Árnyékba húzódva vall a BKV-ügyről Hagyó - tárgyalás élőben

Események

Vágólapra másolva!
Az arcába tűző napsugarak elől elhúzódva, a homlokát törölgetve fogott neki kedden Hagyó Miklós 120 oldalas vallomásának ismertetésébe. Az egykor nagyhatalmú szocialista főpolgármester-helyettes a BKV-ügy elsőrendű vádlottja, az ügyészség szerint bűnszervezetet irányított, és 14 társával összesen 1,5 milliárd forinttal rövidítették meg a BKV-t. Hagyó minden vádat tagad, újra és újra elmondja, hogy egész életében mindig minden jogszabályt betartott.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül58 bejegyzés
10:30
szeptember 11, 2012
Vágólapra másolva!

Kiemelt ügy, 47 ezer oldal

Kedden reggeltől folytatódik Hagyó Miklós és 14 társának pere a Kecskeméti Törvényszéken. A per június 13-án kezdődött a BKV-hez köthető nagyszabású korrupciós ügyben a vád szerint Hagyó Miklós, akkor szocialista főpolgármester-helyettes egy bűnszervezetet vezetett, amely különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelést és több más bűncselekményt - például vesztegetés, hivatali visszaélés, zsarolás - követett el, és különféle eszközökkel összesen mintegy másfél milliárd forinttal rövidítette meg a BKV-t.

Hagyó két védlott-társa két egykori közeli munkatársa, L. Ottó kommunikációs tanácsadó és H. Éva, a BKV-hez tartozó DBR Metro sajtósa voltak. Az ő együttműködésükkel az akkor nagy hatalmű fővárosi politikus, Demszky Gábor egyik helyettese - a vád szerint - 2007 és 2009 között a BKV-vezetőknek olyan utasításokat adott, döntéseiket pedig oly módon befolyásolta, hogy a BKV számára hátrányos döntéseket hozzanak, ilyen szerződéseket kössenek. Tették mindezt "saját vagy ismeretségi körük anyagi és gazdasági érdekeinek jogtalan előmozdításáért".

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
Hagyó Miklós a bíróságon júniusban

Hagyó úgy tekintett a BKV-ra, mint személyes és politikai jellegű kiadásainak fedezetére - állítja az ügyészség. Ennek érdekében kommunikációs, marketing-, reklám- és tanácsadói területeken politikai, gazdasági, baráti szívesség keretében olyan szerződések megkötésére utasította a BKV vezetőit, amelyek "az ésszerű gazdálkodás szempontjait figyelmen kívül hagyva jöttek létre". A vádiratban 31 cég összesen 41 szerződése szerepel. Antal Attila és Balogh Zsolt korábbi vezérigazgató, Regőczi Miklós kommunikációs vezérigazgató-helyettes és a többi vádlott a vád szerint annak ellenére teljesítette a fentről érkező utasításokat, hogy egyértelmű volt, azok nem a BKV és a főváros érdekeit szolgálják.

A BKV-ügy kiemelt jelentőségűnek számít, a nyomozási irat összesen 47 ezer oldalból áll, a mellékletek további 50 ezer oldalt tesznek ki. A vádat a Központi Nyomozó Főügyészség képviseli.

Hagyó Miklóst 2010. május 17-én helyezték előzetes letartóztatásba, a börtönből tavaly februárban szabadult, ahol állítólag 45 kilót fogyott. Ezután tavaly júniusig házi őrizetben volt, azóta azóta szabadlábon védekezhet. A június 13-ai tárgyalási napon a vádat ismertette az ügyész, míg július 13-án Sz. Sz. Eleonóra tizennegyedrendű vádlottat, a BKV Zrt. volt humánpolitikai igazgatóját hallgatták ki. Hadnagy Ibolya tanácsvezető bíró december 18-ig 27 tárgyalási napot tűzött ki.

