem engedte meg azt, ugyanis azt inkább Aczél Györgyről kéne elnevezni. De a képviselő szerint nem csak Klebelsbert Éva van felháborodva, hanem a pedagógusok is fel vannak háborodva, különösen azon, hogy a vezetők nem nyilatkozhatnak a sajtónak és meg kell adniuk, mikor tartózkodnak az iskolában - mondta Dúró, aki szerint a béreket sem folyósítják rendesen, majd tovább sorolta a Klikkel kapcsolatos panaszokat. Ez nem sikertörténet, hanem botránysorozat - mondta a jobbikos képviselő.

14:23
március 25, 2013
Vágólapra másolva!

Hoffmann a Klik mellett

Hoffmann Rózsa államtitkár szerint összekeveredett több dolog a felszólalásban. Egyrészt a mindennapos testnevelésben mindenki egyet ért, mert nagyon rossz a magyar fiatalok egészségi állapota. Szerinte lehet folyosón és a szabadban is tornázni és azt sosem titkolták, hogy az infrastruktúrán van mit fejleszteni még. Hoffmann elmondta, hogy megállapodott a szakszervezetekkel arról, jelzik egy bizottságnak a problémáknat, de egyelőre semmilyen panasz nem érkezett. Ha konkrét problémáról értesülök, azonnal intézkedek - mondta az államtitkár, aki szerint az általánosságban megfogalmazott kritikáknak legtöbbször nincs alapja. A Klebelsberg névről tájékozódtak a névadás jogi hátteréről, arról csak az MTA-nak van joga dönteni, Klebelsberg Éva pedig nem örökös - mondta Hoffmann.

Fotó: Hajdú D. András [origo]

14:29
március 25, 2013
Vágólapra másolva!

Ferenc pápával a devizahitel ellen

"Cél az anyagi és spirituális szegénység, valamint az eladósodás elleni küzdelem" - indította a KDNP-s Vejkey Imre egy Ferenc pápa idézettel a devizahirtelesekről szóló felszólalását. Szerinte a formális szabadság ugyan megvan az embereknek, de nincs pénzük hozzá, ezért fel kell szabadítani az embereket a devizahitel adósságából. A KDNP-s képviselő szerint a rezsicsökkentés és a devizahitelesek megsegítése is szabadságot ad. Ezután Vejkey egy teológiai okfejtésbe kezd a Húsvét apropóján.

14:31
március 25, 2013
Vágólapra másolva!

Kövér László fegyelmez - kép

Fotó: Hajdú D. András [origo]

14:35
március 25, 2013
Vágólapra másolva!

Rétvári a bűnök törlesztéséről

Régi bűnöket kell törleszteni - kezdte Rétvári Bence KIM államtitkár a válaszát, ugyanis szerinte a korábbi kormányok nem foglalkoztak a megugró devizahitelezéssel. Ezután a KDNP-s államtitkár a kormány devizahiteleseket segítő intézkedéseit dícséri. Szertine jó, hogy a kormány a bankok és a nagyvállalatok megadóztatásának útját választotta. és nem apedig a ciprusi utat, ami az adósokat bünteti. Az államtitkár hirtelen Bajnai ekézésébe kezdett, ugyanis szerinte a volt kormányfő az IMF-es megszorító csomagjával még azt is megcsinálta, amit Gyurcsány sem mert. Áldott Húsvétot kivánok! - zárta felszólalását Rétvári.

14:41
március 25, 2013
Vágólapra másolva!

Németh: Nyilatkozzon Gyurcsány és Bajnai!

A szolgáltatók összefogtak az ellenzéki pártokkal és nekimentek a rezsicsökkentésnek - mondta a fideszes Németh Szilárd, aki a rezsicsökkentés dícséretével kezdte a felszólalását. Szerinte Bajnaihoz és Gyurcsányhoz kötehető a rezsicsökkentés elleni támadás, ők nem érdekeltek a rezsicsökkentésben. Ezután arról beszélt, hogy Gyurcsány saját cégének VIP-áramárcsökkentést intézett, miközben az embereknek a többszörösére nőtt a rezsije. "Tegyék nyilvánvalóvá, milyen alapon támadják a rezsicsökkentés, tisztázzák viszonyukat a külföldi szolgáltatókkal!" - mondta Németh, aki arra kéri Gyurcsányt és Bajnait, nyilatkozzanak a magyar energiapiaci érdekeltségeiről.