Hagyó Miklós ügyének alakulásáról folyamatosan tájékozódhat itt. A per előzményeiről itt talál bővebb információt, itt pedig az első tárgyalásról készült tudósításunkat olvashatja el.

10:35
szeptember 11, 2012
Vágólapra másolva!

Így lepte el a BKV-botrány Hagyót

Az úgynevezett BKV-ügy még 2007-ben robbant ki, miután a cég vezetése úgy döntött: átvizsgálja bérezési és jutalmazási rendszerét, és 2007 januárjáig visszamenőleg átnéznek minden végkielégítést. A vizsgálatot azért rendelték el, mert sajtóértesülések szerint a közlekedési cég 2006 áprilisában menesztett stratégiai igazgatója, Bosnyák Gyula 39 millió forint végkielégítést kapott annak ellenére, hogy alig egy évig dolgozott a BKV-nál. A humánpolitikai igazgatóról, Szalainé Szilágyi Eleonóráról korábban azt írta az egyik napilap, hogy mintegy százmillió forint végkielégítést kapott, ennek ellenére tovább dolgozott a cégnél. A botrány kirobbanása után a BKV vezérigazgatója menesztette Szalainét, aki megtartotta korábbi végkielégítését.

2009 augusztusában döntött úgy az akkor még szocialista főpolgármester-helyettes Hagyó Miklós, hogy visszaadja Demszky Gábor főpolgármesternek a BKV felügyeletét. Hagyó akkor azzal indokolta a döntést, hogy a vállalat körül kialakult helyzet már a budapesti közlekedés biztonságát veszélyezteti. A botrány decemberre érte el Hagyót, miután a BKV bejelentette, hogy felülvizsgálja a letartóztatott korábbi jogi igazgatója, Sz. György által felügyelt szerződéseket. A rendőrség akkori gyanúja szerint ugyanis Sz. György hamisíthatta meg egy korábbi munkavállaló, H. Éva jelenléti íveit. A nő Hagyó Miklós korábbi szóvivőjeként dolgozott, és 2009 augusztusában derült ki róla, hogy a városházán betöltött posztja mellett a BKV-nál is van állása, bár oda nem járt be.

2010 januárjában állította elő a rendőrség H. Évát, akit a rendőrség bűnsegédként elkövetett hűtlen kezeléssel gyanúsított. A gyanú szerint a volt szóvivő 2008. február 1. és 2009. szeptember 18. között úgy vett fel a BKV-tól összesen 24 millió forint munkabért, prémiumot és jutalmat, hogy azért ténylegesen nem végzett munkát. Februárban a MSZP fővárosi vezetése rendkívüli ülést hívott össze amiatt, hogy egy kereskedelemi csatorna információi szerint Antal Attila és Balogh Zsolt, a BKV két korábbi vezérigazgatója is terhelő vallomást tett Hagyó Miklósra.

Akkor már az egész ország tudta, mit jelent a Nokiás doboz: Balogh Zsolt vezérigazgató állítólag ebben adta át neki a kizsarolt 15 millió forintot. A BKV-botrány pár hónappal a 2010-es választások előtt vetett újabb és újabb hullámokat, feltehetően nagyban hozzájárult a kormányzó pártok óriási vereségéhez is.

10:45
szeptember 11, 2012
Vágólapra másolva!

Kedden Hagyót hallgatják ki

A korábbi szocialista főpolgármester-helyettes kihallgatása van a napirenden.

10:46
szeptember 11, 2012
Vágólapra másolva!

Hagyó megérkezett

Megérkezett a bíróság épületébe Hagyó Miklós. Udvariasan köszönt az újságíróknak, ügyvédje pedig azt mondta, csak a tárgyalás után tesznek nyilatkozatot.

10:54
szeptember 11, 2012
Vágólapra másolva!