14:45
március 25, 2013
Vágólapra másolva!

Fónagy: Nem foglalkozunk ködlovagokkal

"Nem feladatunk, hogy a tegnap ködlovagjainak motivációját vizsgáljuk" - kezdte válaszát a fejlesztési minisztérium államtikára, Fónagy János, majd hosszan dícséri a rezsicsökkentést. Az államtitkár elmondta, hogy a PB-palackos gáz, a szemétdíj, a kéményseprői-díj, valamint a víz- és csatorna-díj csökkentésén dolgozik a kormány.

14:47
március 25, 2013
Vágólapra másolva!

Rogán Cséfalvayról puskázik - kép

Fotó: Hajdú D. András [origo]

14:50
március 25, 2013
Vágólapra másolva!

PM-csoport

Kövér László bejelentette, hogy PM-sek tájékoztatták arról, hogy képviselői csoportot alakítottak, ám ezzel együtt nem rendelkeznek a frakciókat megillető jogokkal.

14:51
március 25, 2013
Vágólapra másolva!

Orbán libikókázik

Orbán Viktor is megérkezett az ülésterembe, de még nem ült le a miniszterelnöki bársonyszékbe, inkább a fideszes széksorok között állva dőlöngél előre-hátra egy padra támaszkodva, és a képviselőkkel viccelődik.

Fotó: Hajdú D. András [origo]

15:00
március 25, 2013
Vágólapra másolva!

Simon Gábor a geek - kép

Fotó: Hajdú D. András [origo]

15:04
március 25, 2013
Vágólapra másolva!

Harangozó: Jó volt a hókommunikáció?

Az MSZP-s Harangozó Tamás megint a hóhelyzetről beszél. Szerinte a hóvihar nem érte váratlanul a katasztrófavédőket, és a belügyminiszter állampolgárokat hibáztató nyilatkozata álságos és hazug. A képviselő azt kérdezi a belügyminsztertől, hogy megfelelő volt-e az ilyen helyzetekben folytatott kommunikáció.Szerinte a nemzeti konzultáció helyett inkább erről kellett volna tájékoztatni a lakosságot.

15:07
március 25, 2013
Vágólapra másolva!

Pintér: Felelőtlen az MSZP

Pintér Sándor válaszában elmondta, hogy nagyon egyszerű a válasz a kérdésre: össze kell fogni. A belügyminiszter ismét felsorolta a már unalomig ismert számokat a közelgő viharról szóló közlemények számáról, és felidézte az MSZP felelőtlen döntését, amiért megtartották Miskolcon március 15. ünnepét. "Kézben húzták a marmonkannát, hogy mindenkinek legyen üzemanyaga" - szemléltette a belügyesek áldozatvállalását, majd tovább dícsérte a katasztrófavédelem munkáját.

Fotó: Hajdú D. András [origo]

15:08
március 25, 2013
Vágólapra másolva!

Szakértők a házban - kép

Fotó: Hajdú D. András [origo]

15:11
március 25, 2013
Vágólapra másolva!

Közös gondolkodás

"Mi is megköszöntük mindenki munkáját" - mondta Harangozó, aki közös gondolkodást kért a szervezetektől, hogyan lehet jobbá tenni a kommunikációt és a mentést. Az MSZP-s képviselő a belügyes jelentés titkosságát is kifogásolta a viszontválaszában. A képviselő nem, a parlament viszont elfogadta a miniszter válaszát.

15:14
március 25, 2013
Vágólapra másolva!

Offshore cégek a pályázatok körül?