Elmarad az újságírók rohama

Csak egy tévéstáb és néhány tudósító jelent meg eddig a tárgyaláson, amelyet a Kecskeméti Törvényszéken ugyanabban a díszteremben tartanak, amelyben Zuschlag János volt szocialista politikus ügyének tárgyalásait is. A teremben összesen 19 széket készítettek elő a vádlottaknak, az ügyvédek és az ügyészek kétoldalt, a bíró szemben helyezkedik el.

11:03
szeptember 11, 2012
Vágólapra másolva!

Nem szabad fényképezni

A vádlottak arcát és hangját nem lehet felvenni - mondja a bíró. Hagyó Miklós elsőrendű vádlott és ügyvédje, Kádár András is megérkeztek. A többi vádlott nem jött el a tárgyalásra, csak az ügyvédeik, akik összesen tizennégyen vannak.

11:07
szeptember 11, 2012
Vágólapra másolva!

Hagyó elegánsan kiöltözött

A frissen borotvált, jól fésült, sötét öltönyös elsőrendű vádlott kifejezéstelen arccal nézelődik a teremben, miközben a bíró számba veszi az ügyvédeket.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Hagyó felméri a terepet. Kattintson a képre a galériáért!

11:09
szeptember 11, 2012
Vágólapra másolva!

Legyen elég hangos a tárgyalás!

A védelem 45 tételből álló hiánylistát állított össze különböző iratokból, amelyeket szeretne megnézni. A vádat képviselő ügyészség kapja meg ezeket. A védelem azt is kérte, hogy a bíróság intézze el, hogy mindent, ami a teremben elhangzik, hallani is lehessen. (Az első tárgyaláson nehezen hallható volt.)

11:11
szeptember 11, 2012
Vágólapra másolva!

Hagyó hangja karcos

Hagyó szemüveget tett fel, és a mikrofonhoz lépett, és kicsit karcos hangon kezdett beszélni. Megértette a vádat.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

11:12
szeptember 11, 2012
Vágólapra másolva!

Ártatlannak tartja magát

Bűncselekményt nem követtem el, nem vagyok bűnös - jelentette ki Hagyó.

11:14
szeptember 11, 2012
Vágólapra másolva!

Tesz vallomást, de szemébe süt a nap

Legyen kedves engedje meg, hogy egy picit odébbáljak, mert szemembe süt a nap - kérte a bírónőt Hagyó, majd kijelentette, hogy tesz vallomást. Azaz elmondja, amit akar, de kérdésekre egyelőre nem válaszol.

11:16
szeptember 11, 2012
Vágólapra másolva!

Vigyázat, hosszú lesz

Nem válaszolt a vagyoni helyzetére, az előéletére vonatkozó kérdésekre, mondván, erre ki fog térni a vallomásában, amelyet felolvasni készül.

"Tisztelt törvényszék! A vallomásom viszonylag terjedelmes lesz" - figyelmezetett előre Hagyó a vallomása kezdetén.

11:22
szeptember 11, 2012
Vágólapra másolva!

Tejüzem és fényképezőgép

A jászberényi tejüzemben dolgoztam, közben a kertészeti egyetemre jártam - kezdte el életét mesélni Hagyó, de az egyik ügyész rögtön megszakította, hogy szóljon: zavarja őket a hátuk mögött kattogó fényképezőgépek hangja. Diákköri konferencián különdíjat szereztem, részt vettem az egyetem tudományos életében - meséli tovább a nyolcvanas évek történetét Hagyó.

11:25
szeptember 11, 2012
Vágólapra másolva!

Mire politikus lett, már sok pénze volt

Főpolgármester-helyettesként csak egy ingatlant vett, azt is korábban összegyűjtött pénzből - mondta Hagyó, aki azt bizonygatja, hogy mire politikus lett, már módos ember volt: céges és ingtlanvagyona is számottevő volt. Érdeklődésből fogott a politizálásba, az MSZP ifjúsági politizálásával kezdte, majd a karitatív tagozatban segédkezett gyerekek nyaraltatásában - mondta.

11:27
szeptember 11, 2012
Vágólapra másolva!