A jobbikos Szilágyi György szerint a pályázati pénzek offshore cégekhez vándorolnak, ami ellen a kormány nem tesz semmit. Fónyagy János szerint viszont minden jövedelem adóköteles, a titkos számlák kifehérítése a kormány egyik legfontosabb feladata. "Magyaroszág a 17. legnagyobb offshore-vesztes" - mondta az államtitkár, aki szerint ez az érték az államadósságot is meghaladja. Az adóelkerülés világszintű probléma, ami ellen minden ország a maga eszközei szerint igyekszik küzdeni - mondta Fónagy -, majd a kormány anti-korrupciós törvényeiről beszélt.

15:19
március 25, 2013
Vágólapra másolva!

Szilágyi: Fónagy félrebeszél

Szilágyi György szerint nem az adóelkerülésről van szó, hanem az EU-s pénzek offshore cégekhez vándorlásáról szól. A képviselő elmondta, hogy ezeknek a pénzeknek tíz százaléka vándorol külföldi helyekre. A képviselő nem, a parlamenti viszont elfogadta az államtitkár válaszát.

15:22
március 25, 2013
Vágólapra másolva!

iHiller - kép

Fotó: Hajdú D. András [origo]

15:24
március 25, 2013
Vágólapra másolva!

Koszorús a családokért

A fideszes Koszorús László a népességcsökkenésről és a családokat támogató adókedvezményről beszél, és a kormány különböző családpolitikai intézkedéseiről. Azt kérdezi Varga Mihálytól, hogy sikerült-e megállítani a népességcsökkenést és, hogy milyen lépéseket tervez a kormány, hogy a családi adórendszerrel az alacsonyabb jövedelmuek is jól járjanak.
15:28
március 25, 2013
Vágólapra másolva!

Varga szaporodásra buzdít

Varga Mihály válaszában elmondta, hogy 2011-ben és 2012-ben a családoknak közel 180 ezer forinttal maradt több a zsebében, de emlett a munkahelyvédelmi akcióterv is segített a családoknak. Varga szerint nőtt az élveszületések száma, csökkent az abortuszok és a válások száma is. "Júniusban várom a következő gyermekünket, és ezt javaslom az MSZP-frakció tagjainak" - zárta felszólalását a nemzetgazdasági miniszter. Koszorús László nagy meglepetésre, elfogadta a miniszter válaszát.

15:32
március 25, 2013
Vágólapra másolva!

Az MSZP Deutsch-csal érvel

Tóbiás József, az MSZP frakcióvezető-helyettese ismét a hóról beszél, Deutsch Tamást idézi, aki a katasztrófavédelmet szidta Twitter-üzenetében. A képviselő ezután sorolja a szokásos kritikákat: visszaszedték a hófogókat, nem tájékoztatták az embereket, értelmetlen SMS-t küldtek az autósoknak. Tobiás arról kérdezi a belügyminisztert, hogy még mindig sikerágazatként tekint-e a katasztrófavédelemre.
15:35
március 25, 2013
Vágólapra másolva!

Sikerágazat a katasztrófavédelem

"Igen, egy sikertörténet a katasztrófavédelem felállítása és központosítása" - reagált Pintér, aki elmondta, hogy nyugaton sem tudták teljesen jól kezelni ezt a nagyságú hóvihart. Ezután a miniszter számokat sorol arról, hogy hány eszköz és ember vett részt a mentésben. Szerinte a központosítás nélkül erre nem lett volna mód. Tóbiás nem, a Ház viszont elfogadta a miniszter válaszát.
15:35
március 25, 2013
Vágólapra másolva!

Szanyi főzőkesztyűben mászkál

A Tóbiás-Pintér szópárbaj közben Szanyi Tibor két nagy szürke főzőkesztyűvel járkál a folyosón. Azt mondta, az Ifjúsági Keresztenydemokrata Szövetségtol kapta, mert igy megelőzhető, hogy megint valakinek bemutasson.

15:43
március 25, 2013
Vágólapra másolva!

Balczó az oktatókért aggódik

Balczó Zoltán, a Jobbik alelnöke a felsőoktatásról beszél. Szerinte a kormány átgondolatlan, naponta változó döntései totális bizonytalanságban tartották a felvételizőket. A Jobbik nem csak a hallgatókért aggódik, hanem az okatókért is. Balczó azt kérdezi: miért nem törodik a kormányzat az egyetemi, foiskolai oktatókkal?

Fotó: Hajdú D. András [origo]

15:45
március 25, 2013
Vágólapra másolva!

Doncsev András szűzbeszéde

Az újdonsült államtitkár, Doncsev András  parlamenti szűzbeszédében egy Kós Károly idézettel válaszolt a képviselőnek. Szerinte értékközpontú átalakítás folyik a felsőoktatásban, ezért nincs veszélyben az oktatók helyzete sem, majd elkezdi sorolni az őket érintő kormányzati intézkedéseket. Az államtitkár azt mondta, hogy rájuk a közalaklmazotti előmenetel vonatkozik és a doktori képzés megfelelő utánpótlást biztosít. Balczó ingerült viszontválaszában az ágazat összeomlásáról beszélt, nem fogadta el az államtitkári választ, a parlament viszont igen.

15:48
március 25, 2013
Vágólapra másolva!

Varga hátratekint - kép

Fotó: Hajdú D. András [origo]

15:52
március 25, 2013
Vágólapra másolva!

Eközben Bajnai Újpesten

Miközben a parlamentben Bajnai Gordont támadják, amiért nem támogatja a kormány rezsicsökkentési politikáját, a volt kormányfő Újpesten mutatta be az Együtt 2014 energiahatékonysági programját. Azt ígérik, hogy lakótelepeken és társasházakban élőknek önrész befizetése nélkül is lehetőségük lenne lakásfelújításra, a költségeket pedig részletekben, utólag kellene törleszteni.

15:54
március 25, 2013
Vágólapra másolva!

Szanyi a főzőkesztyűben - kép

Fotó: Hajdú D. András [origo]

15:57
március 25, 2013
Vágólapra másolva!

Lukács a katasztrófavédelmis vezetőkről

Lukács Zoltán az MSZP-ből megint a hóhelyzetről és a katasztrófavédelemről beszélt. Szerinte a kormány sok mindent államosított, lecserélték a korábbi vezetőket a katasztrófavédőket, majd az egyik katasztrófavédelmis főnök, Kósa György önéletrajzát kritizálta. Lukács azt mondta, a vezetőnek semmilyen szakismerete nincs, csak vállalatvezetői tapasztalata van.

15:58
március 25, 2013
Vágólapra másolva!

Nem a BM, hanem természet a felelős

"Nem a BM, hanem a természet a felelős a katasztrófahelyzetért" - mondta Pintér, aki szerint a vezetőcserék lelassultak, nem pedig felgyorsultak. Az említett katasztrófavédelmis vezető megfelelő tudással és tapasztalattal rendelkezik, mert van egyetemi és vállalatirányitási múltja is - mondta Pintér, aki örül, hogy ilyen emberek dolgoznak náluk. "A balettáncosok is egyetemi végzettséggel rendelkeznek, mégsem ők vezetik a mentést" - reagált Lukács a belügyminiszteri válaszra, amit a képviselő nem fogadott el.

16:02
március 25, 2013
Vágólapra másolva!

Készülnek az bíróválasztásra

Miközben a tiszaeszlározó jobbikos, Bartáh Zsolt a halászok és a horgászok közötti ellentétről interpellálja Illés Zoltánt készülnek az alkotmanybiró megválasztására. A Duna felőli folyosón már felállították az asztalokat, és most tűzik ki az ábécés papírokat is, hogy kinek, hol kell majd felvennie a szavazólapot.

16:10
március 25, 2013
Vágólapra másolva!

Diákcsoport látogatott a Házba - kép

Fotó: Hajdú D. András [origo]

16:12
március 25, 2013
Vágólapra másolva!