"Mindig betartottam a jogszabályokat"

Egész életemben a jogszabályokat gondosan betartva jártam el, korábban sosem indult ellenem büntetőeljárás. Ezért értetlenül állok a jelen eljárás előtt - mondta, majd a fogva tartásáról, az élettársával való kapcsolattartásról beszél, amelyet nem akartak engedélyezni neki.

11:34
szeptember 11, 2012
Vágólapra másolva!

Hagyó nem tudja feldolgozni a börtönélményt

"Életem végéig feldolgozhatatlan élmény az előzetes letartóztatás elrendelése, és annak kilenc hónapig történő meghosszabbítása" - fogalmazott Hagyó. Az új parlament megalakulása után pár perccel hét-nyolc rendőr rontott be a lakásomba, a falhoz állítottak és megbilincseltek - olvassa. Soha nem próbáltam elszökni - jelentette ki, ezért nem érti, miért volt szükség arra, hogy előzetes letartóztatásba kerüljön.

11:38
szeptember 11, 2012
Vágólapra másolva!

Hagyó az égre néz - fotó

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
A képre kattintva galéria nyílik

11:40
szeptember 11, 2012
Vágólapra másolva!

Alig ismeri a vádlottakat

Antal Attilának karácsonyi sms-t küldött, Regőczi Miklósnak csak a gyermeke születése alkalmából gratulált sms-ben, egyébként hosszú ideje nem is beszéltek - mondta. "A médiában felmerült nevek döntő többségét nem is ismerem" - fogalmazott. L. Ottóval viszont baráti viszonyban voltak. Azt is megemlítette, hogy Balogh Zsolt negyedrendű vádlottal szemben feljelentést tett rágalmazás miatt. (Balogh, a BKV korábbi vezérigazgatója a Magyar Nemzetnek adott elhíresült nyilatkozatot, ebben mesélt például a Nokia-dobozos kenőpénzről.) Az eljárás egyelőre függőben van.

11:46
szeptember 11, 2012
Vágólapra másolva!

Hagyó izzadó homlokát törölgeti

Hagyó Miklós beszéd közben a zsebeiben turkált, zsebkendőt keresve. A zsebkendővel megtörölte izzadó homlokát, miközben a főpolgármester-helyettessé való kinevezésének körülményeit részletezi.

11:52
szeptember 11, 2012
Vágólapra másolva!

Hagyó, a politikus és az apa

Hosszan sorolja, mennyi fealdatot kellett ellátnia 2007 folyamán a különböző politikai pozícióiban. "Végül, de nem utolsósorban apoaként is helyt kellett állnom" - tette hozzá.

11:56
szeptember 11, 2012
Vágólapra másolva!

Még nincs fészkelődés

A fővárosnál vezetett saját kabinetjének tagjait és feladataikat sorolja fel az egykori politikus. A teremben ülő ügyvédek egyelőre bírják fészkelődés nélkül. Egy részük figyel, a többiek a telefonjukkal, a laptopjukkal vannak elfoglalva, vagy csak maguk elé bámulva könyökölnek. Megjegyzi azt is, hogy az irodája olyan jól működött, hogy ISO-minősítést is kapott. Aztán a feladat- és munkamegosztást magyarázza az akkori városházán. A hatáskörömön való túlterjeszkedésre ezek miatt sem módom, sem lehetőségem nem volt - mondta.

12:02
szeptember 11, 2012
Vágólapra másolva!

Tíz perc szünet

Óránként lesz szünet, a hallgatóság tíz percet kap. Hagyó mosolyog és vizet iszik, miközben a teremben járkál.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Kattintson a képre a galériáért!

12:12
szeptember 11, 2012
Vágólapra másolva!

Hagyó lapozgat

A volt politikus olvasószemüvegével az orrán lapozgat a fekete, piros és sárga betűkkel kinyomtatott papírjai között.

12:16
szeptember 11, 2012
Vágólapra másolva!

Hagyó tétlenül ücsörög

Csúszik a szünet vége, az elsőrendű vádlott ücsörögve, fejét lehajtva várja, hogy visszajöjjenek az ügyészek és a védők.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

12:23
szeptember 11, 2012
Vágólapra másolva!

Tovább olvas Hagyó

A szünet után tovább olvassa a vallomását Hagyó Miklós. Továbbra is a főpolgármester-helyettesi irodájának a tevékenységéről beszél, jogszabályokat és a nyomozati irat kötet- és oldalszámait sorolva időnként. Kintről építkezés zaja szűrődik be. A bírónő előzékenyen megengedta Hagyónak és a hunyorgó ügyvédeknek is, hogy ha pont a szemükbe süt a nap az ablakon át, akkor arrébb álljanak vagy üljenek.

12:30
szeptember 11, 2012
Vágólapra másolva!

A bírónő jegyzetel

Még mindig a főpolgármester-helyettesi iroda működéséről, évi mintegy 20 milliós költségkeretéről van szó. Hagyó szerint ennek felhasználása jogszerűen történt, a szerződéssel bevont külső munkatársak munkájára elengedhetetlenül szükség volt. A bírónő közben jegyzetelt.

12:32
szeptember 11, 2012
Vágólapra másolva!

A nappal küzd Hagyó

Hagyó Miklós félbeszakította az olvasást, hogy igyon egy korty vizet. Aztán egy ideig tétovázva keresett egy olyan helyet, ahová a mikrofonállványt állíthatná úgy, hogy ne tűzzön a szemébe a nap.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Kattintson a galériáért!

12:41
szeptember 11, 2012
Vágólapra másolva!

"Mindig minden szabályt betartottam"

Most a fővárosi közműcégekről beszél Hagyó, aki szerint a másik helyettessel, Ikvai-Szabó Imrével közösen felügyelték ezeket, és maximálisan betartották a jogszabályokat. A cégek közül nem a BKV volt a legnagyobb árbevétel szempontjából. A cégeknek nem osztogattam utasításokat, a napi operatív jellegű döntésekben a vezérigazgatók döntöttek - jelentette ki hozzátéve, hogy soha senki nem kért meg arra, hogy helyette utasításokat közvetítsen a közműcégek vezetése felé (ez utóbbi a Hagyó ellen felhozottak egyik lényeges pontja).

12:47
szeptember 11, 2012
Vágólapra másolva!

Boldogan veszik le a talárt

A bíró újabb gesztust tett a jelenlévők felé? megengedte, hogy az ügyészek és az ügyvédek levegyék a talárt. Mindannyian ingre vetkőztek.

 

12:53
szeptember 11, 2012
Vágólapra másolva!

Jön a BKV

"És most konkrétan a BKV. A BKV sajátosságai" - tér rá a lényegre Hagyó, újabb napsugármentes területet keresve.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Kattintson a képre a galériáért!

12:57
szeptember 11, 2012
Vágólapra másolva!

Mit csinál a BKV-vezérigazgató?

Hagyó Miklós a BKV jelentőségét ismerteti, és a szervezeti felépítésről is beszél, kitérve a vezérigazgatóra és annak a kinevezésére.

13:03
szeptember 11, 2012
Vágólapra másolva!

Demszky nélkül nem volt kinevezés

A fővárosban egyik cég vezetőjét sem lehetett úgy kinevezni, hogy arra Demszky Gábor főpolgármester rá ne bólintott volna. Aba Botond és Demszky viszonya 2006-ban helyrehozhatatlanul megromlott, ez sürgette a vezetőváltást. Antal Attila, az új igazgató személye viszont mindenki számára - beleértve az ellenzéket is - elfogadható volt. 2007 elején Demszky 100 napot adott Antalnak arra, hogy elkészítse a BKV közép- és hosszútávú stratégiáját - mondta Hagyó Miklós.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
A képre kattintva galéria nyílik!

13:05
szeptember 11, 2012
Vágólapra másolva!