Szanyi megköszönte a kesztyűt

Szanyi megköszönte IKSZ-nek a kesztyűt és azt mondta, hogy használni fogja, ha kisüt valamint, "de cserébe ők is süssenek ki valamit, hogy visszafogják a szitkozodó jobbikos barátaikat".
16:15
március 25, 2013
Vágólapra másolva!

Hiller: Kevesebb a felvételiző

Az MSZP oktatáspolitikusa, Hiller István az egyetemi felvételikről beszél. Szerinte jelentős mértékben csökkent a felvételizni szándékozók száma, ugyanis 95 ezerre csökkent. A volt oktatási miniszter arra kéri az oktatási államtitkárságot, beszéljen a felvételizők számáról és beszéljen a csökkenés okáról. A felvételizők számának csökkenéséről ebben a cikkünkben olvashat bővebben.

16:21
március 25, 2013
Vágólapra másolva!

Mennyiség helyett minőség

Doncsev András válaszában egy John Lukacs idézettel válaszolva azt mondta. hogy a kormány nem a mennyiséget, hanem a minőséget szeretné növelni. Szerinte a hallgatói szerződés csak annyit mond, hogy mindenki töltsön egy bizonyos időt itthon, amiért az állam fizeti az oktatást.

16:24
március 25, 2013
Vágólapra másolva!

Lyukóvölgyi bűnözés

A jobbikos Egyed Zsolt cigányozik egyet. Szerinte a kisebbségi többségű Lyukóvölgyben több idős embert kifosztottak és meggyilkoltak. A BM-es államtitkártól azt kérdezi a képviselő, hogy kormány meddig tűri ezeket a bűncselekményeket. Kontrát Károly válaszában elmondta, hogy 24 órás rendőri ellenőrzés alatt áll a terület, ahol lovas és kutyás járőrök is szolgálatot teljesítenek. "A rendőrség hamar megtalálta az ön által említett elkövetőket" - mondta a BM-es államtitkár. Egyed viszontválaszában elmondta, hogy megelőzésre kellene több energiát fordítani.

16:28
március 25, 2013
Vágólapra másolva!

MSZP-s kupaktanács - kép

Fotó: Hajdú D. András [origo]

16:30
március 25, 2013
Vágólapra másolva!

Polgárőrség a bűnmegelőzésben

Szolnok fideszes polgármestere, Szalay Ferenc a polgárőrség helyzetéről kérdezi a belügy képviselőjét. Szerinte fontos, hogy a polgárőrség együttműködjön a rendőrséggel, bevonják a civileket a bűnmegelőzésbe. Jó, hogy egymilliárddal támogatja a kormány a polgárőrség munkáját - mondta Szalay.

16:32
március 25, 2013
Vágólapra másolva!

A rend legfontosabb érték

Kontrát Károly szerint a rend a legfontosabb közösségi érték, így a kormány stratégiai partnerként tekint a polgárőrségre, különösen a bűnmegelőzés területén. A 100x100 program mérföldkő a bűnmegelőzés terén - mondta az államtitkár.

16:35
március 25, 2013
Vágólapra másolva!

Cséfalvay tollat eszik - kép

Fotó: Hajdú D. András [origo]

16:37
március 25, 2013
Vágólapra másolva!

Nincs különbség a sportok támogatásában

Az MSZP-s Varga László kérdéssagájának második résézben arról kérdezi az EMMI államtitkárát, hogy mi folyik kecskeméti önkormányzat sporttámogatásai körül. A képviselő szerint nem erre, hanem a nagyobb hagyományokkal rendelkező sportszervezetek, sportágak támogatására kellene költeni a pénzt. Simicskó István sportállamtitkár azt mondta, hogy nem csak a látványsportokat, hanem a tömegsportokat is támogatja a kormány, ezért vezették be a mindennapos testnevelést. "Tegyen feljelentést, ha visszaéléseket észlel" - reagált az államtitkár a kecskeméti-ügyekre, aki szerint a kormány nem nézi a sportágak politikai színét, ugyanis például a Baráth Etele által vezetett kajak-kenu szövetség is kapott sok pénzt.