Nem is ismerte a BKV vezetőit

Antal Attila kinevezésének körülményeiről beszél Hagyó, majd megjegyzi, hogy a vádlottak között szereplő BKV-vezetőket (többnyire helyetteseket), mint Regőczy Miklós vagy Balogh Zsolt, korábban nem ismerte. Ezeket a vezetőket önállóan Antal Attila nevezte ki - állított, hozzátéve, hogy Balogh Zsoltot is Antal mutatta be neki. (Balogh előbb helyettes vezető volt a BKV-nál, majd később Antal távozása után lett egy időre a BKV vezetője.)

13:09
szeptember 11, 2012
Vágólapra másolva!

Újabb szünet

Tíz perc szünet.

13:11
szeptember 11, 2012
Vágólapra másolva!

Hagyó is nekivetkőzött

A szünetre levette a zakóját.

13:24
szeptember 11, 2012
Vágólapra másolva!

Folytatódik a tárgyalás

Újra kezdődött a tárgyalás. Hagyó Miklós ügyvédje szót kap, hogy újra elmondhassa, Hagyó nem járul hozzá a tárgyalóteremben semmilyen róla készült felvételhez. Az ügyvéd szerint Hagyó ugyan valóban közszereplő volt, most azonban már nem az. A bíró azt mondta, Hagyó ma már valóban nem számít közszereplőnek. Ezen túl nem kíván a kérdéssel foglalkozni - tette hozzá -, ha a sajtó mégis készít felvételeket, akkor a vádlott ügyvédei tegyenek jogi lépéseket.

13:32
szeptember 11, 2012
Vágólapra másolva!

A BKV-t nem tudta befolyásolni

Hagyó most azt magyarázza, hogy öt különböző testületet is megjártak a BKV-val kapcsolatos gazdasági döntések. Ezzel arra akar utalni, hogy a BKV gazdálkodásának befolyásolására nem volt módja. Ráadásul a BKV gazdálkodási kérdéseinek irányítása Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyetteshez tartozott, nem pedig hozzá.

13:35
szeptember 11, 2012
Vágólapra másolva!

"Nem befolyásoltam a BKV-t"

Hagyó azt állítja, soha nem adott utastást a BKV vezető tisztségviselői számára, és soha nem befolyásolta őket a döntéseikben. "Senkinek nem adtam utasítást arra, hogy a képviseletemben járjon el" - jelentette ki.

13:36
szeptember 11, 2012
Vágólapra másolva!

Hagyó elfáradt

Tisztelt bíróság, elfáradtam - mondta Hagyó, és a kérésére elrendelték az egyórás ebédszünetet.

13:37
szeptember 11, 2012
Vágólapra másolva!

Szünet

12:30-ig a tárgyalás - és közvetítésünk - is szünetel.

14:38
szeptember 11, 2012
Vágólapra másolva!

"Nem vezettem bűnszervezetet"

Határozottan kijelentem, hogy nem voltam vagy vagyok tagja bűnszervezetnek, nem vezettem és nem hoztam létre ilyet - mondta Hagyó a szünet után, a zakóját levéve. Mindig a jogszabályoknak megfelelően jártam el - ismételte, hozzátéve, hogy ha valmailyen visszasságot észlelt a BKV-nál, azonnal kérte a társaság felügyelő-bizottságától az ügy kivizsgálását.

14:50
szeptember 11, 2012
Vágólapra másolva!

Hagyó szerint a BKV nem volt kifizetőhely

Abszurd vád, hogy hivatalba lépésem után azonnal bűnszervezet kiépítésével töltöttem volna időt. Nem tekintettem a BKV-t kifizetőhelynek, a vádnak ezt az állítását a nyomozati anyagban semmilyen bizonyíték nem igazolja - mondta.

14:57
szeptember 11, 2012
Vágólapra másolva!

A BKV-nak van versenytársa!

Hagyó Miklós most kiválaszt egy-egy állítást az ügyészség állításaiból, és cáfolni próbálja őket. "Azok, akik az ilyen súlyos állításokat megfogalmazzák, tisztában vannak-e az állításaik súlyával?" - tette fel a kérdést. Például azzal kapcsolatban, hogy a vádirat szerint a BKV a közösségi közlekedés terén Budapesten monopolhelyzetben volt, azaz nem volt versenytársa. Tömegközlekedéssel kapcsolatos ilyen jellegű megállapításokat szakirányú végzettség nélkül senki nem tehet, mondta Hagyó, aki szerint a MÁV Budapesten a BKV versenytársának számít. Egyelőre nem világos, hogy ez a megállapítás miért fontos Hagyó szempontjából; aki már több perce erről az egy dologról beszél.

15:01
szeptember 11, 2012
Vágólapra másolva!

Szakkifejezéseket tanít az ügyészeknek

A korábbi főpolgármester-helyettes most a "motorizációs szint" szakkifejezést próbálja elmagyarázni a hallgatóságnak.

 

15:09
szeptember 11, 2012
Vágólapra másolva!

A BKK-nak is tanácsot adott Hagyó

Annak érdekében, hogy a BKK kedvező alternatívát nyújtson az egyéni közlekedéssel szemben, elengedhetetlen, hogy felhívja az emberek figyelmét a közösségi közlekedés előnyeire - adott tanácsot a BKK-nak Hagyó Miklós, aki ezzel az ügyészség egyik állítására akart reagálni. Szerinte nem lehet ilyen egyértelműen kijelenteni azt, hogy eg ykommunikációs célú, a szolgáltatás népszerűsítését célzó kiadás felesleges volt. "Itt a közérdeket kell nézni" - jegyezte meg később. Hogy egy szerződés szükséges vagy sem, csak szakemberek dönthetik el megfelelően - lényegében ezt az üzenetet próbálja átadni a vádban megfogalmazottakkal kapcsolatban.

15:12
szeptember 11, 2012
Vágólapra másolva!

Az ügyészség Hagyó szerint csúsztat

"A vádhatóság úgy próbálja a 2007-es és 2008-as évet beállítani, mintha az előző években nem lett volna kommunikációs- és marketingkiadás, és mintha azóta sem lenne" - fogalmazott Hagyó, aki szerint igenis indokolt volt a közösségi közlekedés reklámozása.

15:13
szeptember 11, 2012
Vágólapra másolva!

Ingujjra vetkőztek az ügyvédek

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
További képekért kattintson!

15:22
szeptember 11, 2012
Vágólapra másolva!

Szünet

Újabb tíz perc szünet következik.

15:38
szeptember 11, 2012
Vágólapra másolva!

Még Tarlós is támogatta Antal Attilát

Nem volt jogellenes kapcsolata Mesterházy Ernővel; Antal Attilával sem közvetlen, sem közvetett kapcsolatot nem keresett, csupán javaolta a BKV vezérigazgatói posztjára. Hagyó azt mondta, egyszer hallotta, hogy Tarlós István jelenlegi főpolgármester 2006-ban arra biztatta Antal Attilát, hogy bármilyen probléma esetén forduljon hozzá, és nyilatkozatban is kiállt a kinevezése mellett.

15:44
szeptember 11, 2012
Vágólapra másolva!

A közös túrázás hozta össze L. Ottóval

L. Ottóban a szakmailag magas színvonalú munkája fogta meg, emiatt vette be a kabinetjébe - mondta Hagyó, aki most sorra veszi a vádlott-társaival való kapcsolatát. L. Ottóval először csak munkakapcsolatban voltak, közös túrázások alkalmával váltak barátokká, de ez csak 2008-ban volt, amikor már nem működött az állítólagos bűnszervezet. H. Éva csak 2008 elején került az irodámba megbízási szerződéssel - mondta. H. Éva nem volt a "csendőr kalapja" - ahogy Balogh Zsolt, az egyik vádlott nyilatkozta korábban -, nem közvetített a BKV és a főpolgármester-helyettes között - jelentette ki.