16:44
március 25, 2013
Vágólapra másolva!

Mi van a forinthitelesekkel?

A jobbikos Z. Kárpát Dániel a forinthitelesekről kérdezi az NGM képviselőjét. Szerinte megduplázodott a bukott hitelek aránya, aminek több mint a fele forinthitel, ezért a kormánynak nekik is segíteni kéne.

16:48
március 25, 2013
Vágólapra másolva!

Cséfalvay: A forinthiteleseknek is segítünk

Cséfalvay NGM-államtitkár válaszában elmondta, hogy a kormány eszközeinek egy része a forinthitelesek számára is megoldást jelent. Ilyen például a kilakoltatási moratórium - mondta az államtitkár, aki még három-négy intézkedést sorol. Z. Kárpát szerint viszont végleg le kell számolni a bankokkal, legalábbis azokkal, akik visszaélnek az ügyfelek bizalmával.
16:50
március 25, 2013
Vágólapra másolva!

Mozgolódó parlament - kép

Fotó: Hajdú D. András [origo]

16:55
március 25, 2013
Vágólapra másolva!

Budai Gyula magyaráz - kép

Fotó: Hajdú D. András [origo]

16:57
március 25, 2013
Vágólapra másolva!

Megint a devizahitelesek

A fideszes Zsigó Róbert ismét a devizahitelesekről beszél, arról kérdezi az NGM-et, hogyan segít nekik az állam. Felszólalásában az MSZP-kormányok politikáját szidja, mert szerinte azok csak a bankok zsebének megtömésével foglalkoztak. Zsigó ezután önmagukat dícséri.

17:00
március 25, 2013
Vágólapra másolva!

Cséfalvay számai

Cséfalvay Zoltánnak valószínűleg eléggé elhasznált lehet az a papírja, amiről a devizahitelesekkel kapcsolatos intézkedéséket és számokat olvassa, ugyanis szinte minden parlamenti ülésen jó sokszor elsorolja azokat. Így tesz most is.

Fotó: Hajdú D. András [origo]

17:04
március 25, 2013
Vágólapra másolva!

Szekeres Matolcsy miatt aggódik

Az MSZP-s Szekeres Imre az MNB-elnökének szeretne kérdést feltenni, de mivel Matolcsy György nincs bent, ezért Balog Ádámmal kell megelégednie. A volt honvédelmi miniszter, gazdasági szakpolitikus szerint Matolcsy kinevezése aggodalomra adott okott, ezért nőtt a CDS-felár és csökkent a forint értéke is. Szekeres azt szeretné tudni, hogy az MNB biztosítani tudja-e a forint értékállóságát és, hogy van-e elegendő devizatartalék?

17:09
március 25, 2013
Vágólapra másolva!

Kisebb személyi változások az MNB-ben

Balog Ádám MNB-alelnök elmondta, hogy a bankban csak kisebb személyi változások történtek, a magas színvonalú szakmai stáb megmaradt, és dolgozik tovább. Szerinte a forint árfolyamát fundamentális tényezők nem befolyásolták és van elég devizatartalék is. Az alelnök elmondta, hogy felállítottak egy új irányítási rendszert, a személyi változások pedig csak az emberek négy százalékát érintették.

17:12
március 25, 2013
Vágólapra másolva!

Mi van a KISZ-vagyonnal?

A jobbikos Gaudi-Nagy Tamás a legfőbb ügyészt kérdezi a KISZ és az MSZMP vagyonáról. Polt Péter nincs bent, ezért Varga Zs. András helyettes fog válaszolni. Gaudi-Nagy szerint a kommunista utódszervezetek 13 milliárdos vagyont szereztek, amiről már papír is van, ezért azt kéri az ügyészségtől, hogy vizsgálják ki ezeket az ügyleteket.

17:16
március 25, 2013
Vágólapra másolva!