15:51
szeptember 11, 2012
Vágólapra másolva!

Hagyónak nem voltak érdekei

"Én semmiféle egyéni érdekkel nem rendelkeztem", csak egy voltam az MSZP-s, tisztséget viselő politikusok közül.

15:57
szeptember 11, 2012
Vágólapra másolva!

Sz.-né Sz. Eleonórát sem ismerte

Sz.-né Sz. Eleonóra tizennegyedrendű vádlottal csak egyszer, egy BKV-sztrájk idején találkoztam, egyébként még telefonon sem beszéltünk - mondgta Hagyó, hozzátéve, hogy amikor a sajtóban kipattant, hogy a BKV addigi humánpolitikai igazgatója jogtalanul vehetett fel végkielégítést, Hagyó maga intézkedett, hogy az ügyet vizsgálják ki részletesen.

16:10
szeptember 11, 2012
Vágólapra másolva!

Fáradnak az ügyvédek

Kezd elfáradni az ügyvédekből és ügyészekből álló hallgatóság. Többen a kezükbe temetik az arcukat, mások maguk elé révednek, az egyik ügyvéd az elbóbiskolással küszködik.

16:20
szeptember 11, 2012
Vágólapra másolva!

Egyik vádpont sem igaz Hagyó szerint

Az elsőrendű vádlott sorra veszi a konkrét vádpontokat, és mindegyikről elmondja, szerinte miért nem felelnek meg a valóságnak. A vádirat szerint problémás szerződések egy részéről például nem is tudott - állította. A bírónő figyel.

16:26
szeptember 11, 2012
Vágólapra másolva!

Nem tudtam róla, nem ismerem

Már a tizenhatodik pontnál jár a volt főpolgármester-helyettes. Sokadszor mondja el, hogy a vádpontban említett szerződést vagy az érintett céget, annak vezetőit nem ismeri, a szerződés megkötéséről pedig nem volt tudomása, a kabinetjének tagjai pedig soha senkit nem hívtak fel semmilyen szerződés megkötésére.

16:35
szeptember 11, 2012
Vágólapra másolva!

Berekesztik a tárgyalást

Csütörtökön a kimaradt részekkel folytatja Hagyó Miklós, jelentette be a bíró.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
További képekért kattintson!

16:40
szeptember 11, 2012
Vágólapra másolva!

Hagyó nem nyilatkozik

Tudósítónk kérdéseire Hagyó Miklós nem akart válaszolni. Azt mondta, az eljárás jelenlegi szakaszában inkább nem válaszol kérdésekre. Kérte, hogy a tárgyalásokról a továbbiakban is folyamatosan tudósítsunk.

16:58
szeptember 11, 2012
Vágólapra másolva!

Hagyó: Én nem csináltam semmit

Egész nap az ártatlanságát bizonygatta Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyettes a BKV-ügy második, a kecskeméti városi bíróságon tartott tárgyalási napján. Hagyót a BKV-ügy elsőrendű vádlottja, az ügyészség szerint bűnszervezetet irányított, és 14 társával összesen 1,5 milliárd forinttal rövidítették meg a BKV-t. "Tisztelt törvényszék! A vallomásom viszonylag terjedelmes lesz" - figyelmeztette előre a teremben ülőket Hagyó Miklós, mielőtt belekezdett a 120 oldalas vallomásába. Bár egész nap - óránként tíz perc szüntet tartva - csak Hagyó beszélt, még így sem ért mondandója végére, a bíróság csütörtön újra őt fogja meghallgatni.

Hagyó a keddi tárgyaláson az ügyészség szintén terjedelmes vádiratát vette pontról pontra, és azt bizonygatta: neki semmi szerepe nem volt a terhére rótt cselekményekben, nem ismeri sem azok szereplőt, sem azokat a szerződéseket, amelyekről szó van.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
További képekért kattintson!