Az ügyészség törvényesen jár el

Varga Zs. András legfőbb ügyész-helyettes azt mondta, hogy az ügyészség ebben a kérdésekben a törvényeknek megfelelően jár el. Az Állami Számvevőszék készített egy vagyonelszámolást, amit az országgyűlés elfogadott, ezért lezártnak tekintik azt az ügyet - mondta az ügyész, aki szerint az egyes esetekben ugyanakkor lehet feljelentést tenni.

17:19
március 25, 2013
Vágólapra másolva!

A Kossuth tér és a kátyúk

Az MSZP-s Pál Tibor a Kossuth tér felújításáról kérdezi az NFM államtitkárát. A képviselő szerint a kátyúk miatt egyre veszélyesebb a közlekedés. Az MSZP alatt rendben ment a kátyúzás, mert a kopófelületeket cserélték - mondta - míg a Fidesz ezt a programot leállította. Nem megoldás a sebességkorlátozás, mert a presztízsberuházások helyett - mint amilyen a Kossuth téri is - inkább kátyúzni kéne - zárta kérdését Pál.

17:22
március 25, 2013
Vágólapra másolva!

Van pénz útfelújtásra

Völner Pál államtitkár szerint külön forrás van a költségvetésben az útfelújításokra és nagyon sok közlekedési projekt van folyamatban.

17:24
március 25, 2013
Vágólapra másolva!

Milyen károkat okozott a Malév csődje?

A jobbikos Zakó László a Malév csődjéről kérdezi a NFM képviselőjét. Arra kiváncsi, hogy milyen károkat okozott a gazdaságnak a Malév bedőlése, hogyan segítettek a munkájukat vesztett maléveseknek.

17:28
március 25, 2013
Vágólapra másolva!

Fontos a nemzeti légitársaság

Völner Pál elmondta, hogy a kormány fontosnak tartja egy új nemzeti légitársaság kialakítását, ám szerinte arra soha nem hangzott el ígéret, hogy ebben többségi állami tulajdon lenne. Sajnos a piaci körülmények nem kedveznek egy Budapest-központú táraság kialakításának - mondta az államtitkár, aki elmesélte, hogy kollegáival azon dolgozik, hogy jöjjön szakmai befektető az országba.

17:31
március 25, 2013
Vágólapra másolva!

Iván László és a laptoptáskák - kép

Fotó: Hajdú D. András [origo]

17:36
március 25, 2013
Vágólapra másolva!

A románok miatt nincs tiszta víz

A Békés megyei MSZP-s, Varga Zoltán a környék ivóvízminőség-javításáról kérdez. Elmesélte, hogy Arad és Békés megye közösen akarta a térség vízminőségét javítani, ezért azt kérdezi, hogy áll az aradi vízátvezetés projekt. Völlner Pál válaszában elmondta, hogy elemezték a helyzetet, ahol megállapították, hogy az aradi vízátvezetés a legmegfelelőbb, a projekthez már megszületett a nemzetközi megállapodás, a magyar kormány jóváhagyta a projektet, de a román kormány késlekedik, ezért nincs még tiszta víz Békés megyében.

17:37
március 25, 2013
Vágólapra másolva!

Ide dobják a szavazatokat - kép

Fotó: Hajdú D. András [origo]

17:38
március 25, 2013
Vágólapra másolva!

Dúró Dóra nagy hassal - kép

Fotó: Hajdú D. András [origo]

17:41
március 25, 2013
Vágólapra másolva!

Kezdődik a választás

A kérdések órájának végén Lezsák Sándor házelnök és Tiba István jegyző ismerteti az alkotmánybírók megválasztásával kapcsolatos szabályokat és javaslatokat. Lezsák elmondta, hogy a Fidesz által jelölt Juhász Imrét támogatta a szakabizottság.

17:44
március 25, 2013
Vágólapra másolva!

Véget ért közvetítésünk

A titkos szavazás idejére az elnök 50 perc szünetet rendelt el, a képviselők pedig már ki is özönlöttek a folyosóra. Közvetítésünket ezzel mára befejeztük.